Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Akiknek 19 év alatt van a...

Akiknek 19 év alatt van a gyerekük. Egyszer akartok majd unokákat?

Figyelt kérdés

18 éves lány vagyok, legalább még 10 évig nem is akarok gyereket.

Komolyabban csak 1 barátom volt, akivel fél évig voltunk együtt, de vele se történt semmi olyan. 17 lettem, mikor összejöttünk és 4 hónap elteltével már készen álltam rá, amit anyának is mondtam. De nagyon nem örült a gondolatnak se és csak annyit mondott, hogy ha terhes leszek kivág. Anyám kétségeket is éreztetett bennem, hogy hiába védekeznénk, akkor is becsúszhat véletlenül, mert volt már olyan, aki tablettát szedett és óvszerrel is védekeztek, mégis terhes lett. Emiatt egy kicsit kialakult bennem, hogy nem merem elveszíteni, mert mi van, ha mégis lesz valami, hiába tudom, hogy hogy ne legyen.


De ez csak egy kis kitérő volt. :)


Azt vettem észre, hogy ha 30 évesen leszek terhes, a szüleim akkor se örülnének neki. Valahogy ez felhozódott témaként és nekem álltak, hogy én nem tudom milyen nehéz kihordani, főleg felnevelni. És ha tehetné, ő se csinálná újra ezt végig.(Én vagyok az egyedüli gyerekük és ez a mondata egy kicsit rosszul esett, mert a viselkedésemmel úgy általában nem is volt gond, eléggé zárkózott és csendes vagyok, senki se panaszkodott soha rám és szinte mindig itthon vagyok, sokszor nem is engednek el sehova, csak kiskoromban sokat kellett járkálni velem a kórházba.)


Ezzel nem azt akarom mondani, hogy már gyereket szeretnék, de egyszer az életemben talán én is akarok majd.


2015. aug. 11. 15:38
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
44%

Jézusom kérdező,te olyan buta voltál,hogy azt hiszed,ha egyszer szexelsz a pasiddal,akkor teherbe esel?Most se lehetsz túl bonyolult,már ne haragudj.Ha megfelelően védekezel,akkor ettől nem kell fosni!

Témára térve:majd olyan 5-6 év múlva szeretnék gyereket,amire nem csak diplomám,de saját kereset és fedél lesz a fejem felett,na meg remélhetőleg egy felelősségteljes pasas.Viszont ebbe az országba nem szülnék,az biztos.

2015. aug. 11. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
Majd persze jó lenne,ha lennének unokák,de a gyerekeimre se fogom rátukmálni,hogy tudjak nagymamáskodni,mert már semmi értelme azon kívül az életemnek.
2015. aug. 11. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:
Utolsó. Nem ezt mondtam és nem hittem ezt. Tudom, hogy ha megfelelő a védekezés, akkor nem kell ettől tartanom.
2015. aug. 11. 18:38
 14/14 anonim ***** válasza:
Nekem teljesen mindegy,hogy lesz vagy sem,nem is gondolkoztam még ezen soha.
2015. aug. 11. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!