Miért "kegyetlenség" az idős nagyszülőt öregek otthonába vinni?

"Beadtuk, vittük".

Ez azért nem így megy. Csak önszántából mehet valaki öregek otthonába, nem pedig a család beadja.

A gyerekes példa azért sem áll meg, mert náluk tudni lehet, mikortól nem kell már pelenkázni. Tehát a gyerekkel a helyzet egyre jobb, egyre önellátóbb lesz, az idős ember viszont nem. A gyerekkel otthon maradsz 3 évet, de azt nem tudhatod, az idős rokont meddig kell gondozni.

Ami nekem még szúrja a szemem, hogy nagyon sok helyen csak a nő végzi ezeket a dolgokat, a férfiak nem pelenkázzák a saját szüleiket.

1: A kettő közt az a fő különbség, hogy az apartmanban az önellátásra még képes, nagyjából egészséges idősek laknak, beteget NEM VESZNEK FEL! Az olyan állapotú öregek vannak az "elfekvőben", akiket sehol nem vesznek fel. Bekakilnak, bepisilnek, szélütöttek, félbénák, azt se tudják, kik ők, súlyosan demenciások.

egégy Magyarorszégon 2 olyan intézményt találtunk, aki HAjLANDÓ volt befogadni olyan állapotú embert, mint a nagymamám volt. Nem pénz kérdése volt.

na ja ha nincs pénzed beugróra/havi díjra/ápolóra akkor mit csinálsz vele? mert akkor ugye anyagilag az se fér bele, hogy kiessen egy fizetés

várod amíg kárt tesz magában?

Nem kegyetlenség. Senki sem jószántából, örömében ugrálva adja be a szüleit/nagyszüleit. Általában, mire eljut idáig az idős ember, addigra már annyi betegség, akkor a leépülés, hogy egyszerűen nincs más választás.

A nagypapám rohamosan romlott le a nagymama halála után. Amíg otthon lakott, a nagybátyám vigyázott rá, de mivel mezőgazdaságban dolgozik, a tavaszi-őszi időszakban reggeltől estig nem látta. A nagynéném munka után beugrott, vitt ebédet, takarított. A papa egyiküknek sem szólt, hogy feketedik a lábujja... Mire orvoshoz került, elhalt a lába, combból le kellett vágni az egyiket.

Egy szellemileg már nem ép, fél lábú emberről kellett volna gondoskodni. A harmadik emeleten laktak, napi szinten fel-le hurcolni lehetetlen volt, hogy legalább levegőzzön.

Ki mondott volna fel? A nagybátyám, akinek a fizujából lényegében éltek, aki fenntartott a lakást, fizette, vezette az autót? Az apám, akinek még akkor el kellett tartania, tanítattnia az öcsémet? Anyukámnak, aki munka mellett látott el egy teljes családot? A nénikémnek, aki a fő kereső a rokkantnyugdíjas férje mellett? Melyik unokának kellett volna a fiatal éveit feláldozni?

Remek kis otthonba került, földszintes szobával. A nővérek segítettek fürdeni, öltözni neki, kijárhatott a kertbe, az ott lakó kisöregekkel leültek kártyázgatni, beszélgetni, nem volt egész nap egyedül.

A közelünkben van egy segítőház. Down-kóros fiataloktól kezdve, idős emberekig van mindenki. Parkos környezet, állandó orvosi, nővéri felügyelet, helyben gyógytorna, fodrász, orvosi vizsgálatra elviszi őket a saját betegszállító. A nénik kiülnek, aki tud még, kötöget, varrogat, vagy csak nézelődnek.

Nagyon nehéz lépés erről dönteni, de sajnos van, amikor tényleg nincs más választás.

Nem olvastam végig a kommenteket, előre szólok.

Én már eldöntöttem, hogy otthonba fogok vonulni, ha "kiöregszem".

Gyűjteni is gyűjtök rá.

Ugyanis nem akarom, hogy bármelyik lányom, vejem, vagy unokám dobja el az életét, karrierjét, mert engem elért az öregkor.

Végignéztem ahogy a nagyim kishijján megmérgezte az akkor négy éves húgomat, és 10 évig belülről bomlasztotta a családot.

Kösz nem. Ilyet nem csinálok.