Hogyan lehetnénk egy boldog család?

Sokak szerint azok vagyunk, de én másképp látom. Három gyermekünk van /13, 15, 17/. Én hivatalosan soha nem dolgoztam. Amíg lehetett, főállású anya voltam. A családot tudatosan vállaltuk. Midenünk megvan, semmiből nem szenvednek hiányt a gyerekek, kitűnő tanulók. Minden évben egyszer belföldön, egyszer külföldön nyaralunk /Erdély, Kárpátok/.

A férjem mérnök-igazgató, óriási felelősséggel. Eddig tőlünk 14 km-re dolgozott, ám újabban a munkája 80 k-re szólítja. Ezt az utat naponta oda-vissza megteszi. Teljesen bizonytalan, mikor ér haza. Általában nem nyolc órát, hanem többet dolgozik. Folyamatosan döntés helyzetbe hozzák, ami növeli a felelősségét. Szinte egyáltalán nem tudunk beszélgetni. Mindig fáradt. Azzal térek nyugovóra, hogy talán majd az ágyban tudunk egy kicsit beszélgetni. Mire elkezdeném, azt veszem észre, hogy már alszik.

Nagyon féltem. Félek,hogy egyszer a kocsiban munkába menet elvét valamit, rosszul veszi be egy kanyart, nem figyel eléggé, stb. A munkahelyi terhek mellett egy vallásban is felelős poziciót tölt be /az egész család gyakorolja ezt a vallást/, ahol hozzá fordulnak az emberek. A ő ügyeiket is intézi/intézzük, ami igen szerte ágazó. Vidéken is tart előadásokat, többször a lakóhelyünktől 3-400 km-re. Örökösen úton és mozgásban van a család. Képtelen vagyok megteremteni egy lassúbb életet, egy nyugodt légkört. Mit kellene másképp csinálnunk? A vallásunkat nem akarjuk feladni, mert hiszünk benne és erre neveljük a gyerekeinket is.