Van itt olyan feleség, barátnő aki utál főzni? Esetleg nem tud?

Nem utálok, de nagyon ritkán szoktam. Egyrészt döbbenetesen drága minden, és rendelni egyszerűbb+nem sokkal drágább gyakran. Másrészt az idő... Mással töltöm/töltjük.

Nem vagyok egy konyhatündér, fejből keveset tudok, de recept alapján nem emlékszem, hogy csináltam volna elcseszett ételt.

Tavasszal férjhez mentem, és mostanában már szívesen főznék, mert más az íze a legegyszerűbb itthon készített ételnek is, meg a férjem nagyon tud neki örülni.

(Eddig jobbára munkahelyen ebédeltem, vasárnap anyáméknál, így csak a szombat maradt...)

Szóval, szeretném összekapni magam.

Meg még egy dolog, furcsának tűnhet: még mindig nem saját lakásban lakom, hanem régóta albérletben. És ezeknek a konyhái nem túl csalogatók. A mostani sem. Valahogy úgy érzem, inspirálóbb volna álmaim konyhája...

39/N

Nem szeretek főzni, időigényes, rengeteg mosatlan van utána, mi rendelünk, vagy elmegyünk valahova enni, ritkán van főzés, sütésre hamarabb rászánom magam, azt jobban is szeretem. Egyébként meg napközben mindenki eszik a munkahelyen, menzán, stb., szóval hétköznap felesleges is lenne pluszban még főtt ételt csinálni.

29/N

Tetszik, hogy az a kérdés, ki NEM szeret, és jön az "én igen, én igen!"

Emlékeztek, a suliban is volt ilyen, tanár néni megkérdezi, ki van már kész, erre 10-en "én nem, én nem!"

Vendéglátó-idegenforgalmi suliba jártam, főleg az idegenforgalom miatt. Mégis volt középsuliba is felszolgáló-szakács-cukrász gyakorlatunk (érettségis osztály voltunk, mégis.). Már akkor éreztem, hogy nem az én világom. Gyengék az ízületeim, a felszolgálás kilőve, a szakácskodást utáltam.

A cukrászkodással voltam kibékülve, sütni most is szeretek, de nem választanám szakmámnak.

Plusz anyukám mindig a "nemszeretem" munkát bízta rám, mosogatás, kézilánykodás, amikor meg már jobban bevont volna a főzésbe, addigra a középsuliban elintézték, hogy ne legyen kedvem.

Aztán fősulira mentem, ahol szintén volt szakács és felszolgáló gyakorlatom (miért is ne, pont az a kettő, amihez nem konyítok). megutáltatták velem az egészet. Amikor a Gundel-palacsintámra a tanár kegyelem kettest adott, mert szerinte nem megfelelően készítettem el a csokiöntetet, mindezt úgy közölte, hogy kanalazta befele a szájába a kérdéses cuccot, és nyammogott, mert írlett neki, és az összeset befalta, na, akkor szívesen a fejére borítottam volna.

6 év telt el az óta. A sors fintora, hogy a párom szakács- de itthon nem nagyon főz. (Persze megcsinálja, ha kérem, vagy ha rájön az ötperc, vagy hoz haza kaját, de általában én főzök.)

Rájöttem, hogy ha levetkőzöm a belém nevelt hülyeségeket, akkor egészen jól főzök, sőt, élvezem is. De csak ha egyedül vagyok, és nem kényszerből kell csinálnom. Ha minden nap főznöm kellene.... jujj. Minden elismerésem azoké a nőké, akik bevállalják. :)

25/N