Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Bevállalnátok így még egy...

Bevállalnátok így még egy kisbabát?

Figyelt kérdés

Férjemmel 30-on túl voltunk, mire összejött az első babánk. Nem így terveztük, orvostól orvosig jártunk, egészségesek voltunk, csak valami miatt váratott magára. Aztán megtudtam, hogy terhes vagyok. Madarat lehetett velem fogatni. Nagyon kislányt szerettem volna, akit tudok szépen öltöztetni, fésülgetni a haját. Elterveztem, milyen lesz a szobácskája stb. Férjem fiúcskát akart, akivel focizhat. :)

A nagymamák is nagyon örültek, órákon át sírtak örömükben. Aztán elkezdtek tervezni. Eldöntötték, hogy lányom lesz és sorban hordták oda a rózsaszín, fodros ruhácskákat, ágyneműt, babakocsit. Kiválasztották a kislányom nevét. Szinte mindent eldöntöttek, és úgy tűnt, nem engednek beleszólni. Persze, örülnöm kellett volna, hogy annyi mindent kaptunk, de nem tudtam. Elvették tőlem azt az örömöt, hogy a kisbabámnak én vehessem meg a dolgait. Amikor folyamatosan azt hallgattam, hogy majd mit fognak vele csinálni, hova viszik nyaralni, kinél mikor fog aludni, valami összeomlott bennem, és már nem akartam a babát. Úgy éreztem, magát az anyaságot is el akarják tőlem venni, én csak azért kellek, hogy megszüljem azt a gyereket. Feleslegesnek éreztem magam. Férjemen is észrevettem, hogy már ő sem örül annyira a babának.

Aztán megtudtuk, hogy kisfiúnk lesz. Hihetetlenül boldogok voltunk. Férjem még táncolt is örömében. Az első sokk akkor ért minket, amikor felhívtuk a nagyszülőket a hírrel. Amint megtudták, hogy fiú lesz az umokájuk, onnantól kezdve nem érdekelte őket mi van velem, vagy a babával. Még meg se szültem, de már azt hajtogatták, hogy nem baj, majd a következő lány lesz.

Azóta megszületett a fiam, és jönnek látogatóba, babusgatják, de még mindig mondogatják, hogy kell nekik egy lány unoka.

Imádom a kisfiam, imádok vele lenni a nap minden egyes percében. Abszolút nem bánom, hogy nem lányom lett. Viszont szeretnénk még egy babát, csak férjemmel kicsit félünk, mi lesz, ha a következő baba lány lesz. Félünk, hogy a nagyszülők különbséget fognak tenni közöttük. Mindketten egykék vagyunk, így máshonnan nem lesz több unokájuk.

Tudom, butaság emiatt már előre félni, de mégis.

Ti bevállalnátok még egy babát?


2015. jan. 3. 17:02
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
56%
az egész kérdés nagyon irodalmias, olyan nőklapjás-irodalmi stílus, szóval nem tudom, igaz-e, de ha valakit egy ilyen hülyeség tart vissza a gyerekvállalástól, annak GYÁMRA van szüksége, mert nem felnőtt ember.
2015. jan. 3. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
96%
Állítsátok le őket, hogy egyelőre még ti vagytok a szülők és ők meg foglalják le magukat mással. Szeretni, látogatni lehet, de a ti gyereketek, nem az övék. Ha lányt akarnak, akkor meg foadjanak örökbe.
2015. jan. 3. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
96%
Csak a ti kettőtök döntése az újabb gyerek. Szerintem jobb lenne, ha kicsit tartanád a távolságot a nagyszülőktől, találkozz velük kevesebbet, engedj nekik kevesebb beleszólást az életetekbe. Te döntsd el, mikor akarod látni őket, és mikor szólhatnak bele a dolgaidba. Semmi közük ahhoz, milyen az unoka, fiú-e vagy lány, ha nem örülnek neki, nem muszáj látni, és kész. Azzal vigyázz a későbbiekben, hogy ha nem lesz lányotok, nehogy a fiút lányként kezeljék és később gondok legyenek belőle. Mert ahogy olvasom, a szüleitek képesek eléggé elragadtatni magukat.
2015. jan. 3. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
95%
Őszintén?! Ha gyereket akartok (mindketten), a fentiek nem lehetnek indokok arra, hogy ne hozzatok össze egy kistesót a fiatoknak.
2015. jan. 3. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Be, természetesen. Első sorban magamnak (meg a férjemnek) szülök, nem érdekelne a rokonság véleménye, még ha az túlzottan pozitív is nem pedig negatív.
2015. jan. 3. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
96%
Kérdező, egy biztos, a gyerekvállalást BIZTOSAN NEM a nagyszülők agybajaitól tennénk függővé...
2015. jan. 3. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
80%
Több sebből is vérzik a sztori. Hogy a fenébe lehet az, hogy a nagyszülők lelkesedése elveszi a kedveteket az anyaságtól, apaságtól?? És ha lány lett volna nem is örültök, nem szeretitek, csak mert a nagyszülők körberajongják? Ettől fügővé tenni, hogy legyen-e még egy gyereketek meg egyszerűen agyrém...
2015. jan. 3. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Írod hogy 30 múltál. Nem akarlak megbántani, de a leírásod ennél jóval éretlenebb. Akkor válalj babát, ha képes vagy kiállni azért, amit szeretnél, és megmondani a nagyszülőknek, hogy kevésbé szóljanak bele a gyermekvárásodba, mert ez téged zavar, ahelyett, hogy feleslegesnek érzed magad. A nagyszülők nem fogják elkényezetni ha vállaltok még egy babát, és kislány lesz, ha te nem fogod nekik hagyni. Ha anya vagy, ki kell állnod a gyerekeidért! A játszótéren, az iskolában, a rokonok közt és az orvosnál is. Amíg ezt nem tanulod meg, egy gyerek is sok.
2015. jan. 3. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 Költőnő? ***** válasza:

Az a baj,h ha ennyire a fejetekre tudnak nőni a nagyszülők, akkor vhol még ti is gyerekek vagytok...

Felnőtt családos(!) emberek vagytok, álljatok ki magatokért!

Ahol ilyen erőszakosan nyomulnak a nagyszülők, ott konfrontáció nélkül ez nem fog menni.

2015. jan. 3. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Jézusom... 30 éves nőként te mindezt hagytad? Az elején kellett volna szólnod, nem csak bólogatni a sok hülyeségre...az meg, hogy te mások kívánalmaitól és hülyeségétől teszed függővé, hogy legyen-e még egy gyereketek...hát... hallod neked egy gyerek sem való, nem hogy kettő. Még magad is gyerek vagy!
2015. jan. 3. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!