Ezzel nagyon megbántottam a férjem? Nem ez volt a szándékom, de nem nagyon ért meg.

A férj részéről elég nagy hülyeség volt, hogy négy hét után már újabb gyerekről beszélt. Pláne egy császáros anyukának. Viszont nem szeretem ezt a hozzáállást, hogy fogalma sem lehet, milyen a terhesség kilenc hónapja meg a szülés. Ezt nagyon szeretik egyes nők a férfiak fejéhez vagdosni, de mi férfiak nem tehetünk róla, hogy így van: az ember így van megteremtve. Biztos sokan szívesen könnyítenének a feleségük terhein, vállalnának helyette szenvedést, de nem tudnak. Ettől még a férfi szerepe nem egyenlő az orgazmussal.

De hogy a kérdezőnek is válaszoljak: lehet, hogy megbántottad a férjed, de igazából ő sokkal inkább hibás, a fent leírt okból kifolyólag.

Nem olvastam a kommenteket ( ezt előre leszögezem)

Maximálisan igazat adok neked kérdező!

Én sem akarok többet szülni!!!!! /gyereket azt igen... azt akarnék ha mondjuk a férjem ki tudná hordani akkor igen... :-/

Tudni kell hogy 3-szor szültem. Mind a 3 hosszanti vágásos császármetszés és mind a 3 koraszülés =→ ebből mindenki levághatja hogy problémás terhességeim voltak.

magas vérnyomás, ödéma, az első 2 terhességemben fennállt a vese és májkárosodás olyan borzasztó eredményeket produkált a szervezetem.

Az 1. gyermekem a volt férjemtől van./

A mostani férjemnek nem volt gyereke,szerettünk is volna közös babát stb. Tudtam hogy nehéz terhesség lesz de rémálmaimban sem számítottam arra hogy mennyirw. Hiába küzdöttek értünk az orvosok, túl korán kellett kikapniuk belőlem és sajnos nem élte túl..

Majdnem beleőrültem. A férjem is.

Akkor azt mondtam soha többet! De telt múlt az idő és nagyon vágyódtam egy baba után,és hogy a férjem megtapasztalja milyen apának lenni. Tudtam hogy nagyon jó apa lesz, semmit sem akart jobban csak ezt.

Hosszas orvosi kivizsgálások jöttek hogy mi lehet a gond velem. Semmi. Minden tökéletes volt. Ja.. amikor nem voltam terhes.

És szerencsénkre szuper orvosom volt, aki nem "hagyott csak úgy el".

Ahogy összejött a baba, azonnal befektetett a kórházba. Meg kellett tanulnom injekciózni a hasam!!! Addig nem engedett haza! ( először azt hittem rosszul leszek.. hogy én a tűfóbiás aki a világból is kifutna egy tű láttán...majd én bökködjem meg magam....ááá...hogy fájdalmat okozzak magamnak...kizárt.. → de végül csak megtanultam.

Közben pedig a gyógyszereimet (6félét) is beállította a doki hogy kivédje az előző bajokat.

Nos.. minden nap gyógyszerek, minden nap 1 injekció a hasamba ( előfordultbizony hogy annyira fájt hogy sírva fakadtam de összeszorított fogakkal beszúrtam magamnak mert tudtam hogy a baba érdeke) 2 naponta mentem a dokimhoz, hol vért vettek hol uh-on nézték a picit, hol az eredményeimet beszéltük meg a dokimmal és ha nem tetszett valami neki azonnalvariált a gyógyszereimen.

Rengeteget stresszeltem, féltem.

Már jógázni is eljártam csak hogy valamennyire megnyugodjak.

Ha egy eredményem rosszvolt, hányásig sírtam magam. Attól rettegtem őt is elvesztem.

Aztán a toxémiát kivédtük de a keringés kezdett elromlani.. még pár napig figyelte a dokim uh-on, aztmondta el kell kapni azt a pillanatot amikor még időben vagyunk és nem történik a picivel semmi baj, de 1 nap is sokat számít amit bennem tölthet...

Aztán egyik nap azt mondta az orvosom, eddig és nem tovább. Azonnal kiveszi mert baj lesz, ő biztonságban akarja tudni ezt a babát. Akkor még csak 31 hetes voltam...

Még a műtőelőkészítőben is zokogtam, a férjem is. De csak szorongatta a kezem.

Sírtam amikor leszíjaztak a műtőasztalra. Annyit kértem az altató orvostól ( a gyógyszerek és az injekció miatt nem maradhattam ébren) hogy gyorsan fel akarok ébredni azonnal tudni akarom mi történt a fiammal.

Arra spec. nem számítottam hogy az lesz az első emlékem hogy megfulladok, öklendezek de nem kapok levegőt... amikor magamhoz tértem akkor húzták ki a tubust a számból...

Kicsi fiam a koraosztályon, de lélegeztető gépen van. Egy világ omlott össze bennem amikor megláttam a csöpp kis testét csövekkel. A sarka tiszta lila volt az óránkénti bökködéstől, a vérgázokatnézték folyamatosan.

Utáltam magam hogy arra se vagyok képes hogy kihordjam problémamentesen a gyerekem és 39.héten megszülni simán.

1 hét múlva lekerült a lélegeztetőgépről. 6 hetet töltöttünk kórházban. Karácsonyt, szilveszert is.. Épp Szenteste vették le a gépről, együtt sírtunk a férjemmel.

Végül minden szép és jó lett. Most lesz pár nap múlva 2 éves nagyfiú, egészséges eleven örökmozgó. Imádom.

A párom annyira imádja hogy jövőre szeretne egy másik babát.. először azt hittem hülyéskedik, de nem. Ráadásul anyós is mondja neki hogy kellene...

Mondtam neki hogy felejtse el de nagyon gyorsan. Hogy én ezt mégegyszer senki kedvéért nem csinálom végig az is biztos.

Először nem vett komolyan, aztán megsértődött, végül csak meglepődött hogy miért.. nekiolyan szép emlékei vannak az utolsó terhességemről.. (no comment)

Persze mert fizikálisan nem ő csinálta végig.

Ebben a kérdésben nem engedek! Biztos hogy nem vállalok többet!!!

Jézusom..falra mászok az olyan nőktől, akik szerint a terhesség csupa rózsaszín kis cukormáz meg hűű de jó, és képtelenek felfogni, hogy másnak nem feltétlen az, és alig várják már, hogy kinn legyen az a gyerek!!

Képtelenek felfogni, hogy nem mindenki úgy éli meg ugyanazt, mint ők és képtelenek elfogadni a másik oldal véleményét.

Szerintem nem kellett volna ezen megbántódnia a férjednek.

Mégis csak most született meg 4 hete a baba, egyelőre még felesleges is az újabb gyereken agyalni.

Ha a férjed tudja, hogy nehezen viseled a terhességet és a szülést, akkor szerintem részéről tapintatlanság volt ezt most szóba hoznia. Várhatott volna vele kicsit, míg elhalványulnak az emlékek.

Egyébként ha már van kettő, akkor nem olyan súlyos a szembenállás, mintha nem lenne még gyerek és az egyik akarna a másik meg nem. Az ugyebár a párok jövője szempontjából igen lényeges kérdés lenne, de az, hogy végül is 2 vagy 3 gyerek legyen... ez még nem dönti romba a közös jövőképet.

Szerintem később térjetek vissza rá, mondjuk egy év múlva. Ha akkor is így gondolod, akkor a férjednek el kellene fogadnia a döntésedet. Igaz ez közös döntés, de végül is már van kettő, és gondolom a férjed csak nem azért hagy el két gyereket meg egy asszonyt, mert akar egy harmadikat. Itt igazából részéről merült fel egy vágy, de nem erőszakolhatja rád, főleg ha az előzőt már teljesítetted is.

Nekem álomterhességem volt, álomszüléssel. És mégis képes vagyok felfogni, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. Nem értem azt a válaszolót, aki itt irogatja, hogy a terhesség nem betegség, és aki így érzi, az nem igazi nő. Igenis vannak, akiket nagyon megvisel. És nem azért, mert alacsonyabb az ingerküszöbük, és nyafogósabbak. Hanem mert TÉYNLEG kikészülnek. Sokfélék vagyunk.

Kérdező, szerintem valóban bántó, amit a férjednek mondtál, de inkább a stílusa, mint a tartalma miatt. Ki lehet úgy állni magunkért, hogy közben a másik érzéseit sem döngöljük a földbe. Én bocsánatot kérnék a durva szavakért, és elmagyaráznám az én nézőpontomat a férjemnek arra kérve őt, hogy értse meg. A gyerek utáni vágy sem olyan, amit csak úgy el tud nyomni magában az ember. Mindkettőtöknek meg kell küzdenetek ezzel a helyzettel, legyetek toleránsak egymás felé, és ne csak elvárjátok egymástól a toleranciát, hanem segítsétek rávezetni a másikat az empátiára.

Ez egyébként igaz, csak lehet nem egy 4 hete szült kismamát kéne hirtelen az elnyomhatatlan vágyaival terhelni, mikor van elég baja a nélkül is, hogy szépen elmagyarázza a férjének, miért nem akar megint szülni.

Szerintem a férj tapintatlan volt és mohó, ami a gyerekkérdést illeti, hiszen ott van az újszülött, foglalkozzon most azzal, ne most tervezgesse a következőt, vagy tervezgesse még magában.

Az anyával szemben neki is ugyanúgy megértőnek kellene lennie és nem megsértődni, még akkor sem ha éppen nem megfelelően cizelláltan fogalmazott a felesége. Ilyenkor amúgy is sok hülyeséget mond kimerültségében az ember, nem kell provokálni.

#46 Te eszednél vagy? olvasd már el amit szerencsétlen #42 írt. Megküzdött a gyerekeiért, egyet el is veszített. Biztos qrva kellemes lehetett neki..

Arról nem is beszélve, hogy ő is simán belehalhatott volna és szerencsés, hogy nem. Azért elég súlyos dolgokon ment keresztül.

De neked legyen minden szülésed felhőtlen. Az ellenségemnek sem kívánnám azt, amin #42 átment.