Miért nem örülnek a szüleim a boldogságunknak? Tudok valamit tenni azért, hogy hamarabb rendeződjön a helyzet?
22 éves vagyok, a párom 23. A hétvégén jelentettük be a szüleimnek, hogy babát várunk. A szüleim és a nagynéném szerint így elrontjuk az életünket és elsietünk mindent. Édesanyám azonnal abortuszt akart, szabályosan rosszul lett, mikor megtudta, hogy már elmúltam 12 hetes.
Nem értem, miért kell így viselkedniük. Mindketten tanulunk és dolgozunk is, nem a semmire vállaljuk. Ugyan hivatalosan még nem élünk együtt, de a hét minden napján együtt vagyunk, vagy ő alszik nálunk vagy én náluk.
A párom szülei nagyon boldogok, már az esküvőről ábrándoznak. Azt, hogy összeházasodunk a szüleimnek még el sem tudtam mondani, mert azóta áll a bál. A szüleim még azzal is megpróbálkoztak, hogy eltiltanak a páromtól, hogy jobb belátásra bírjanak. Ezzel csak azt érték el, hogy összepakoltam és elköltöztem a páromékhoz.
A szüleim semmit nem hallgattak meg amit próbáltam nekik elmondani, csak fújták a magukét, a nagynéném meg helyeselt hozzá.
Tudtam, hogy nem szeretik túlságosan a páromat, de erre azért nem számítottam. Azt hittem az évek során már beletörődtek.
Közben válaszoltál. Ha ez így igaz, akkor egye fene, talán elmegy a helyzetetek.
De 24 éves fejjel mondom, abban igazuk van, igencsak elhamarkodtátok.
Hogy mit tegyél hogy megbékéljenek? Egyelőre semmit, várd meg, hogy egy kicsit magukhoz térjenek a sokkból. Idővel biztos enyhülnek majd.
De alacsonyabb társadalmi retegbol van, ugye?
Nincs mit tenned, a szuleid nem értenek ezzel egyet. Mert jót akarnak neked. Fogadd el. :)
Megint egy kérdés, ami a 3. oldalon magyarázattal már teljesen máshogy fest, mint ahogy eredetileg feltették.
Megszületik a baba, elköltöztök a saját házatokba, és hidd el, örülni fognak a szüleid is, ha látják, hogy mindne rendben van.
Nem érted, miért kellene egy fizetésből boldogulnotok?
Ez komoly kérdés?
Tudod, azért, mert 1 keresetből kell 3 emberről gondoskodnotok, azért. A családi pótlék kb. 13 ezer, a gyes meg 23. A gyed is nevetségesen kevés.
Hát ezért. Érdekes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!