Ezzel nagyon megbántottam a férjem? Nem ez volt a szándékom, de nem nagyon ért meg.
Lassan négy hete született meg a második lányunk.
Megmondom őszintén én már második gyerkőcöt sem akartam.
Az első terhesség is nagyon megviselte a testem. Azzal nyugtatott mindenki hogy a második teljesen más lesz. Igazuk volt.
Az első terhesség amolyan "pokoltornáca" volt, de a mostani inkább olyan harmadik bugyor.
A császármetszésről ne is beszéljünk...
A lényeg, hogy a férjem pár napja elkezdte mondogatni, hogy pár év múlva jöhetne még egy.
Ma délután is feldobta a témát. Gondoltam ideje rövidre zárni, kijelentettem, hogy a nagy pacikukit, én többet nem szülök, nincs az a magasabb entitás!
Azzal érvelt, hogy a picit is hogy szeretem, pedig nem akartam.
Végül azt vágtam hozzá, félig viccesen, hogy "tudod mit? Neked lehet még gyereked, de nekem már nem lesz több!"
Erre bevágta a durcit.
Pedig szerintem nekem van okom megsértődni,mert kicsit olyan ez, mintha letojná az én részemet a dologban.
Mert amihez neki egy orgazmust kell hozzáadni, az nekem majd' 40hét pokoljárás.
Tudod Joe, amikor ti ferfiak okoskodtok a terhessegrol es szulesrol, akkor en ugyanugy gunyorosan mosolygok rajtatok, ahogy ti szoktatok, ha egy no az alkatresz boltba megy.
Mit ertesz te hozza?
2-es vagyok, nem értitek tényleg?
A kérdező a terhesség fizikai részéről ír. Ebben csak a várandós nő vesz részt. Az apa izgulhat, de nem hány minden reggel.
Ha férjemet tökön rúgják, sajnálhatom, együtt érezhetek vele, de nem fogom fizikailag érezni a fájdalmát.
Férjed egy tulok, egyfelől ha csak pár év múlva szeretne egy harmadik gyereket akkor minek felhozni a témát 4 héttel a második születése után? Logika nulla.
Másfelől meg a gyerek akkor jöjjön ha mindkét fél akarja, ha te már a másodikat se nagyon akartad akkor végképp nem értem minek veri az asztalt. Ez két ember közös döntése, és mindkét félnek ugyanannyi beleszólása van és igen, kialakulhat patthelyzet, de én úgy gondolom két gyerekkel a háta mögött nem hiszem, hogy bármi panaszkodni valója is lenne. Vagy a családi adókedvezményre hajt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!