Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ingyenélő lennék? Többi lenn.

Ingyenélő lennék? Többi lenn.

Figyelt kérdés

Egész felnőtt életemben volt munkahelyem, néhány évvel ezelőttig. Akkor költöztünk ki tanyára a családdal, mert megcsömörlöttünk a várostól. Férj, 3 gyerek és én. Eleinte bejártam dolgozni a közeli településre, de úgy nehéz volt fenntartani a tanyát. Így kiléptem, és kibővítettük a gazdaságot.

A férjem sokat dolgozik, naponta bejár a munkahelyére (30 km), és sokat túlórázik, mert elvárják. Szellemi munkát végez.

Én imádom a földet, az állatokat, én viszem a gazdaságot. Fajtánként van 6-7 nagy gyümölcsfánk, kis szőlő, hatalmas veteményes, több hektár kukorica. Tyúkot, csirkét, kacsát, pulykát, malacot tartunk, és van két tehénkénk is. Vettünk egy régi traktort, megtanultam szántani, tárcsázni vele, de sok mindent kézi erővel megoldok. Csak nagy munkánál kell napszámost hívni, amúgy mindent én intézek (kivéve az állatok vágását).

Gyakorlatilag önellátóak vagyunk: takarmány az állatoknak, zöldség, gyümölcs, hús, tej, tejtermékek, méz (2 kaptár van csak), fa az erdőből.

A napom nagy részét kiteszi a gazdaság, meg persze hozom viszem a gyerekeket, foglalkozok velük, és nagyrészt én főzök.

Persze vannak olyan napok, amikor szinte bejönni sincs időm a házba, csak sötétedéskor. Ilyenkor a férjem főz, azt mondja, őt ez kikapcsolja, adott esetben ő takarít össze a gyerekek segítségével.


Én eddig azt hittem, optimálisan élünk. Mindenki azt csinálja, amit szeret, jut idő a gyerekekre, főleg télen jut idő a kikapcsolódásra is.

Erre egy nagy családi összeröffenésen, kissé betintázott társaságban kiborult a bili. Kiderült, a rokonság nagy része úgy érzi, hogy ingyenélő vagyok. Kiszakítottam a családomat a nagy jóból, és semmit sem teszek le az asztalra, hiszen még egy új bugyira is a férjem adja a pénzt, valamint ő fizeti be a tb-met, magánnyugdíjamat, mindent, ami készpénzes.

Tudni kell, hogy vannak dolgok, amiből pénz jön be. Tojás, gyümölcs, zöldség, tej, sajt, de csak annyi, ami elmegy a vetőmagra, üzemanyagra a traktorba, magyarán a gazdaságunk fenntartja önmagát, és ellát minket élelemmel, de nem termel plusz pénzt.

A férjem keresetéből mennek a számlák, a ruházkodás, a kikacsolódás, és ebből tudunk félretenni.


Most mondjátok meg, tényleg csak az a hasznos ember, aki készpénzzel járul hozzá a családja ellátásához?


2015. szept. 9. 10:11
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
93%

Bakker, ez durva.


Aki szerint ingyenélő vagy, azt kedvesen invitáld meg egy átlagos hosszú hétvégére, hogy töltse veled, úgyis csak a lábad lógatod, azt a keveset meg segíthet megcsinálni, ami van. Aztán vigyorogva nézném, ahogy hajnali négykor kidől a sajtár mellől. Viszont átküldeném trágyát lapátolni, az úgysem munka szerinte.


Amúgy meg: ha tényleg ingyenélő lennél, akkor se lenne ehhez a férjeden kívül senkinek köze. És ha ti ebben egyeztetek meg, akkor ennyi.


Jól csinálod, nagy tisztelet neked, és remélem sokáig boldogok és sikeresek lesztek!

2015. szept. 9. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:

Kedves 6-os!


Tegyünk helyre valamit. Nyilván a ti véleményetek miatt nem fog változni a rokonságé. Nem is ez a lényeg. Pusztán arra voltam kíváncsi, hogyan látja egy kívülálló a helyzetet. Mert a család csak azt látja, hogy feladtuk a pesti kényelmet, hogy a férjem sokat dolgozik, és hogy én nem keresek pénzt. Felteszem a kérdést konkrétabban: csak a megszokott modell a jó, ahol apa, anya melózik, pénzt keres, és a nő viszi egyedül a háztartást, vagy mindegy, csak menjen a szekér?

Nem vagyok én mártír, akkor lennék az, ha maradtam volna a városban, és csöndben utálnám tovább.


Valaki kérdezte a férjet. Ő jól elvan a helyzettel. Látja, hogy anyagilag megéri, a gazdasággal szinte sosincs gondja, a háztartásban szívesen segít.

És igen, kifejtette a véleményét ezen az összejövetelen is, de lepattintották annyival, hogy nem is mondhatna mást, mert mindig összetartunk mások ellen, meg félne, hogy beültetném az őszi vetés alá.

Ami még fontos, nem igazán akad kétkezi munkás a famíliában (a férjem sem az), nekem is van diplomám. Szerintük prosztó dolog a földet túrni.

2015. szept. 9. 10:44
 13/18 anonim ***** válasza:
66%

Sajnos a rokonság dilettánsok gyülekezete. Szerintem ezek kapanyelet nem fogtak a kezükbe és ők ítélkeznek.


Ingyenélő akkor lennél, ha otthon ülnél nem csinálnál semmit és meresztenéd a feneked, ezen felül elvárnád, hogy a párod tartson el.

2015. szept. 9. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. Nem tudok többet írni, mert lassan le kell szállnom a vonatról. Drukkoljatok, ha minden jól megy, hazafelé már egy kis platóssal megyek!

Ja, és a laptopomat, amiről írok, meg hozzá a mobilnetet is a férjem vette:-)

2015. szept. 9. 11:26
 15/18 anonim ***** válasza:
Nyilván nem. Miért hagyod magad elbizonytalanítani? Pontosan tudod te is, hogy mennyit ér amit csinálsz. A legtöbb ember a hibát látja meg a másikban, mert így különbnek érezheti saját magát. Az egész csak egy egós reflex, a valósághoz semmi köze nincs. Nem kell megvédened magad az ilyen véleménnyel szemben, mert nem okozhat neked valódi kárt. Hagyd lenni, és mosolyogd meg őket. Meglátod az sokkal jobban kiakasztja majd a rokonokat, mint a nagy mellénnyel visszavágás és védekezés. Semmi szükség erre, és ha képes leszel egy ilyen "megtámadott" helyzetben nem reagálni a támadásra, akkor te is meg fogod látni, hogy mekkora erő van ebben a nem reagálásban. Sok sikert!
2015. szept. 9. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
96%

Hát ez nem semmi. Nem tudom, hogy három gyerek mellett ezt bírná-e csinálni. Mondjuk az enyémek még kicsik:)

Szerintem nincs sok értelme győzködni őket, hogy kinek mi a jó. Éljétek úgy az életeteket, ahogy ti élvezitek, a többire meg tegyetek magasról. A rokonságotokon nem tudtok változtatni, de hasonló beállítottságú barátokat tudtok találni. Akkor talán nem esne ilyen rosszul, hogy nem becsülnek meg.

2015. szept. 9. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
91%

Szerintem az lehet ott a gondjuk, hogy nem egy munkahelyen dolgozol, hanem otthon. És aki otthon dolgozik, az egész nap a lába közét vakargatja. Jól csinálod, a férjednek is jó, a gyerekeknek is és neked is. Elhiszem, hogy bánt a dolog, de úgysem tudod nekik elmagyarázni, hogy ez így mennyire jó nektek. Csak azt látják, hogy a férjed pénzel úgymond :) Szóval te otthon vakarózol, a férjed meg a melóhelyen megszakad. Kb. ezt látják :)

Úgyhogy tojd le őket, és csak így tovább :)

2015. szept. 9. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Simán csak irigykendek szerintem. Ha nem muszáj, ne találkozz velük többet, úgyse fogják megérteni, miért nincs igazuk.
2015. szept. 10. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!