Párkapcsolat! Várnál kitartóan, vagy inkább feladnád?
Mi vártunk a nászéjszakáig. 3 év volt. Jó oké persze petting volt, de azért nagyon vágytunk egymásra. Egy párszor éreztük úgy hogy nem bírjuk tovább. Bár már akkor is éreztem, jó tudni hogy lehet ilyen szinte őrületbe kergető vággyal vágyni valakire.
Most lehet jönni hogy milyen... akármilyenek vagyunk. Nem igazán érdekel szeretjük tiszteljük egymást! 24 évesek voltunk mikor összeházasodtunk. Valaki 24 éves korára kiéli magát és nem érdekli a szex. Mi meg... Jah és legalább nem kell azt mondanom hogy a házasság ugyanolyan mint előtte csak nincs szex :)
Esküvőre.
Két tanús esküvőt egyikünk sem szeretett volna, nagy lakodalomra pedig nem volt pénzünk. De elhatároztuk mindketten hogy akarjuk, dolgoztunk érte, és összegyűjtöttük a pénzt rá. És igen megérte. Azóta is boldogok vagyunk együtt és már született egy kislányunk is.
Gyerekre, igaz, nem 2, csak majdnem 1,5 évet. Én azonnal akartam volna, ahogy jött az érzés, a férjem volt észnél, hogy várjuk meg a megfelelő körülményeket, hogy meglegyen nekem a munkaidőm. Beláttam, hogy igaza van, és közös döntés volt, de nehéz várni. Ja és kivárom az időt, persze, már nincs sok hátra belőle.
Eljegyzésre is kicsit többet vártam, mint szerettem volna, mert ő azt akarta, hogy előtte fejezzük be az egyetemet (ami nekem húzódott egy ideje). Nekem ez nem tetszett, de neki volt egy sorrend a fejében, amit én tiszteletben tartottam és kivártam. Igaz, még a diplomázásomhoz képest 8 hónapot kellett várnom, de eszembe sem jutott, hogy erőltessem, főleg, hogy szóba került a barátok esküvője kapcsán, hogy milyen legyen az esküvőnk (ő kérdezte meg először).
Mivel nem úgy hitegetett egyik esetben sem, hogy majd talán 2-3-x év múlva, hanem konkrétan megmondta, hogy mire számíthatok, így nem aggódtam. Abban mindketten megegyeztünk, hogy csak akkor teszünk meg ilyen kaliberű fontos lépéseket, ha mindketten készenállunk rá.
Nálad mi a helyzet, Kérdező? Neked várnod kell valamire?
Kedves utolsó.
Igen, sajnos várnom kell, és nagyon nehéz helyzetben vagyok. A páromat nagyon szeretem, de úgy néz ki, a következő 4 évben várnom kell rá. Elég annyit mondanom hogy jelzálog a lakáson és autóhitel, amit még 4 évig fizetni kell, különben, mint tudjuk, viszik a lakást.... Tudom hogy szeret ő is, de nem tudunk mit csinálni. Én vele szeretném leélni az életemet, de nem tudom, hogy fogom kibírni. 28 éves vagyok most, 32 leszek 4 év múlva, ő pedig akkor már 37 lesz.... Félek hogy hiába várok. (De lehet, ettől csak azért félek, mert az ismerősök telebeszélik a fejem hogy már rég házasnak kéne lennem, mikor fogok gyereket szülni, stb...) Sőt attól is félek hogy rossz döntést hozok, évek mennek el és lemaradunk.... Mondjuk a babáról, vagy egy közös kis lakás reményéről... Minden ismerősöm azt kérdezi tőlem, minek nem lépek le, és hagyom el, keressek normálisabb helyzetben élő pasit... De kérdem én... Minden ember aki hiteleket fizet, egyedül van? Vagy egyedül kéne lennie? Hol van ilyenkor a jóban-rosszban ígérete? 10 éve kerestem egy ilyen normális belső tulajdonságokkal rendelkező férfit, egyik előző barátom nem volt ilyen normális, ráadásul ő nem iszik, nem bulizik. (Nálam fontos szempont hogy ne igyon, tanultam egy leckéből...) Úgy érzem, megtaláltam, akit 10 éven át kerestem... El kéne hagynom csak azért, mert kifizetetlen hitelei vannak? Hány család él ma Magyaroroszágon hitelekkel a nyakában? Nem tudom mit tegyek..... :(
1. vagyok! Hát az ismerőseid egy cseppet anyagiasak. Figyi nekünk autóhitelünk van. Ameddig az nem megy le nem veszünk házat ez 2017 év vége! Volt aki azt mondta anyukámnak jó egy veje van egyből hitelt/terhet hozott a házasságunkba. Aztán pedig eldicsekszi hogy milyen egzotikus nyaralásra vitte a lányát a pasija. EZ HÁNYINGER!
Persze hogy jóban rosszban együtt kell lenni! És örülhetsz hogy olyan felelősségteljes hogy kivárja a dolgokat! Mindent a maga idejében! Gondolom te is érzed hogy szeret és a hitel lejárta nem csak kifogás! Ezt azért fontos tudnod.
Gyereke is szeretnénk már, de nem tudjuk mikor jön össze nálam van egy kis bibi! Édesanyámtól a kis falunkban mindennap megkérdezik nem lesz még unokád! Le kell tojni az ilyen embereket mégis mi közük van hozzá??? Aki olyan tanácsokat ad hogy hagyd ott a párod az anyagi helyzete miatt szégyellje magát! És ezt meg is mondhatod nekik
Megkérdezi mikor lesz esküvő: szombaton (gondolom valamelyik szombaton :))
Fel lehet fogni úgy az életet hogy mindig vársz valamire a boldogságra, vagy úgy hogy boldog vagy egy kedves szerető ember mellett akivel egy nap elköteleződtök egymásnak! Nem kell látni mi lesz 4 év múlva. Elég a jelen pillanatot megélni! Persze mi nők ilyenek vagyunk néha én is 10 év múlva eljövő problémákon agyalok :)
Boldog vagy vele? Ő is veled? Szeretitek egymást? Közös a célotok (előbb utóbb házasság meg gyerek?) Akkor meg nincs más kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!