Ti szó nélkül hagynátok ezt, és úgy tennétek mintha semmiről nem tudnátok?
A párommal 4 éve vagyunk együtt, van neki egy öccse aki 5 évvel fiatalabb nála. Amolyan semmilyen vele a viszonyunk, ritkán találkozunk, az általános beszélgetésen kívül igazán egyikőnk sem tud a másikról. Sajnos ezt ő alakította így, mert akárhányszor felhívtuk magunkhoz, sosem jött, mindig "fontosabb" programjai voltak. Születésnapkor, Karácsonykor, Névnapkor sosem köszöntött meg minket, annak ellenére, hogy mi mindig gondoltunk rá, és 1-1 aprósággal megleptük. Volt egy barátnője 1,5 évig, de a csajjal 1x találkoztunk, akkor is azért mert véletlenül összefutottunk velük...
A lényeg ott kezdődik, hogy az öcsi mindig eljátsza, hogy örül nekünk, ha nagy nehezen összehozunk egy találkozót, bár nem érdeklődik túlságosan felőlünk, de úgy nem látszik mintha baja lenne velünk. Ott bukott ki a dolog, hogy a volt barátnője rámírt a facebook-on, hogy szeretné helyre tenni magába a dolgokat, és borított mindent, hogy a párom öccse iszonyatosan féltékeny ránk, (nemrég el tudtuk cserélni párom lakását egy kisebb családi házra, és éppen azt újítgatjuk), meg, hogy amikor a szüleimmel elmentünk nyaralni, az is mennyire bántotta őt, hogy minket elvittek a szülem magukkal és állták az utunkat stb. Holott őt a saját szülei ugyanúgy segítik ahogyan tudják, így lett lakása, autója és egyéb dolgai. Valószínűleg ez lehet az oka is neki, hogy nem keresi a társaságunkat, de nekünk meg adja a szépet. Ti rákérdeznétek nála, hogy mondja meg őszintén, hogy mégis mi baja van velünk? A párom konfliktus kerülő, így ő hagyná a fenébe az egészet, de én nagyon mérges vagyok, mert oka nem lenne rá, hogy ezért haragudjon ránk, és nem tettünk ellene semmi olyat, amiért megbántva kellene éreznie magát. Ti is úgy tennétek, mintha nem is tudnátok ezeket? Valamint mondott még pár érdekes dolgot a volt barátnőnek, amit ha nekem vagy a páromnak mondott volna, biztosan vita lenne, mert alaptalan vádaskodás, és féltékenység az alapja ezeknek amiket állít rólunk.
miért foglalkozol vele?
neked miért nem jó úgy ahogy van?
Nem kell vele találkozni, ha meg mégis találkoztok akkor meg nincs veszekedés meg semmi, hogy ő féltékeny az ne a te bajod legyen.
Szard le.
Ha valóban ilyen képmutató, akkor az is fog maradni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!