Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek jogosak az alábbiak?

Szerintetek jogosak az alábbiak?

Figyelt kérdés

A párommal a szüleimnél élünk már 2-3 éve, a rezsibe beleszállnánk, de az adott összeget így vagy úgy, a szüleim mindig visszaadják (születésnapra, karácsonyra stb.). Hamarosan költöznénk a párommal külföldre (nem messze, ő ott is dolgozik), de mivel nekem kocsit kellett vennem a munkám miatt, szinte csak a páromnak maradt megtakarítása (amit persze soha nem szedett volna össze, ha nem a szüleimnél élünk).

A történet lényege annyi, hogy nemrég beszélgettünk a párom szüleivel (akik teszem hozzá, még soha meg nem hívtak sehova - ellentétben az én családommal, és kb. 10 fillérjükbe nem kerültem eddig a sok év alatt), kijelentették a beszélgetés közben, hogy ha elköltözünk tavasszal a szüleimtől, ők csak akkor adnak nekünk pénzt a költözésre, ha az én szüleim is ugyanannyit adnak. A helyzetet nálunk bonyolítja, hogy a testvéremék gyereket várnak és ők is költözni akarnak, így abszolút nem várnám el a szüleimtől a segítséget, és a párom szülei is tudják, hogy gondban van a családom (a szüleim már a féltett nagyszülői örökséget akarják eladogatni, hogy a testvéreméknek segítsenek). Szerintem abszolút nem igazságosak a párom szülei, tudják, hogy nincs elég megtakarításunk a költözéshez, segítség kell, hangoztatták mindig, éveken át, hogy ők akár milliókat is adnak, csak szóljunk, ha kell, ők nem sajnálják stb.stb., erre mikor komolyabbra fordulnak a dolgok, bejelentik, hogy ők csak akkor adnak, ha az én szüleim is - akik mellesleg évekig eltartották a páromat is és elég sokban vagyunk már nekik. Ti mit gondoltok erről? Ha lenne elég pénzünk, inkább senkitől nem kérnénk egy fillér segítséget sem, ilyen feltételekkel főleg nem, de sajnos ez nem lehet opció. Ha a testvéremék nem tudnak elköltözni és ide hozzák a gyereket, nekünk mennünk kell (nem férnénk el).


2014. dec. 26. 10:21
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
96%

Szerintem szembesítsd a párod azzal, hogy a szüleid mennyit tettek érte. Nyaralások, gyakorlati hely, az ott lakása, az ajándékok, MINDENT.

Mellé írd fel, hogy az ő szülei miket tettek meg értetek.


Egyébként én akármennyire is szeretem a párom, ha ezek után még azt mondaná, hogy a családom önző, bunkó és szar, akkor menjen szépen haza anyucikáékhoz és nem kell többet hozzátok mennie lakni, lakjon a kedves, önzetlen rokonaival. Aztán hátha észbe kap, hogy hoppá...

2014. dec. 26. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 A kérdező kommentje:
Nem kap észbe sajnos, ő azt a tipikus régies nevelést kapta, hogy a szülők a szentek. Észre sem veszi, mennyire hülyére veszik. Leadják, hogy ők milyen szívesen segítenek meg csak kérnünk kell tőlük, aztán meg a képünkbe vágják, hogy annak feltételei is vannak. remélem megtehetjük, hogy inkább ne kérjünk egy fillért sem. És még van pofájuk az én családomat rossznak beállítani (nem mintha annyira nagy lenne nálunk az összetartás, de az én szüleim ilyet sohasem csináltak vagy mondtak).
2014. dec. 26. 13:06
 13/14 anonim ***** válasza:
93%
Szerintem igazad van. Nagyon szép dolog ez a "dolgozzál és állj meg a saját lábadon" meg az a "önerőből érj el mindent, ha nincs mani akkor várjál" dolog, de a mai világban nehéz ezt elérni. Most még 5 évig lakjatok otthon mire el tudtok költözni? És a párod nagyon vak ha észre sem veszi hogy mennyi támogatást kapott a TE szüleidtől - ezt meg kellene mutatnod neki! És a párod szüleinek is. A család nem csak azért van, hogy jó összelülni, szeretteink vannak, hanem azért is, hogy ha baj van akkor segítsünk a másiknak akár lelkiekben (pl komolyabb betegségnél), akár anyagilag ha úgy hozza a helyzet.
2014. dec. 26. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 Passiflora ***** válasza:
92%

"ezek után tegnap, mikor összevesztünk a párommal, ő még a képembe vágta, hogy nekem milyen sz*r családom van, és hogy nálunk mindenki bunkó meg önző..."


Ha én lennék ilyen helyzetben, őszintén szólva ezen sokkal jobban elgondolkoznék, mint azon, hogy a párom szülei mennyire állnak hozzá igazságosan ehhez a kérdéshez, mennyire hajlandóak reálisan végiggondolni, hogy mekkora anyagi segítséget jelet(ett), hogy albérlet helyett 2-3 évig a szüleiménél éltünk, és hogy milyen feltételekhez kötik az anyagi segítségüket.


Tényleg komolyan elgondolkoznék azon, hogy ha a Párom így viszonyul a szüleimtől kapott segítséghez, és ennyire igazságtalan kijelentéseket tesz, akkor vele képzelem-e el az életemet.


Igaz, hogy nem ismerhetek minden körülményt az alapján, amit leírtál, de ha hasoló helyzetben lennék, és vele akarnék maradni a történtek után is, akkor pár nap gondolkodást követően valószínűleg egy lehetőleg nyugodt hangvételű beszélgetés során harag és indulat nélkül megkérném a páromat, hogy legyen kedves vagy a szüleihez visszaköltözni, vagy önerőből (plusz esetleges, a saját szüleitől kapott anyagi támogatással kiköltözni egyedül külföldre (ha komolyan gondolták, hogy "ők akár milliókat is adnak, csak szóljunk, ha kell", akkor ne nekünk adjanak, hanem adjanak a saját fiuknak, ha neki tényleg segíteni szeretnének - ami persze egyáltalán nem elvárható), én pedig - amennyiben továbbra is vele képzelem a jövőmet - majd csak akkor mennék utána, ha félre tudtam tenni annyi pénzt, hogy a külföldi albérleti díjunk + a kaució felét ki tudjam fizetni, félretettem egy komolyabb vésztartalékot és van egy biztos álláslehetőségem.


És nem dacból, sértettségből várnám ezt meg, hanem azért, mert a saját önbecsülésem miatt nem akarnám utána évekig, esetleg a kapcsolatunk végéig azt hallgatni sem a páromtól, sem a szüleitől, hogy nem önerőből, hanem az ő anyagi támogatásukkal alapoztam meg az életemet külföldön.


A Párod úgy nőtt fel, hogy ezt a mintát látta a szüleitől az anyagiakkal kapcsolatban. Ha vele akarsz élni, nem árt, ha tisztában vagy vele és elfogadod, hogy nagy valószínűséggel ő ugyanezt fogja működtetni veled - mint ahogy a mostani megnyivánulása elég jól elővetíti.

2014. dec. 26. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!