A férjem az új nőjét akarja a gyerekekért küldeni. Erre mit lépjek?
Férjemmel nemrég elváltunk, ő nem magyar, külföldön éltünk együtt, de most úgy alakult, hogy hazaköltöztem Magyarországra négy gyerekkel. Ehhez ő hozzájárult, a gyermekek felett közös felügyeleti jogunk van, mindig megbeszéljük, hogy mikor jön, vagy mikor mennek ki hozzá a srácok.
Ez utóbbi most lenne esedékes, ugyanis az exférjem és az új párja nyaralni vinnék őket. Ebbe én természetesen beleegyeztem, és úgy volt megbeszélve, hogy az apjuk majd iderepül és elviszi őket, mert én jelenleg a munkám miatt kevésbé tudok utazgatni.
Erre tegnap kaptam tőle egy emailt, amiben közli, hogy "változott a terv", nem tud jönni, és jönne a párja helyette. Én viszont ebbe nem akarok belemenni, nem erről volt szó, a gyerekeknek még elég új az a szitu is, hogy a nő meg az apjuk egy pár, kétszer találkoztak mindössze.
Tényleg igyekszem a gyerekek miatt jó képet vágni az új kapcsolathoz, de ez még nagyon friss, és mindennek van határa.
Amikor közöltem az exférjemmel, hogy nem egyezem bele mert nem ezt beszéltük meg, akkor azzal jön, hogy ő bezzeg elég jófej meg beleegyező volt, mikor támogatta, hogy hazaköltözzek a gyerekekkel, vállalja a plusz költségeket ami ezzel jár stb, és ez igaz is, ezért is bizonytalanodtam el.
Már próbáltam egyezkedni, hogy kérjük meg a húgát vagy valakit, akit jobban ismerünk, hogy jöjjön el a gyerekekért, de az ex most ezen lovagol, hogy ezzel mennyire megsértenénk a barátnőjét, meg hogy ő se szól bele, hogy az én új párom mit csinál a gyerekekkel.
Ti mit gondoltok, mit tennétek? Túlreagálom, engedjek, vagy ragaszkodjak a más megoldáshoz?
10-es: nem vadidegen, kétszer találkoztak már a gyerekkel, és mivel messze laknak, ezért gondolom régóta együtt élnek ha már bemutatás meg 2 találkozás is volt.
Ex vajon hányszor találkozott a kérdező új párjával, mennyire alaposan ismerte meg mielőtt odaköltözött a gyerekeihez?
Ha kérdező is szervezett rengeteg közös programot ill. kikérte az exe véleményét az új párjáról, csak akkor van joga beleszólni.
Mert pl. szerintem a gyerekekkel való együttélés kissé fontosabb dolog, mint hogy kivel repülnek.
10!
Évente több ezer kisgyerek repül légitársaság alltal biztosított kísérővel. Képzeld, szinte kizart, hogy szülők ismernék őket, mégse esik semmi bajuk.
A nővel én még nem találkoztam. Április óta vannak együtt, azóta kétszer voltak ott a gyerekeim. Az exem havonta 2x-3x jön Magyarországra. Én júniusban jöttem össze a párommal, nem lakik velünk, vannak közös programok, de egyedül nem viszi el a gyerekeket.
Az ellen semmi kifogásom, hogy elvigyék együtt nyaralni őket. De nem tartom jó ötletnek, hogy két találkozás után elvigyen négy kiskorú gyereket egy majdnem 4 órás útra. 13, 13, 9 és 6 évesek egyébként.
Köszönöm a válaszokat, át fogom gondolni, megoldásra törekszem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!