Beleszólhatnak egy barátságba ennyire az anyagiak? Mit tegyek? Mondjak le erről a régi barátságról?

Egy szinte gyerekkori barátságról van szó. Osztálytársak voltunk egy hatosztályos gimiben. Legjobb barátnőként kiáltunk mindig egymás mellett, rengeteg közös élmény fűz hozzá. Első szerelmek, csalódások... mindig egymással osztottuk meg örömünket, bánatunkat.

Tanulásban a barátnőm volt a tehetségesebb, de ez se okozott konfliktust. Elfogadtam, hogy nekem több energiát kell belefektetnem a jobb eredményért.

Hozzátenném, hogy hasonló családi háttérrel rendelkezünk. (közalkalmazott szülök, van néhány testvér) Sokszor beszélgettünk a jövőről. Mind a ketten beterveztük a továbbtanulást, megtalálni a párunkat, sokat utazgatni, világot látni. stb Tehát tipikus tinédzserek voltunk.

Kb 16-17 évesek voltunk, mikor mikor megismerkedtünk azokkal a fiúkkal, akikkel az első komoly kapcsolatunk is lett. Ő ezzel a fiúval a mai napig együtt van. Én 4 év után viszont szakítottam akkori barátommal. Nagyon fájdalmas volt, de a barátnőm sokat segített akkor.

Az első nézeteltérésünk a barátja miatt történt. Egy link alakról van szó, aki csak hébe-hóba dolgozgat. Nincsenek nagy igényei, de közbe semmit sem tesz az előrébb mozdulásért. Ez persze nekünk 16 évesen nem tűnt fel, de mikor már egyetemre kerültünk akkor éreztem azt, hogy a barátnőmet is visszatartja sok mindenben. Sokat vitatkoztunk, de aztán elfogadtam, hogy szerelmes, és úgy voltam vele, hogy ezt tényleg neki kell tudnia.

Más városba vettek föl minket az egyetemre, de próbáltuk tartani a kapcsolatot folyamatosan. Mind ketten az egyetemisták szokásos életét éltük. Másodévesek lehettünk, mikor beszélgettünk arról, hogy meg kellene próbálni az Erasmus ösztöndíjra pályázni. Akkor ő vonogatta a vállát, hogy hát nem bírná ki a pasija nélkül.

Én pályáztam, sikerült, majd úgy hozta az élet, hogy tovább maradtam külföldön és más ösztöndíjakkal is éltem.

Egy év múlva hazajöttem és persze rögtön felkerestem őt. Én boldogan meséltem az élményeimről, tapasztalataimról. Ekkor kaptam az első arculütést egy "mégis mennyire húztad le a szüleidet?" kérdéssel!

Innentől már csak nagyon ritkán találkozgattunk. Én lediplomáztam, munkát kaptam, majd megismerkedtem a párommal, akivel munkakapcsolatba is kerültem. Elég szerencsésen alakultak a dolgok, tényleg viszonylag jól élünk. Munkánk végett sokat utazunk, most tavasszal is készülünk két hónapra egy afrikai országba.

Barátnőmnél elhúzódott az egyetem. Bevállalt mindenféle kis munkát, hogy megélhessen, ugyanis a szüleivel összeveszett. Ezzel persze tovább nehezíti a diploma megszerzését. Dolgozgat itt ott, de nagyon látszik, hogy megélhetési gondokkal küzdenek. Ha találkozunk, csak udvariasan kikérdezzük egymást. Ő elmondja, hogy milyen szar, hogy nem tud előrébb lépni, hiszen semmi tőkéje, szülőkre nem számíthat, meg egyébként is ott van a büszkesége nem kér a szülőktől...stb. Megkeseredett lett, és ha valakinek kicsit jobb akkor azzal gúnyos. Nem is merek már semmit mondani, hisz nekem most tényleg jól megy.

Hosszan írtam, tudom, de ez azért van, mert tényleg bánt a dolog és nehéz ezt így néhány mondatban felvázolni. Elég ragaszkodó típus vagyok és fáj nagyon, hogy így alakult. Úgy érzem, hogy a barátságunkra az vetette rá az árnyékot, hogy nekem most jobban megy anyagilag, pedig bármikor előfordulhat, hogy valamikor nekem lesz nehezebb.

Nem merem pedzegetni ezt az anyagi dolgot, mert elég kínosnak érzem. És azt se tudom, hogy mivel segíthetnék a barátnőmnek, úgy, hogy ne érezze megalázónak?

Vannak olyan barátságok, amelyek hasonlóan alakultak! Ha már megosztod velem a saját tapasztalatot, azzal is segítesz! Köszönöm!