Csak spórolni, hogy lakásunk legyen, de közben alig élni. Ti ezt tudnátok csinálni?

Teljesen felesleges nyomorognod és verned a garast a fogadhoz, ha ennyire keveset kerestek. Lehet 20-30 év alatt összejön a lakás, de ha visszanézel mit látsz? Ennyi időn át vegetáltál. Tedd fel a kérdést, megéri?

Éljetek inkább kicsit lazábban, boldogabban, persze spóroljatok is valamennyit, de ha nem reális a lakásváráslás felesleges erőltetni szerintem.

Mi így jutottunk házhoz.

2008-ban nyitottam egy Fundamentát, akkor még egyedül voltam, majd 2013-ban még egyet. Közben megismerkedtem a férjemmel, akivel albérletben éltünk és született egy gyermekünk is. Mikor még dolgoztam kb.300.000 Ft volt az összbevételünk kb. Ebből albélet, rezsi, stb. plusz fundamenták.

Tavaly a fundák felhasználásával vettünk egy kis családi házat, amit felújítottunk, most költöztünk be.

A vásárláshoz természetesen a hitelt nem tudtuk nélkülözni. A régebbi fundamenta plusz még néhány százezer ft volt az önerő ( kb. 3.M ft), a másikra tudtuk felvenni a hitelt. A hitel furamidejénél nekünk az számított hogy inkább legyen hosszabb de alacsonyabb részlettel, így kb. 48.000 ft a törlesztő/hó.

Mondjuk nekünk nagy szerencsénk van a családi háttérrel. Nem gazdagok, egyszerű átlag, dolgozó emberek a szüleink, de sokat segítettek anyagilag, egy tál étellel, gyerekre vigyáztak, ha ügyintézni mentünk a férjemmel, a sógornőm jött takarítani költözés előtt stb. Nagyon hálásak is vagyunk nekik, viszonzásként az ajtó mindig nyitva áll előttük.

A spórolásról: amúgy sem költekeztünk ész nélkül, de ennél jobban spórolni már nem tudtam. Főleg magunkon spórolrunk persze, mert a gyereknek ruha, pelenka, jó étel kellett, de az mindig meg volt.A felújításra pedig költségvetést csináltunk kb.számokkal.

Én régen azért szertetem volna mindenképpen saját lakást, hogy biztonságban érezzem magam, legyen egy fix pont az életemben, ahová hazamehetek, ami az enyém.

Most így 30 körül már nem tartom ezt ilyen fontosnak, inkább arra törekszek, hogy mindig legyen megspórolt pénzem, hogy ha bármi történik, baj van, akkor legyen valami, amiből legalább 3-4 hónapig elélhetek. Az utóbbi években több városban, országban éltem, így a kötött hely már nem, viszont a pénz biztonságot ad.(Elvégre ha pénzem van, lakni is tudok valahol.)

Nem tudnám, nem akarom, és nem is csinálom. Ebben nőttem fel, és semmi affinitásom a szüleim (rossz) példáját követni.

Külföldön dolgozom. Szüleim most adták el a házat, mert belerokkantak a hiteltörlesztésbe, pénztelenségbe. El is váltak, vettek mind a ketten 1-1 kis lakást, kifizették a maradék hitelt. Élményeink az utóbbi 15 évből nincsenek, családi nyaralás stb nem volt, vagy ha igen, azt hónapokig nyögtük.

Nem éheztünk, felneveltek, mindig volt mit ennem, felvennem, iskolába járhattam. Hálás vagyok nekik, szeretem őket, de a példájukat nem vagyok hajlandó követni. A pénztelenség depressziója szép lassan ránk telepedett, eltűnt az általános vidám hangulat, a küzdeni akarás. Csak túléltünk, nem éltünk.

Most külföldön élek, pont ezért. Megbecsülnek, nincsenek anyagi gondjaink, szórakozni járunk, és spórolunk mi is, csak épp nem vág minket földhöz az a havi 500 Euro se, amit (most épp erre, mikor mire) az esküvőnkre teszünk félre.

Ezt otthoni bérekből nem lehetne megoldani sajnos. Nyilván nem kánkánt járva jöttem ki, hanem mert a siralmas helyzetet látva nem akartam ugyanazt az életet élni, mint olyan sokan, kényszerből. Köztük a szüleim is.

"Csak túléltünk, nem éltünk. "

Szerintem ez egy nagyon jó mondat. Na, ez az, ami miatt nem éri meg a túlzott spórolás.

22! Ez szép és jó, mert neked ez felel meg az életstílusodnak, a személyiségednek.

Én a spórolós fajta vagyok. Nekem nem hiányzik mindaz, amit te megéltél, nem érzem, hogy bármiről is lemaradtam volna. Aki olyan fajta, mint te, aláírom, hogy nem tudna úgy élni, mint én, vagy ha mégis, belebolondulna. De nem is kell, éljen a mának. Én meg a jövőnek.