Miért "kegyetlenség" az idős nagyszülőt öregek otthonába vinni?

Erősen függ a körülményektől, hogy mi számít kegyetlenségnek :)

Én egészségügyi tanulóként egy nyarat töltöttem el egy egyházi idősek otthonában gyakorlaton.

A hely mondhatni, jó volt. Mondhatni. Az ápolónők próbálnak jól bánni az öregekkel, de se idejük, se energiájuk nincs normálisan foglalkozni velük, lévén, hogy emeletenként ötven főre kettő jut belőlük, gyógyszerezniük, sok esetben eteniük, fürdetniük, pelenkázniuk, takarítaniuk kell egész nap.

Minden emeleten van demens osztály, ott aztán kiemelten kell pattogniuk mindig.

Gyakorlatilag egész nap rohangálnak közöttük, egy-két jó szón kívül nincs idejük beszélgetni velük.

Az idősek sokan vannak, senkinek nincsen magánszobája, rengeteg az összezörrenés, amit nehéz kezelni. Legtöbbjük idegösszeroppanásban, depresszióban szenved, ritka köztük aki jól van annyira, hogy egyáltalán kapjon kimenőt. Egymással alig beszélgetnek, nehezen tolerálják az összezártságot, hogy megváltozott a maguk napirendje. Az idősek nehezen alkalmazkodnak.

Gyakran előfordul, hogy valaki már nem bírja, elmegy... a többieknek végig kell nézniük, nem beszélve szerencsétlen szobatársáról. Minden nap minden percében ott lebeg a szemük előtt a halál, nem látnak egy életerős embert, egy szép dolgot, aki/ami tartaná bennük a lelket.

Naponta kétszer jár hozzájuk pszichiáter, aki kb. egy szinten lehet már velük idegileg, akkora panaszáradatot zúdított rám szegénykém, hogy alig győztem hallgatni.

A legrosszabb az volt, hogy a folyosók napközben ÜRESEK voltak. SOHA nem találkoztam látogatóval. A telefont ott töltött időm alatt ha ötször hallottam megcsörrenni, akkor is leginkább visszafelé hozták a vakációra "kivett" mamát/papát, nem érdeklődtek senki állapota felől.

Az esetek 80%-ában az ilyen helyre került öregeket élve eltemeti a család: a helyén van a többi "vén hülye" között, fizetnek érte, csak menjen a jó fenébe a házból, hogy idő előtt el lehessen foglalni az örökséget... Sok ilyen otthon annyiba kerül, hogy abból nyugodtan kitelne egy nappalis ápoló az idős mellett, de az senkinek nem lenne jó, ugye :)

Aki nem érti, min háborodik fel ilyen esetben a normális ember, az nem járt ilyen helyen eleget - ami megint csak megmutatja a problémát, ha a rokona már jó ideje bent van.

Nekem a tanulmányaimat kellett abbahagynom miatta, annyira megviseltek az ott tapasztaltak, pedig ahogy már említettem, ez egy elit otthon volt, a tőlük telhető legjobb ellátással. Na mi lehet még egy olcsó helyen... Pszichiáterhez kellett járnom, mert huszonnégy évesen annyira rettegtem az időskortól, hogy már szinte percenként néztem az órát, mikor jár már le az életem...

Nyilván ha egy család valóban nem teheti meg, hogy felügyelje a - nem egészséges!!! - időst otthon, és végigjárt minden lehetséges más utat de egyszerűen nincs más megoldás, az érthető, hiszen magára nem hagyhatják, ha képtelen ellátni magát.

Aki a könnyebbik utat választja, és bevágja a nagyit az elfekvőbe mert haradszor mert megfázni a hónapban, azt legszívesebben bezáratnám egy évre oda, hadd élvezze ki a szíves vendéglátást.

Azt csak ti tudjátok, melyik kategóriába tartoztok... de ne háborodj fel azon, hogy mások kegyetlennek titulálnak.

Egy ilyen helyzet kegyetlen, bármi is az oka. Azt már ti tudjátok, hogy szükséges volt-e, nyilván ha igen, akkor nem kell felvenni a sértést. Pláne ha nem felejtitek el, hogy él még a nagypapa.

" napközben ÜRESEK voltak"

talán mert dolgoznak és pont azért van ott aki ott van, mert napközben otthon egyedül lenne?

ez aztán a logika!

A családok sokszor két fizetésből is nehezen élnek meg, nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy bármelyik fél feladja a munkáját.

Lehet az ápolási időszak alatt jár valami minimális "alamizsna" annak a félnek, aki otthon marad. De mi van utána? Még ha ezt vállalja is az ember, nem tudhatja előre mennyi időről szól ez (egy gyereknél tudom, hogy max 3 évig esek ki a munkából), mi van ha 8-10 évig kell ápolni egy idősebb embert? Utána hol fog elhelyezkedni, melyik munkahely kapkod majd érte?

Sokan összehasonlították a gyerekekkel az idős embereket. Még egy gyerekkel vagyok otthon, nem vagyok bezárva a lakásba, mellette intézhetem a dolgaim, nem épülök le mellette én is teljesen, mert tudok vele társaságba járni, tudunk közös családi programokat szervezni. Ha egy idős embert kell ápolnom egy bevásárlást nem tudok elintézni, ha 24 órás felügyeletet igényel. Esélytelen a házastársammal akár csak egy moziba elmenni stb. Ez melyik házasságot nem vágja tönkre? Mihez kezd utána az a fél, aki feladta a munkáját és ott áll esetleg egy fillér nélkül vagy egy megromlott házasságban, ahol kénytelen tűrni a pénz miatt, vagy esetleg egyedül is marad?

Lehet önző vagyok, de bármennyire is szeretem a szüleimet, a ő és a magam érdekében nem vállalnám az ápolásukat. Biztos szakemberre bíznám ezt, és amilyen sűrűn csak lehet látogatnám őket.

Hülyét kapok az ilyen "mártíroktól" , akik lenéznek mindenkit akik az egyszerűbb és normális utat választják. Aztán ezek a mártírok imádnak panaszkodni, hogy nem bírják már, de "jaj mit szól majd Pista bá'".

Aki felháborodik az otthonon, az nyugodtan ápoljon 1 éven át 24 órás készenlétben egy demens, önmagáról és a környezetéről nem tudó idős rokont. Aki a kenyeret a mosógépbe rakja, a hipót a mikróba. Nem olyan vicces, hihetetlenül fájdalmas és megterhelő.

Az olyan "mártírt" meg egyenesen felelőtlennek és önzőnek tartom, aki gyerekei mellett teszi meg.

"A csecsemők/kisgyerekek ellátását is megoldják a szülők, nem teszik őket otthonba, hogy csak ünnepnapokon legyen a családdal."

Azért egy 3-19 kilós embert nem ugyanaz felemelni, fürdetni, vinni az orvoshoz, etc., mint egy 60-80 kilós nehezen mozgó, sokszor fájdalmaktól küzdő embert.