Érdemes így összeköltöznünk?
20 éves lány vagyok, jelenleg főiskolára járok, mellette 6 órásban dolgozom. 28 éves barátom dolgozik, viszonylag jól keres. Nyáron szeretne velem összeköltözni (mindketten a szüleinkkel lakunk).
Az lenne a problémám, hogy egy új lakás plusz a felújítása milliókba kerül (kinéztünk egy 1,5 szobásat, ha összejön akkor március végén megvesszük), ő meg fel szeretné újítani az otthoni szobáját, kocsit lecserélni (semmi baja a mostaninak, csak ő valami "menőbbet" akarna vezetni) és elmenni külföldre valahova egy hétre.
Ez így tök jól hangzik, csak ez a felesleges költekezés meg a lakásvásárlás nem fér nagyon össze.
Mindkettőnknek van félretett pénze (illetve én örököltem), a lakás ára épp kijön belőle, és talán 50-60 ezer maradna a felújításra. (Nyárig persze még gyűjtenénk hozzá.) Próbáltam neki utalni rá, hogy felesleges a szobáját felújítani (szekrény és ágycsere, festés, műanyag ablak stb.), hisz úgyis mindjárt elköltözik. Meg amúgy is a szabadidejének 90%-át nálunk tölti. Nyaralni sem kell hogy a legdrágább helyre menjünk, elég ha elmegyünk a helyi strandra egyszer-kétszer, az is megteszi, a lényeg hogy együtt legyünk, az mellékes hogy hol. Kitalálta, hogy hitelt veszünk fel közösen, és így mindenre futja, kivéve az autó-cserét.
Nem akarok hitelt felvenni, hogy ő szórhassa a pénzt. Nagyon szeretem, de nem szeretnék azért havonta fizetni egy x összeget, mert ő most költekezni akar. Szerintetek?
(1,5 éve vagyunk együtt)
Én nem költöznék vele össze egy saját lakásba.
Nagyon különbözően álltok az élethez, ez már tisztán látszik. Páromban fel se merült volna ilyen anno.
Esetleg albérlettel kezdhetnétek pár hónapig, aztán döntsetek ilyen horerejű dologról.
Gondolod, hogy ha szakítotok, akkor majd nem akar aládvágni és simán eladja neked a lekás másik felét? És annyiért, amennyiért te gondolod? Csaknem kizárt...
Ha a fél lakás az én nevemen van, a másik fele az övén, miért ne adná el nekem vagy fizetné ki azt az összeget ami engem megillet?
Nem egy elmebeteg fickóról beszélünk, hanem olyan aki hirtelen sokat akar. :)
Azért sajnálom, hogy ilyen negatívan látjátok a dolgokat. (Bár nincs rá biztosíték, hogy ez egy életre szóló kapcsolat. Én nem úgy szeretnék hozzáállni, hogy egyszer majd úgyis szakítunk, nem tervezek vele semmit. Nem akarok vele szakítani, egyikünknél sem merül fel ilyesmi.)
Ha szétmennétek miért nem fizetne ki? Azért drága mert így "bosszút" állhat rajtad :) Hidd el senki nem mutatja a sebzett arcát a kapcsolat elején, de ha beletiporsz a lelkébe, nem fog olyan könnyen elengedni. Tehát esélyed sincs megkapni a pénzed.
De végülis a te pénzed, azt csinálsz amit akarsz.
Nekem van egy lakásom (21/L. vagyok) de az életben nem íratnám a páromra a lakás felét. Majd ha összeházasodtunk és csinált benne valamit, akkor igen, de addig felelőtlenül nem. Ez az én véleményem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!