Éreztél olyat, hogy nem akarsz elmenni a nagymamád/nagyapád temetésére mert a koporsó látványa, a sírgödör, a sírásók, a síró család látványa elrontaná az utolsó emléket nagymamádról?

Nem tudja elrontani!

Nekem is meghalt pár éve a nagyim, a legjobb barátom volt, mindent neki mondtam el, a suliból is hozzá lógtam el. Mindig megértett... az a sok emlék, az a sok szép dolog ami rá emlékeztet nem romolhat el a temetéstől, viszont jobban le tudod zárni ha elmész. Ez valahogy hozzátartozik a gyászhoz.

Én végig ordítottam/bőgtem az egészet, jobban zokogtam mint a saját gyerekei, és mivel utána ők képesek voltak egymással harcolni, ezért úgy gondolom nekem is fájt a legjobban a halála.Kitartás, nekem mind a mai napig benne van a telefonomba a neve és a száma... illetve egy közös képünk mindig velem van...

Részvétem! és kitartás!

Nem ronthatja el. A halál, a temetés, a koszorúk, a búcsúzás az élet része, hozzátartozik. Nélküle olyan, mintha félbehagynál valamit, mintha nem akarnál lezárni valamit, mintha nem akarmál tudomást venni arról, hogy a halál létezik, van, és előbb-utóbb mind meghalunk.

Jómagam - önhibámon kívül -, sok szeretett családtagom temetéséről maradtam le, már gyerekként is. Nagyon fájdalmas érzés, hogy nemcsak, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőlük, de azt sem tudom, hol vannak eltemetve.

Később, amikor a gyász feloldódik, feldolgzódik benned, úgysem a koszorúk látványa marad meg, hanem a szeretett nagymama alakja, a tettei, az a szeretet, ami köztetek volt.

Gondolj csak Szent Pál levelére, amit a korinthusziaknak írt! "A szeretet soha el nem múlik." És menj szépen el a temetésre. Sírd ki magad, gyászold meg, és minden könnyebb lesz.