Nálatok van olyan a családban, aki mindenről jól megmondja a véleményét, bár a témában abszolút nem jártas?
Nagyapám.
Volt olyan "cuki", hogy a jövőmet is eltervezte, mert úgyis jobban tudja nálam: megszerzem a diplomámat (sajnos nem azt, amit ő kinézett nekem), majd kimegyek nőként Törökországba dolgozni 2 évet (ahol szerinte testvérekként bánnak velünk, nem is kell megtanulnom majd a nyelvet, mert annyira hasonlít a magyarra és ingyen szállást kapok a származásom miatt). Természetesen Magyarországon kívül sose járt még.
Hazajövök, férjhez megyek egy székely földműveshez, veszünk Alföld közepén egy nagy területet, ahol önfenntartóként élem életemet minimum 8 gyerekemmel. Kaptam egy tervrajzot is egy kalyiba-szerűségről, aminek a teteje lyukas, mert a fűtés az a közepén gyújtott tűz lesz. Vizet majd a messzi városból hozunk. Elektromosság nem lesz, az felesleges (ő meg internet-függő). Boldog leszek, vita nincs.
Elengedem a fülem mellett amit mondd :)
Mostohaanyám, egy idióta, semmihez nem ért, csak pfázik. Fogalma sincs az életről, csak nyomja a sablonszövegeket, mindenről.
Rém idegesítő, és általában már nem hívjuk sehová - pár éve -, mert nincs kedvünk a hüyeségeit hallgatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!