Szerintetek jól döntöttem? Vagy még van arra esélyem, hogy megmentsem a kapcsolatunkat anyámmal?

19 éves vagyok, lassan betöltöm a 20-at. Anyummal az utóbbi egy hétben abszolút nem szólunk egymáshoz. Még annyit sem, hogy "elmentem, majd jövök". Sőt, ha egy helyiségben kell egyszerre lennünk, akkor amelyikünk később érkezik inkább megfordul és mást intéz addig. De ez ugyanúgy az udvaron is megvan.

Ennek az előzménye az volt, hogy több éve nyeltem azt, hogy mekkora egy hülye, balek vagyok, aki nem bír semmit elintézni és így a világ csak elmegy mellettem. Illetve, mindenért engem hibáztat, még a saját hibáiért is. Az utolsó csepp múlt héten volt, amikor haza jöttem, alig léptem be, azzal támadott le, hogy mekkora egy trehány vagyok, hogy miattam nem adta fel az egyik számlát. Mivel felosztottuk a teendőket, ez nem az én reszortom volt, ő vállalta el.

De már akkor is lehülyéz, ha valamit nem úgy csinálok, vagy mondok, ahogy ő azt a fejében elgondolja, és én ezt nem tudom kitalálni. Persze, ha nem mondja, hogy ő hogy szeretné, akkor én sem tudom, gondolatolvasó képességgel nem áldott meg a sors.

Anyum testvére pedig azt szajkózza, hogy ne legyek ennyire gonosz vele, hiszen olyan érzékeny, kérjek bocsánatot. De én már annyiszor bocsánatot kértem azért is, ami nem az én hibám volt. Most gondoltam nem hunyászkodom meg előtte és a sarkamra állok.

Ezért döntöttem úgy, hogy elköltözöm albérletbe, aztán valahogyan csak megleszek egyedül. Egyetem mellett eddig is dolgoztam, legfeljebb még több munkát vállalok, talán elboldogulok.

Szerintetek jól cselekszem? Vagy próbáljam helyrehozni a kapcsolatot?

Köszi