Szerintetek jól gondolom, hogy engem örökbe fogadtak?
talán első gyerek vagy
abban az időben még neigen fényképeztek
elhanyagoltságot azért érezheted, mert a két kicsi mellett nem jutott rád idő, a kicsik nagyon önállótlanok még kicsinek
és nem olvasta, tanultak ahhoz hogy tudják a testvért sem szabad elhyagolni, ha nincs rá idő, igenis szánni kell rá
és ivel munkaképes vagy, ők meg csórók, at hiszik jogos elvárás, hogy "gebedj meg"
magyarán buták, figyelmetlenek.
de néma gyereknek....
szólj, hogy bocsi törörr lábbal nem dolgozom.
bocsi, én jól csináltam, de az én hibám
tanulj meg kiállni magadért és kérni!
Hát nem tudom, hogyan gondolod, hogy mi ebből bármit is meg tudunk állapítani.
Ugyanakkor nem tartom valószínűnek, mert akinek már van két gyereke, nem értem, minek fogadna örökbe egy harmadikat.
van egy ilyen korszak az ember életében, amikor ezen töpreng, és úgy érzi idegenként pottyant a világba, egy családba.. Majd túljutsz ezen. Ennek az érzésnek van alapja: Ajándékba kapjuk születésünkkel az örökkévalót, a végtelent (a Létet), és egy időben-térben zárt intervallumban (az életben) hordozzuk. Ezért mondja egy nagy gondolkodó: az életet a Létért fel kell áldozni - vagyis felemelni, kiemelni az estelegesből az örök és változatlanba. Ez egyébként minden világvallás fundamentuma. (ajánlom a következő könyvet: Öt világvallás - mert a kérdésed mögött egy olyan érzés van, amire ezen a nyomon kapsz választ.
És nagyon segítő a magadra találásra:
Weöres Sándor: A teljesség felé
néha van egy gyerek, akivel valamiért kevésbé jólbánnak a szülők. ez nem annyira furcsa.
viszont az, hogy 3 éves korodig nincs egy fotó sem, az furcsa.
kérdezz rá szerintem.
mindenesetre ha örökbe fogadtak is, szerintem akkor is sokkal jobb dolgod van, mintha intézetben kellett volna felnőnöd.
kérdezz rá a szüleidnél, nagyszüleidnél, ha kétségeid vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!