Adjam el az otthonom, hogy az unkokák könnyebben induljanak el az életben?

Nem önzőség ez részedről. Én ilyet a saját nagymamámtól az életbe nem kérnék, de még az édesanyámtól sem, képem sem lenne hozzá. A te tulajdonod, majd eldöntöd, hogy mit csinálsz vele. Ja, és ha a nagyobbik lányod, az étkeztetésre csak legyint, hogy ez havi szinten mennyi, ezt is így hálálja meg, akkor én a helyedben inkább a kukába dobnám, vagy rászorultaknak adnám. És akkor majd megtudja, hogy az havi szinten mennyit jelent, na akkor majd legyinthet. Nekünk is van hitelünk, minket is támogatnak a szülők (amennyire tudnak az étel nálunk is benne van a dologban) én hálás vagyok érte, mert tudom, hogy ezzel mennyit meg tudok sprólolni egy hónapban. Édesanyám mindig azt mondja, hogy teljesen mindegy hány főre főz, 3 vagy 5. Anyósom szintén, szóval ezért nagyon hálás vagyok nekik, és én nem lelegyinteném hanem minden alkalommal megköszönöm.

Ha az unokáidnak kell az egyetemre, teremtse elő az anyja meg az apja, ne akarják már a te vagyonodat. Ha nem tudják előteremteni, millió más ember is megoldja. Pl. el is mehet a drága unoka diákmunkára, nem szégyen sőt hasznos.

Szóval fel a fejjel, nem önzőség. Akkor add el, ha úgy érzed szükségét (és most meg pláne nagy baromság, hiszen minden ingatalan áron alul van...)

Ne haragudj, de az előre tervezés nem a lányaid erőssége.

Egy házat (vagy gazdaságot, mert a "szavaidból" számomra ez derül ki), mai liberalizmussal átitatott kapitalista világban, ahol a multik uralnak mindent, nem fogsz tudni 40-50 millióért eladni (mármint akkor, ha szerinted, ér ennyit). Tegyük fel eladod 24-ért (vagy 40-ért, csak, ha tévednék) (főleg úgy, hogy ők tuti olcsón adnák el, a "könnyű pénzért" cserébe). Akkor az fejenként 6 millió (10 millió) lenne, de akkor te hoppon maradsz... (és ez most igen nagyvonalú számolás volt, mert valószínűleg adóznod is kell majd...) magyarul neked pár milliót még el kell tenned, ahhoz, hogy "új életet" (egyáltalán milyen jogon köteleznek erre, főleg úgy, hogy anyagi helyzetük ezt nem igényli?) kezdhess. A másik dolog, te eteted őket. Ezt ők nem látják, vagy nem bírják felfogni? Mint, ahogy te is írtad ez 1-2 milliót kitesz évente (és ez teljes mértékben igaz, sőt lehet még többet is). Szóval lehet számolgatni, szerinted is megérné? Gondolkozz! Utána meg azért fognak nyávogni, hogy minden (élelmiszert) a boltban kell megvenniük???? Nem akarlak megsérteni, de véleményem szerinted, a lányaidnál nagy baj van mind lelkileg, mind agyilag, ha ilyet kérnek (esetleg elvárjak, vagy ahogy írtad éreztetik veled).... Jó lenne, ha ezt megbeszélnéd velük.

11: 42 vagyok, folytatom:

Miért kell óvatosnak lenni. Váláskor a közös leányunkat nekem ítélte a bíróság. Jó volt a kapcsolatunk, míg férjhez nem ment. Abban a lakásban éltek tíz évig, amit a bíróság nekem ítélt. Én az új társamnál éltem. Felajánlották, cseréljük el a lakást nagyobbra, nekem egy külön szobát biztosítanak. Furcsa volt, hogy az új páromat kihagyták a tervükből. Közben felépítettek egy szép nagy házat, a szomszéd épülettömbben lakást szereztek. Mikor kiköltöztek tőlem, pár nap múlva meglátogattam őket az új otthonukban. Ekkor a lányom megkért, többé ne menjek hozzájuk. Az első döbbenet után mondtam, rendben van, de kérem a lakáskulcsot. A „gyerek” visszakérdezett, hogy képzeled, hogy odaadjam neked a kulcsot?

Mivel nem kaptam meg a kulcsot, úgy tudtam bemenni a lakásomba, hogy kifúrtam a zárakat az ajtóból. Ekkor láttam utoljára az unokákat is. Ennek már vagy 15 éve. Gyámügyre unokaláthatás miatt nem mentem. Egy láthatási határozattal nem lehet családi kapcsolatokat helyre hozni.

Amikor úgy érzed, arra fáj a foguk, ami a tied, ott már baj van.

Nálam így sült el.

Jó egészséget kívánok