Szerintetek jogosak az alábbiak?
A párommal a szüleimnél élünk már 2-3 éve, a rezsibe beleszállnánk, de az adott összeget így vagy úgy, a szüleim mindig visszaadják (születésnapra, karácsonyra stb.). Hamarosan költöznénk a párommal külföldre (nem messze, ő ott is dolgozik), de mivel nekem kocsit kellett vennem a munkám miatt, szinte csak a páromnak maradt megtakarítása (amit persze soha nem szedett volna össze, ha nem a szüleimnél élünk).
A történet lényege annyi, hogy nemrég beszélgettünk a párom szüleivel (akik teszem hozzá, még soha meg nem hívtak sehova - ellentétben az én családommal, és kb. 10 fillérjükbe nem kerültem eddig a sok év alatt), kijelentették a beszélgetés közben, hogy ha elköltözünk tavasszal a szüleimtől, ők csak akkor adnak nekünk pénzt a költözésre, ha az én szüleim is ugyanannyit adnak. A helyzetet nálunk bonyolítja, hogy a testvéremék gyereket várnak és ők is költözni akarnak, így abszolút nem várnám el a szüleimtől a segítséget, és a párom szülei is tudják, hogy gondban van a családom (a szüleim már a féltett nagyszülői örökséget akarják eladogatni, hogy a testvéreméknek segítsenek). Szerintem abszolút nem igazságosak a párom szülei, tudják, hogy nincs elég megtakarításunk a költözéshez, segítség kell, hangoztatták mindig, éveken át, hogy ők akár milliókat is adnak, csak szóljunk, ha kell, ők nem sajnálják stb.stb., erre mikor komolyabbra fordulnak a dolgok, bejelentik, hogy ők csak akkor adnak, ha az én szüleim is - akik mellesleg évekig eltartották a páromat is és elég sokban vagyunk már nekik. Ti mit gondoltok erről? Ha lenne elég pénzünk, inkább senkitől nem kérnénk egy fillér segítséget sem, ilyen feltételekkel főleg nem, de sajnos ez nem lehet opció. Ha a testvéremék nem tudnak elköltözni és ide hozzák a gyereket, nekünk mennünk kell (nem férnénk el).
Szerintem nem. A párod szülei idióták.
Ők nem segítettek soha semmiben, a te szüleid igen. Szerintem egy normális szülő nem szab feltételeket ahhoz, hogy a gyerekének segítsen.
Ez van, ha akarmelyik szulo nyakara bekoltoztok. Ha onerobol nem megy, akkor varjatok. Felnott emberek vagytok, dolgoztok es meg sincs penz?
Eleg gaz, hogy ezen vitatotkoztok, ki mit, mikor, mennyit kap. Sz2rni sem tudtok a szulok segitsege nelkul. Ti koltoztok kulfoldre, akkor miert baj, ha a testvered a helyetekre koltozik? Miert vagytok eltartottak, ha dolgoztok? Erdekes lehet igy elni.
Nem értem miért lennének szemetek. Senkinek sem kötelessége támogatni a ti elköltözéseteket, finanszírozni a költségeiteket. Ha megteszik, meg kell szépen köszönni, ha feltételekhez kötik a pénz odaadását ez van - joguk van hozzá, az ő pénzük. Tetszik, nem tetszik, ez van.
A barátod szüleire nem tartozik a te testvéred vagy mások családi állapota, és az, hogy képesek-e beszállni vagy sem.
Ha felháborítanak a kikötéseket, akkor annyit tudok mondani, hogy ne kérjetek segítséget. A bank sem ad ám pénzt a két szép szemedért majd, ott is lesznek feltételek. Valószínűleg olyan, amit ilyen rövid munkaviszonnyal és alacsony keresettel nem is tudtok teljesíteni.
Ennyi erővel a kérdező szülei is elkérhették volna a rezsit meg akár a sráctól az albérleti díjat is, az is korrekt dolog lett volna, ha a pénz szemszögéből nézzük, mégsem tették. Tudjátok, ezt hívják CSALÁDnak. A Kedves párod szülei meg szimplán görények.
Én a helyedben lehet hónapokra vetítve leírnám, hogy mikor mennyit költöttek a szüleid a párodra (a ráeső rezsit+kaját), összeadnám és az orruk alá dugnám, hogy az ÉN szüleim 'csak' ennyit adtak az évek alatt.
Köszönöm az eddigi válaszokat, szívesen venném még mások véleményét is.
Kedves utolsó, én is gondoltam hasonló dolgokra, de annyira alantasnak tartom az ilyesmit, hogy nem lenne hozzá képem. Pedig megérdemelnék. Annyira undorító, hogy ezek után tegnap, mikor összevesztünk a párommal, ő még a képembe vágta, hogy nekem milyen sz*r családom van, és hogy nálunk mindenki bunkó meg önző...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!