Férjem mit "akarhat" volt feleségétől?
Ezt képletesen is lehet érteni.
Férjem elvált, úgy ahogy én is. 1 gyereke van előző feleségétől. A nevelő apja szerint is érdekből jön apjához (férjemhez), de ebbe ne menjünk bele. Férjem nem tartja a kapcsolatot volt nejével, mert volt neje is kerüli. Csak a legszükségesebbet...
Legutóbb viszont telefonban csúnyán összevesztek. A volt nejének férje átvette a kagylót, majd én is úgy gondoltam, hogy közvetve hozzuk rendbe a dolgot, konfliktust.
A konfliktust elkerülve a nevelő apa ajánlotta, hogy közöljük vele a dolgokat a láthatással kapcsolatban, így kikerülve a felesleges veszekedéseket. 1 hétig beszéltük, hogy mit lehetne javítani, a gyerek ügyét stb. Tisztázódtak is dolgok és megállapodtunk, hogy neki üzenjünk a láthatás időpontjait illetően. 3x lebeszéltük, megírtam, hogy x. hétvégén megy a gyerekért a férjem. A két férfi is beszélt egymással a vita napján.
Járható útnak láttuk. Férjem is mondta, hogy örül hogy végre megszabadult ettől a tehertől, mármint a volt nejétől mondjuk...
Majd nemsokkal a láthatás előtt kiderült, hogy a férjem a munkahelyéről sms-ben egyezkedett a volt nejével... este pedig volt nejétől szintén jött egy sms, hogy: "itt vagy az áruházban?"
Most ebben a pillanatban mire gondolnál?
Mit tennél?
Mi a véleményed?
Kedves Válaszadók!
A férjem nem tartja és nem is akar(ta) tartani a kapcsolatot amennyire lehet a volt nejével, a volt neje sem kíséri le a gyereket, már egyedül intéz sokmindent a gyerek...
ROSSZ A KAPCSOLATUK!
Mitől lenne jó egyébként is, ha megcsalta a férjemet, amikor 2-3 éves volt a gyerekük.
Kommunikálnak bizony!
Lehet hogy neked azt mondja hogy nem... de csak úgy nem írogat smseseket senki , főleg olyannak akivel nem tartja a kapcsolatot.
De mért nem kérdezed meg a férjed?
Sose értettem ezt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!