Hogyan dolgoztátok fel az édesanyátok halálát?

15 éve történt, akkor voltam 8 éves, a mai napi nem tudom feldolgozni, hiszen nem lett belőlem normális ember. Nagyon sok mindent későn tanultam meg, nagyon sok hibát elkövettem azért mert nem volt aki megmondja ne csináld nem szabad. Apu, anyu halála után alkoholista lett, volt úgy hogy napokig nem jött haza. Nem nevelt senki. Az általános iskola első 2 évében, míg velem volt, szorgalmas, jó tanuló voltam, volt magatartásom, barátkozó voltam. Mikor meghalt alig bukdácsolva jártam ki az elemit, bezárkóztam magamba több évig, senkihez nem akartam hozzá szólni barátaim nem voltak, osztálytársaim azt hitték fogyatékos vagyok és állandóan bántottak, ami csak még jobban magamba zárt. Majd rájöttem nem mehet így tovább középiskolában kezdtem nyílni az emberek felé, de sajnos rossz társaság felé, rászoktam a lógásra, a cigire, flegma lettem másokkal és sokakat bántottam. 19 éves koromra változott a helyzet, de úgy érzem ez már késő. Nincs egy jó szakmám, a fősulin egy évet már rá kellett húznom, de lehet még kellesz egyet, a hanyagságom és lustaságom miatt. Felnőttem, de hogyan? Senki sem nevelt.

De fura érzés, hogy nem vagyok egyedül és hogy más élete is ráment. Mindenkivel együttérzek.

Feldoldolgozni? Sehogy! Nekem 3 éve halt meg az anyukám,ráadásul otthon.Bár nagyon beteg volt,de szerintem bármennyire is tudjuk,hogy bekövetkezik elöbb-utobb a halál,soha nem lehet felkészülni rá. Minden nap gondolok rá,de az az egy megnyugtat,hogy tudom legalább nem szenved már. Az ünnepek szörnyüek nélküle,az emlékek nem halványulnak,de az élet megy tovább.Most főlleg hiányzik,mert lassan megszületik a babám és sokszor eszembe jut,hogy amig az első szülésem alatt kint izgult,most nem fog várni.

Nekem 1.5 éve ment el. Nagyon hiányzik. Nem telik el úgy 20 perc egy nap hogy ne gondolnék rá. De tudomásul vettem, hogy már nincs és igyekszem élni az életem. Nem könnyű, olyan mintha egy darabot kiszakítottak volna belőlem. Rákos volt és olyan fájdalmai voltak amit ellenségemnek se kívánnék. De tudom, hogy ahol most van, boldog. Ez vigasztal.

off: Nekem egy ismerősöm 18 éves volt mikor meghalt az anyukája (szintén betegség után) és akkor már az apukája sem élt.

részvétem mindenkinek! :( nekem hálistennek még élnek de anyukám lehet rákos (megint) :( remélem nem hal meg :( 17L

13 éves voltam mikor anyu meghalt, most 20 vagyok. És rám is igaz amit lentebb írtak, hogy én is teljesen magamba zárkóztam, visszahúzódó lettem és a mai napig az is vagyok. (Sajnos azóta apukám is meghalt 1 éve) Én a halálukon soha nem fogom túltenni magam. Fáj, hogy engem nem vár az édesanyám, nem ölel, nem puszil meg... Sokszor eszembe jut mikor hallom az oszt. társaimat, hogy "képzeld, anyám meg apám ide megy nyaralni, meg bulizni, meg ezt és azt csinálja" akkor azon gondolkozom, hogy MIÉRT?? Én mit csináltam rosszul, hogy ilyen büntetést kaptam? Miért vagyok rosszabb mint ők?? Tényleg, nem is kívánkozom másokhoz átmenni vendégségbe, mikor mindenkinek a környezetemben ott van a fiatalos, egészséges anyja, nekem meg nem...

én most vagyok 18 és 2 hónapja halt meg apukám. persze ez most természetes, h nap mint nap gondolok rá, néha úgy érzem, h teljesen kikészülök tőle. nagyon nehéz, minden éjjel vele álmodom, de szeretnék már egy kicsit felszabadulni. biztos nagyon szereted, ha még most is így él benned. van egy olyan fogalom, h gyászmunka - vagyis az az idő, amíg nagyjából fel tudod dolgozni az elvesztését. a te esetedben ez tovább tart