Szerintetek mit kellene tennünk?

ez az, bemásolom az egészet, de lesznek kicsit értelmetlenebb részek, azok a válaszaim voltak a levelezőpartnerem kérdéseire, az elejét már bemásolták (köszi szépen)

folyt:

én is...

... többször olvastam az írásodat. Minden betűvel (de még a szóközökkel is :)) egyetértek. A józan eszemmel. A szívemben vannak a sebek. Sok barátom van, úgy értem, h igazi BARÁTOK. A szükség órájában ugyanúgy barátok vagyunk, mint a szórakozásban. Bármiben.

Amikor megismertem, azt hittem nála vagányabb, kedvesebb, barátságosabb anyóst el sem képzelhetek magamnak. Azonnal barátok lettünk. 6 évig jóban-rosszban. Mindenki engem irigyelt.mellette voltam amikor meghalt az édesapja, amikor nem mentek a dolgok vmi fényesen a munkahelyén, amikor ismeretlen eredetű alhasi fájdalmai voltak... nem mártírként mondom, soha fel nem hoztam volna, ha nem kapok pont tőle ekkora pofont. Nem is igazán a hitel miatt haragszom ,hanem ezek miatt. Megalázottnak és komplett hülyének érzem magam, hogy ennyire meg tudott vezetni. Vagy én hagytam magam megvezetni?

Ez a mondat kijózanító volt:"És megkérdezném magamtól, vajon volt - e olyan, h én követtem el valamit és nekem megbocsájtottak...mindegy, h kisebb vagy nagyobb dolog, mint ez... volt - e olyan, h belül a békém attól / is /függött hogy akkor egyszer magam és mások megbocsájtanak - e nekem..." Erre nem gondoltam a nagy önsajnálatomban. Pedig bizonyosan volt ilyen eset. Sokat segített.

Attól tartok sajnos nem bánta meg amit művelt, mert két napja nem hajlandó köszönni. Idáig jutottunk. Nem baj én azért továbbra is köszönök, engem így tanítottak tiszteletre, becsületre. még véletlenül sem szeretnék olyanná válni, mint ő.

A megbocsátást viszont nem könnyíti meg számomra. Az életben semmit nem kaptam ingyen, mindenért meg kellett szenvednem, ha valamire azt gondoltam, hogy na most megfogtam az Isten lábát, hamarosan kiderült, hogy nem is úgy van az. De hiszem, h ez az állandó küzdelem tartja bennem most már a lelket és amit igazán én tudok befolyásolni, az olyan lesz amire mindig is vágytam...

(...)

A ház, amiben lakunk két szintes 27 éve épült. A felső szintet sosem használták, azt gondoltuk, ha valaha az életben gyereket szeretnénk, akinek biztosítani tudjuk a gondtalan gyermekkort, akkor ne vegyünk lakást (havi 70-80e Ft-os törlesztővel), hanem csináljuk meg ezt a szintet magunknak. Mivel úgy nézett ki, hogy a szülőkkel teljesen jól kijövünk, szép kis otthont kerekítettünk magunknak. Akkora, mint egy panellakás, tehát nem kell valami hodályra gondolni. Ez volt 6 évvel ezelőtt. Aztán vettünk egy kocsit, hogy ha lesz gyerek és orvoshoz stb kell menni, ez sem legyen akadály. Az autót 3 év hitelre vettük, havi 40e Ft-os részletre, hogy minél előbb lecsengjen és jöhet a gyerek. Jó sokat dolgoztunk mind a ketten, reggel 9-től este 7-ig, de meglett, úgy ahogy terveztük. Májusban hitel off, szeptemberben jött Boti. A rezsit (meg +10e Ft-ot) minden hónapban odaadtuk anyukának, ebből kellett (volna ) fizetni mindent. A + pénzt azért adtuk, ha alkalomadtán lenn eszünk, ne terheljük az ő kasszájukat.

A baljós előjelek akkor kezdődtek, amikor el-el tűntek dolgaink. Először csak apróságok: 1-2 l Tej, mosópor, cigi stb. nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget, pár száz forintos tételekről van szó. De amikor a nadrágom zsebéből eltűnt 6000 Ft, eltűnt a férjem aranylánca, karlánca, gyűrűje (ezt mind az anyjától kapta, nem nagyon hordta ezeket, mert nem is igazán szereti, hál istennek én meg csak ezüstöt hordok, utálom az aranyat) akkor már kezdtem dühös lenni. Nem azért, mert elvitte amit végül is ő vett, hanem mert olyan helyről vitte el, ami már egy család inkább intim szférája. Elkezdtem keresni valami jelet, meg is találtam a zálogházi cédulákat. Persze szó nélkül nem hagytam, de a válasz készen volt: a pénzt biztosan ÉN hagytam el, az aranyak meg elkallódtak a felújításnál-festésnél. aki ismer, tudja, hogy elég pedáns ember vagyok, pláne a pénzem tudom hol van, egy szavát sem hittem el. Ekkor már inkább itthon voltam TP-n a várható szülés miatt, és még ki akartunk festeni újból a gyerek születése előtt. Egyik héten nem vitték el a kukát (2-ből az egyiket), aztán a következő héten sem... Telefonáltam, küldték a csekket 40e Ft-ról, mert 2 éve nincs fizetve. Ekkor utánanéztem a többinek: villany 90e Ft, víz 150e Ft tartozás. Összecsaptak a hullámok a fejem felett, forgott velem a világ. Mi minden egyes hónapban rendesen hazaadtuk a rezsit, legtöbbször egy részét előre, mert mindig kérte. Figyelmeztettem apósomat (aki állítólag ugyanúgy nem tudott semmiről), nézzen utána, biztosan van akkor hitele is. Volt. Összesen 6 db. Ebből 2 végrehajtáson... A végrehajtó ha jön, viszi a házat... Amiben lakunk, ahova haza szeretném hozni a kisgyerekemet. Abba a házba, ahol nem lett volna villany, ha nem veszem észre a dolgait (pont azon a héten kapcsolták volna ki, jött a felszólítás). Az összes elmaradást kifizettük, meg az összes hitelét, de ehhez meg kellett vennünk ezt a házat, mert annyi összegyűjtött pénzünk azért nem volt, hogy mindent ki tudjunk fizetni, de ekkora személyi hitelt nem adnak, csak lakáshitelt. Elküldeni őket egyikünknek sem jutott eszébe: mégiscsak a férjem szülei. Ezért lakunk most egy olyan házban, amit eladni nem tudunk, különbontani (más bejárat) nem tudunk, felújítani is nekünk kell, mert ők biztosan egy fillért sem adnak bele. ráadásul ha megöregszenek, betegek lesznek mi fogjuk ellátni őket (az eredeti elgondolás is ez lett volna), csak ebben a formában más a szánk íze.

A másik fonala a történetnek az a testvér, a sógorom. Hát ez sem egyszerű, nem is tudom hol kezdjem... Két gyereke van és egy semmirekellő felesége. Anyósom utálja is, mást sem hallottam 6 évig csak ezt. Csak a sógorom dolgozik,szinte állandó anyagi gondokkal küzdöttek, itt laktak nem messze. Az utolsó időkben (tavaly előtt télen) ide jöttek tüzelőért a szüleihez, mert nem volt mivel fűteni. Mi is besegítettünk, persze. Sőt ebben az időben , hogy-hogy nem anyósom kért tőlünk +20e Ft-ot, mondván, hogy felfelé száll a meleg, adjunk az ő fűtésükbe. Ezen kiakadtam, nem adtunk, segítettünk máshogy. Tavaly áprilisban kiderült, hogy belebuktak 2db hitelbe. az egyik jelzáloghitel a házukra, a másik személyi hitel, ahol anyósom az adóstárs. Könyörögtem neki, ne menjen el, de "hát a gyerekem" mit tehetek? A pénz elment ruhákra, szórakozásra stb, tüzelőre nem maradt. A ház amiben lakunk, ami akkor anyósom egyetlen vagyontárgya volt, be lett terhelve 900e Ft-tal. Gondolom sejted már mi következik ebből? Ha meg akarjuk venni a házat, ki kell fizetnünk azt a hitelt is. Tehát még az ő hitelüket is. Ezzel kapcsolatban meg úgy vagyunk, ha már az anyja (meg ő is ) eljátszotta az örökségét, akkor legalább a mi lelkiismeretünk tiszta, hogy ennyit azért látott belőle.

6 évig semmi mást nem hallottunk, csak azt, hogy ilyenek ezek, meg olyanok stb. Hittem is nem is, de nem erőltettük a klasszikus értelemben vett testvéri kapcsolatot (csak névnap-szülinap, karácsony stb.), mi mindig csak azt láttuk, hogy hol szórják a pénzt, hol meg kajára is alig van.... Mígnem (anyósom bukása után) úgy adódott, hogy volt alkalmam beszélni a sógorommal 1-2 órát, és nem bírtam ki, rákérdeztem: Ugye hozzátok vitte azt a sok pénzt? Mire ő: Hozzánk??????? Tőlünk vitte el!!! Minden hónapban megjelent nálunk hol 10, hol 20e Ft-ért. amit soha nem láttak viszont, hogy miért érezték azt, hogy adniuk kell az ötödik hónaptól mondjuk, azt nem értem. Lehet, hogy nem is igaz, de ha visszagondolunk a férjemmel, voltak erre utaló jelek is. A sógornőmet többen megállították a faluban, hogy milyen műszakban dolgozik az anyós, mert kellene találkozniuk vele: kinek 6, kinek 10e Ft-os nagyságrenddel tartozott) a húsboltban engem kérdeztek.... 6500 ft. ezt is mi fizettük ki... Kiderült az is, hogy tőlük is tűnt el ékszer, nem is egy...ezt pl elhittem. Az egyik konkrétan a lányuk füléből, véletlenül (ki tudja miért) épp a mamánál volt amikor elveszett, soha nem lett meg....

Utólag eszembe jut minden: a nyáron büszkén mutogatott új fürdőruha, az unalomig emlegetett mondat: " Milyen szerencsés vagy, hogy én itt vagyok neked, amikor én szültem, senki nem segített!!!", a kis monológoknak persze mindig az volt a vége, hogy tudunk-e adni egy 10-est?, vagy az utolsó 2 hónapban a postafiók nyitása.... Nos kérdezem akkor tőled, hogy könnyű-e megbocsátani ezek után? Szerinted szereti ez a nő a gyerekeit, az unokáit? Szerinted, ha ismét esetleg jóban lennénk nem kezdődne minden elölről (adjunk pénzt)? bele tudok nézni valaha ennek az embernek a szemébe anélkül, hogy haragudnék rá?

(...)

Szóval..

... igen, ezért írtam, hogy egyáltalán nem könnyű a helyzet. A sok kérdés, ami a fejemben kering, elég megválaszolhatatlannak tűnik. Egyenlőre. Sok barátomnak, a szüleimnek elmeséltem a történetet, mindenki egyazon állásponton van, ugyanazokkal a kérdésekkel. Egyrészt, hogy miért csinálta, másrészt, hogy hova tűnt ennyi pénz? Találgatunk csak, de értelmes válasz nincs. Anyósomtól nem is várom, úgysem mond igazat, sajnos. egy újabb kitalált történet nem érdekel. De azt is érzem, h kellenek a válaszok, mert addig én nem nyugszom meg. elszállt 4-5 év alatt kb. 5 millió Ft, látszata nincs. Ennyi pénzből ki lehetett volna fordítani a házat a sarkából, hogy csak egy példát írjak... a 27 év alatt semmi felújítás nem történt rajta ugyanis ( a festéseken kívül). Azt meg nem hiszem, hogy "elöltözködte" volna, azt is látnánk. Persze ennek a filózásnak semmi értelme, de ha kiderül hol a pénz, talán meglesz a miért is. Akiért odadobta a családját és ahogy te is írtad saját magát. Szerintem beteg egyébként... úgy mint egy alkoholista, csak neki nem a pia kell, hanem a pénz... De a mechanizmus ugyanaz: ameddig ő nem ismeri be magának a függőséget, addig mi tehetetlenek vagyunk.

(...)

Na azt nem...

nem fogom sajnálgatni, mert akkor érzi igazán nyeregben magát, akkor ő a középpont, akkor az ő fájdalma a fontos. Amikor az édesapja meghalt, másról sem szólt a történet, csak arról, hogy ő mennyire ki van tőle készülve (ami megjegyzem érthető), de másnak ugyanúgy nagy veszteség volt, ami szinte nem is lett figyelembe véve. nagyon közel állt Papi a férjemhez is, de nem voltak teátrális kiborulások a részéről, anyósom meg nem egyszer éjjel felkeltett mindenkit azzal, hogy a Papival álmodott.... Azt hiszem azt már nem is kell mondanom, hogy 100eFt-os nagyságrenddel tartozott neki is. Az utolsó 5e Ft-ot akkor kérte el tőle amikor bevonult a kórházba... hát kimondom:meghalni (leukémiás volt szegénykém, vért már nem adtak neki sajnos, csak egyszer, de az is csak ideig-óráig segített). Papi feleségét (anyósom mostohaanyja)párszor elvitte autóval a kórházba, mondván, hogy ne buszozzon a nyári melegben a néni (meg is lepődtünk, mert őt is nagyon utálta mindig)...ki is derült, hogy miért: minden alkalommal elkérte azt az összeget a nénitől, ami fedezi az oda-vissza út költségét. A néni harmadszor már busszal ment inkább a 30 fokban....

A második alkalommal "amikor a Papival álmodott" tudtam, hogy nem a Papi a fontos, hanem ő maga...(megjegyzem az ún. álmok megjelenése egybeesett a terhességem kiderülésének időpontjával, akkor Papi már 1/2 éve nem élt) Mindenki örült NEKÜNK, alig várták már, hogy állapotos legyek.Kiszorult a figyelem középpontjából. Így akart figyelmet kicsikarni magának, azért utálkozik, undokoskodik, pletykálkodik, mert annak van hírértéke, figyelnek rá, vele együtt fikáznak mindig valaki mást...(ha belegondolok, hogy ehhez én is partner voltam egy ideig, anélkül, hogy valóban meggyőződtem volna a szavai hitelességéről, nagyon szégyenlem magam). Hirtelen nem is tudok olyan embert említeni, akire jó szívvel gondol, örömmel beszél róla...

Amikor kiderült minden és felületesen bocsánatot kért, akkor is azt mesélte, hogy neki azért jött ki cukorbetegsége, azért voltak az alhasi fájdalmai, már majdnem a "pohárhoz nyúlt" , mert nem tudta koordinálni a sok hitelt meg tartozást stb. Mind-mind arra volt hivatott, hogy elterelje magáról a felelősséget, hogy sajnáljuk, hogy a saját maga által okozott problémáiba még majdnem ő rokkant bele.... ( a cukorbetegsége diétával megoldható, nincs gyógyszer, nincs szúrás; a hasi fájdalmai sérv miatt voltak; szó sincs itt a lelki megterhelésről, lelkiismeret furdalásról, bűntudatról)

A kisfiam születése ugyanúgy figyelemelvonást jelentett számára (mi akkor már nem beszéltünk vele, apósom meg imádja a gyerekeket,Ő minden nap fenn van Botinál), egy hónapos volt a kisfiam, amikor egész nap rakodott, takarított (ami amúgy nem jellemző) majd megemelt egy kerti padot, és kijött a sérve... Műteni kellett. Nem szeretnék már én sem a gyanakvás csapdájába esni teljesen, de kicsit furcsa egybeesések vannak a történések között.

Ez is: amikor kifizettünk mindent, megvettük a házat, egy-két papírmunka meg a hitel felvétele volt hátra, ezt mondta nekem: " Most már csak azért aggódom, hogy TI biztonságban legyetek!" Sikítani tudtam volna, Ő aggódik a MI biztonságunkért? Csak ennyit kérdeztem tőle, aztán otthagytam, mert ugyan higgadt embernek tartom magam, de erre a mondatra kinyílt a bicska zsebemben. Érted? Még én sajnáljam a nagy aggodalma miatt, amit Ő okozott EGYEDÜL, Nekünk.

Úgyhogy az teljesen kizárt, hogy én most (vagy akár később) lemenjek és simogassam, megkérdezzem mi a baj a kis fejecskéjében és hogyan tudnánk még mindezek után SEGÍTENI neki. na ez amihez egyáltalán nem érzek sem erőt sem késztetést magamban.

(...)

Segíteni kellene neki... NÁLA viszont ez egyenlő azzal, hogy Ő beteg, Ő elesett, ŐT sajnálni kell. És akiben ennyi fifika van, meg ravaszság (kitalálni, kiből hogyan tudok minél több pénzt kicsikarni, aztán eltussolni, kimagyarázni, elterelni), gondolod, hogy alapvetően SEGÍTSÉGRE szorul? Hogy valójában nem fogja fel, hogy mit művelt? Aztán mindent tagadni, tagadni.... mikor a napnál is világosabb ki lopta meg a saját gyerekét.

csak, hogy értsd: álljon még itt két példa arra, hogy milyen leleményességgel próbál pénzhez jutni (aztán nem terhellek tovább ezekkel, mert már biztosan unod, de akár állhat előtted és akik olvassák ezt ő előttük is példaként, hogy nagyon vigyázzanak, ha gyanús dolgokkal találkoznak CSALÁDON belül is akár): nem messze laknak tőlünk anyósom nagybátyja és annak felesége. a bácsi 80 éves (teljesen ép szellemileg) a néni 65. mi, a férjemmel sokat átjártunk nekik segíteni, mert a bácsi, hát csak 80 éves a néninek a cukorbetegség elvitte mind a két lábat. Folyamatosan tartottuk (és anyósom is) a kapcsolatot velük. A két "kisöreg" szép kis lakással, tisztes nyugdíjjal, jelentős megtakarítással rendelkezik... Gondolom érted mi jön....:) Egyszer ment pénzért.. azt nagyon nehezen adta vissza. Ment másodszor: nem adtak neki, harmadszor sem. Érthető, a bizalom elszállt, megjegyzem amúgy is egy kicsit gyanakvóak..

Amikor meghalt Papi, anyósom felhívta őket, azzal a szöveggel, hogy a Papi feleségének(mostohamama) kellene pénz a sírkő megcsináltatására. A pénzért persze majd Ő elugrik. Öregekről van szó, nem hülyékről. A hülye az anyósom, hogy azt nem gondolja, hogy ezt a bődületes fal dumát MI nem tudjuk meg. de persze amikor szembeállítottam ezzel, kikérte magának. Te kinek hinnél? Én választottam a "kisöregeket".

a másik még szebb: 6 évvel ezelőtt vettek egy autót 2 millióért. azért írom az összeget, mert később jelentősége lesz. Mindenki (a két testvér, após, tehát a család) úgy tudta, hogy megvolt a teljes összeg rá (mert eladtak vmi földeket vagy vmi ilyesmi). Sógorom állítólag látta is egy összegben.(ja, akivel azóta, amióta minden kiderült jóban vagyunk, mint kiderült:nekik bennünket fikázott, őket meg ugye nekünk, nehogy véletlenül szóba álljunk egymással, ezért utólag szintén szégyelljük magunkat a férjemmel) . Autót vásárolni anyósom ment, megvette hitelre (!-bocsi ez volt a hetedik hitele), a pénzt meg "beosztotta". Akkor volt az, hogy elmentem vele a bankba (ő kérte, hogy kísérjem el), mert le akar kötni 1 milliót. majd mikor végeztünk, megkért engem ,hogy ne szóljak a sógoroméknak, hogy van ennyi pénzük, mert majd "rácsapnak". Logikusnak is tűnt, hiszen hol volt pénzük, hol nem...(legalább is mi így láttuk)

Igen ám, de amikor kiderültek a dolgok és beszélni kezdtünk a sógoromékkal, elmondták, hogy a kocsi vásárlásába adtak 500e Ft-ot. Akkor levezetném: megvolt a kocsira 2 mill. Ebből egyet elszórt (vagy már akkor is adósságot törlesztett ki tudja?), egyet a bankba tett, a kocsi pedig még a mai napig sincsen kifizetve. Még van 3 év vissza.... Tehát a saját fiát lenyúlta fél millával. (ahol ott a két unoka, akiket állítólag rajongásig szeret) Azt nem tudjuk, hogy mit adott be nekik, hogy adjanak pénzt és azt sem tudom honnan volt nekik ennyi, de mint említettem korábban mi azt láttuk, hogy 1x fenn, 1x lenn. Vagy valamelyik hitelből... talán. a legjobb: amikor kiderült a 150e Ft-os víztartozás, kértem apósomat (semmit sem sejtve), hogy nyúljon hozzá akkor ahhoz a lekötött pénzhez, mire ő: "nincs az már meg kislányom". arról akkorra már ő is tudott.

Nos, így múlik el a világ dicsősége, kifelé mutatni milyen jól megy, menő kocsi, smink, körömlakk, fodrász, csinos öltözködés- a falakon belül meg ezek történnek... a szép piros alma kívülről, belülről meg rohad.

Szóval a ravaszsága, az önzése miatt írtam le ezeket, hogy lásd nincs rajta semmi sajnálatra méltó, segítség kell neki, de mi azt nem tudjuk megadni neki.

amin meg már nevetek (és ezért írtam korábban, hogy hogyan tudnék ennek a nőnek egyáltalán hinni?), hogy a bocsánatkérésekor megkérdeztük "öntsünk akkor tiszta vizet a pohárba" tartozol-e még valahova? NEM NEM NEM ENNYI.... jött a válasz.

Rá egy hétre átjöttek a szomszédok: "Akkor akartunk jönni, amikor a mama nincs itthon, mert már egy éve nem köszön nekünk, 30 év barátság után"- erre egymásra néztünk a férjemmel és egyszerre kérdeztük: "MENNYIVEL TARTOZIK???"

Hát ennyi...

Nem tudsz olvasni?

1. meglopott bennünket

2.a hat hitelét nekünk kellett kifizetni, meg a kb hat hónapja be nem fizetett közüzemi számlákat, hogy a végrehajtók ne vigyék el a házat, amiben a felső szintet felújítottuk (ahová a gyerekemet hazahozom)

3. mi fizetjük ki a tartozásait a faluban

4. meg kellett vennünk a házat amiben lakunk, mert máshogy nem tudtunk volna pénzhez jutni.

5.Abban a házban kell megrohadnom ahol ők is fognak lakni életükben

6. volt majd' 1 milla spórolt pénzünk, amiből most 35 évre hitel lett

Mi a szart nem értesz? Már bocs