Milyen volt a gyerekkorod?

Mivel ez anonim oldal így le merem írni.

Anyu sajnos alkoholista volt, apu is valamennyire. Mindketten emellett cigiztek is rendesen, de úgy hogy tök csórok voltunk.

Nem nagyon foglalkoztak velünk (3-an vagyunk testvérek, már 30 évesek múltunk), sokszor se egy tiszta ruha se semmi.

Nem segítettek a tanulásban, csak veszekedtek a fejünk felett sokszor késő estig.

1 szobában voltunk mi 3-an gyerekek és anyuék egy másikban.

Csak ugye 2-en voltunk lányok, és van egy fiú tesónk is.

Íróasztalunk nem volt, általában az ágyon tanultunk, már amennyit lehetett a folyamatos veszekedés, kiabálás, és ajtócsapkodás mellett.

Ezt tudták a suliban is, így kb. az egész iskola céltáblái voltunk, mindenki ott csúfolt és alázott meg minket ahol tudott.

Sehová nem mentünk, mint pl. kirándulás, vagy Balaton, vagy étterem vagy mozi, mert ami kevés pénz volt az nem erre kellett.

Nem is nagyon tanítottak meg minket alapvető és általános dolgokra (mint pl. fel kell állni kézfogáskor, akkor hogy kell egy étteremben viselkedni, stb.) így már-már felnőtt fejjel élesben és beégések közepette tanultuk meg, illetve a TV-ből filmekből lestük el.

Régebben rettentő sokat gondolkodtam ezen és nagyon rossz érzés volt, hogy így kellett felnőnöm, de néha meg azt érzem, hogy ez kellett ahhoz, hogy a semmiből valaki legyek, tudjak küzdeni, és míg sok elkényeztetett kis hü...e legnagyobb élet célja a cigi a pia a pasizás/csajozás, okostelefon, tablet, és itt már meg is áll náluk a világ, addig kicsit "örülök", hogy ezek nekem anno nem adatottak meg.

Az elejen nem indult valami mesesen, apam ivott, egyszer-ketszer en is kaptam a semmiert. Aztan Anyukam ezt gyorsan rovidre zarta es elvaltak. Ujra ferjhez ment, lett egy feltesom, akit imadok.

Nyaranta mamaeknal hedereztunk, osszejott egy kisebb hafseregnyi gyerek. Iskolaban jo tanulo voltam es hangado. Inkabb nagypofaju, nem nagyon kekeckedtek velem. Aztan ahogy kamasz lettem, megvaltoztam. Anyam volt a kozellenseg. Hiaba mondta, h igy csinaljam, ugy csinaljam, en csak azert se, mert nehogy mar o jobban tudja. Es ugy vagytam felnottnek lenni vegre, h senki ne parancsoljon nekem.

Pedig ma 30+-oskent belatom, Anyanak mindenben igaza volt es en semmit sem szeretnek jobban, mint ujra gondtalan gyereknek lenni. :D

Kiegyensúlyozott, nyugodt. Úgy tudták, hogy anyám meddő, úgyhogy nagy meglepetés voltam (apám két hónapig házipálinkával próbálta gyógyítani anyám titokzatos emésztési panaszait, mire kiderült, hogy miattam rókázott :)).

Mindkét szülőm pedagógus volt, sok figyelem, szeretet jutott. Szerencsére nem kényeztettek el, azért csettintésre nem kaptam meg mindent, csak azért, mert megtetszett valami.

Oktatásra és egészségügyi ellátásra viszont mondhatni korlátlanul költöttek. Tankönyvből ami megtetszett, azt szó nélkül megvették.

Egyébként jó szülők, következetesen, de szeretettel neveltek. Nálunk hál' Istennek nem erőből kényszerítették ki a tiszteletet, hanem következetesek voltak, így jött magától. A tiltások is ezért nem ráztak meg, mert bár kamaszként morogtam pár dolog miatt, nem éreztem alapjaiban igazságtalannak.

Remélem, hogy nekem is sikerül hasonló szellemben nevelni a lányomat.

Így visszagondolva, jó. Égetően rossz voltam, kaptam is érte néha, amit akkor sérelmeztem, de később beláttam, jogos volt. Naphosszat csavarogtunk. Ránk bízták a libák legeltetését, azok elkóboroltak, megették az epret, amitől totál becsípve tántorogtak, mindenfelé.

Anyám már nem találta olyan viccesnek a részeg libákat, mint mi gyerekek.

A nagyszüleim és a szüleim is jómódúak. Megkaptam mindent amit csak kiejtettem a számon. Korombeli kislány másik nem volt a tágabb családban, szóval a rokonok is rajtam élték ki magukat, ami egyfelől szörnyen idegesítő volt, de tőlük is megkaptam mindent amit csak kértem. Hatalmas házunk van óriási kertel, kutyámmal, macskáimmal imádtam ott játszani. 10 éves koromra kb bejártam a fél világot, szüleim vittek magukkal mindenhova.

Viszont ami ezt az egész jólétet beárnyékolja még ma is, hogy egy világvégi kisvárosnak gúnyolt faluban lakunk. Az iskolában pokollá tették az életem emiatt. Amellett hogy meg volt mindenem (amivel mellesleg sosem vágtam fel), még kitűnő tanuló is voltam, ami aztán végképp közellenséggé tett. Hiszen ez csakis úgy fordulhatott elő, hogy a szüleim lefizették a tanárokat... Szerencsére azért voltak normális emberek is, akikkel igazi barátok lettünk, velük a mai napig tartom a kapcsolatot. 14 évesen 120km-re menekültem onnan a szomszéd megye megyeszékhelyére. Egyetemen is ott végeztem. A mai napig nem értem, hogy a szüleim miért nem költöznek el onnan. Nekik se jó ott. De hát ez már nem az én dolgom. Viszont én soha-soha többé nem költözöm olyan helyre ahol 100ezernél kevesebben laknak.

Szar volt. A szüleink évekre lepasszoltak a nagyszülőkhöz, külön nőttünk fel a testvéremmel, ő az egyik, én a másik pár nagyszüleinkhez. Mire újra összekerültünk, 10 év után, már 2 idegen voltunk egymásnak. Évente kb 2-3x láttam. Akkor sem tudtunk egymással semmit kezdeni.

Sokat költöztünk, az általánost 4 különböző iskolában jártam, ebből 2 helyen tök magányos voltam, nem fogadtak be, mivel összeszokott csapatban én voltam az első új osztálytársuk. Az első 4 osztály, és a 8. volt jó:)

Utána 6 évet jártam egy suliba. Majd később egy másikba még 2-t. Ezek már sokkal jobbak voltak:)

Jó volt, nagyonis jó. A szocializmusnak épp vége lett, a kapitalizmus még nem mutatta ki a foga fehérjét. Megismételhetetlen milliőben nőttünk fel, mi nyolcvanasok. (Persze nyilván minden generáció úgy gondol vissza, hogy "azok voltak a szép idők") A szüleim szerető, békés családi légkört teremtettek, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy értelmes, művelt emberek váljanak belőlünk. Nem szívesen vallom be, de apámnak köszönhetem, hogy most jól menő szakmám van, ő terelgette úgy az érdeklődésemet..

Ám ezek miatt most felnőttként egy kicsit elveszettnek érzem magam. Egy gyerek csodálkozással vegyes félelmével nézem, ahogy a világ harsogva a szakadék felé masírozik. Csak az értheti meg, hogy mire gondok, aki a Miszkva tér c filmet nézve velem együtt kiállt fel, hogy hát ez az, ilyen volt!