Hogy esne ez Nektek a párotoktól/férjetektől?

Szerintem a halál a könnyebb út.

Ha azt mondom, a babát válasszák, azzal egyedül hagyom a férjemet egy gyerekkel, akit együtt terveztünk nevelni, a gyerekre meg ráteszem azt a mérhetetlen lelkiismeret furdalás csomagot, hogy ha ő nem lenne, én igen.

Én meg halott vagyok, nem fáj semmi. Sokkal nehezebb életben maradni, és feldolgozni a gyereked halálát.

Egyébként szerintem sok férfi a feleségét mondaná, és megérteném.

Ilyen kérdésre nem tud érdemben válaszolni az, aki még nem élte át. Mondjuk ezt nyilván senki nem is fogja.

De nyilván olyan nő, akinek még, vagy egyáltalán nincsenek anyai ambíciói, vagy nem volt még anya és nem is vágyik annyira rá hamarabb mondja azt, hogy haragudna. Akinek meg van gyereke, ő a mindene, nyilván valószínűbb, hogy azt mondja, ő nem haragudna ha egy ilyen helyzetben a gyereket választották volna.

Az a hülye, aki egy ilyen lehetetlen "morális" kérdésre, pillanatnyi lelkiállapot, élethelyzet alapján adott, szubjektív, elméleti válasz miatt ítélkezik.

En egyszeruen: orulnek, higy kaptam meg egy eselyt az eletre. Ezert szeretnem a gyermekem, a ferjem es onmagam. Boldog lennek. Valiszinuleg egy ilyen "kepzelt" esetben az lenne a legnagyszerubb, hogy feltetelezve, hogy orvosilag (is) a gyerk volt a mentheto en meg mar nem annyira, es megis eletben maradok es a gyermekem is, az szamomra akkora nagy csoda lenne, hogy a ferjem meg meg is dicsernem, hiszen ha engem valaszt akkor en megmenekulok, de egy ujszulitt szervezete tuti nem el tul nehany masodperces "lemindast" sem eles helyzetben. Szoval a Sors akaratanak tulajdonitanam es szora se lenne erdemes, hogy a ferjem higyan dontott, hiszen az o dontesenek reszben koszonheto az en eletem.

(Mindezt irom ugy, hogy majdnem meghaltam es az orvosok hoztak vissza...en tudom, hogy nem az szamit elotte ki.mit dontott, hanem hogy elsz. elhetsz. Szerintem neked se szamitana ezert kar agyalni rajta, bar esti elfoglaltsagnak jo :-)).