Mit gondoltok erről? Szerintetek kinek van igaza?

Sziasztok!

Kicsit hosszú lenne itt leríni mindent, szóval csak a lényeget fogom nektek leírni.

A családommal a veszekedés egy ajándékon történt,mivel anyum kinézett magának egy elég drága ajándékot,amire most nekünk nem igazán futja. Múltkor,szülinapjára kapott egy nagyobb ajándékot,akkor jobban álltunk,de jelenleg nem annyira jól és jön a Karácsony is hamarosan stb. Mi a férjemmel meg sem lettünk kérdezve,hogy oké-e az ajándék,hanem csak a húgom utólag közölte,hogy akkor ebbe kellene ennyit és ennyit beleadni. Azt tudni kell,hogy én már közös számlán vagyok a férjemmel és nyilván meg kell ezeket már vele is beszélnem,hogy mire mennyit adunk ki,főleg ha egy nagyobb ajándékról van szó.

A férjem egy csöppet kiakadt,hogy mi ez már megint,hogy ennyiért vár anyum tőlünk ajándékot és azt mondta nekem,hogy ne hagyjam magam,mert ez így fog menni és hogy max csak 5000 ft-ot tudunk beleadni.

Felhívtam a húgomat,hogy mi a helyzet,mire Ő kiakadt és nem igazán értette meg,hogy nincsen rá most annyi pénzünk amennyit Ő szeretne hogy beleadjunk.

A fejemhez vágta a telefonban,hogy a férjem miért nem lép feljebb a ranglétrán és én meg miért nem nézek mást állást és akkor több pénzünk lehetne.

Mikor pontosan tudja,hogy kb egy évig kerestem állást suli befejezését követően és már nem válogathattam. A párom meg az átlag felett keres és nincs mit szégyelnünk. Csak annyi volt,hogy mondtam neki,hogy szeretnénk végre mi is félretenni,mert így sohasem lesz lakásunk/házunk.

Itt befejeztük a beszélgetést,letettük a telefont és én sírva fakadtam,hogy hogy lehet ilyen a húgom,akinek fogalma sincs még az életről, otthon lakik el van tartva és nem tudja milyen saját lábon megállni.

A férjem látta,hogy sírok és kérdezte mi a baj és ezt elmondtam neki,mire anyumat felhívta,hogy tegye már helyre a húgomat és ne mondjon már ilyeneket,mert nincs mit szégyellnünk.

Erre anyum húgomat védte,hogy hát szeret minket stb,tehát nálunk ez a szokásos.

Úgy volt,hogy ma átmegyünk,de semmi kedvünk nem volt és a férjem is mondta,hogy köszöni de nem megy át ebédre ezek után,így este én is felhívtam anyumat,hogy elmondjam neki,hogy nem megyünk át,inkább jegeljük a témát,ráadásul én dolgozom is.

Anyum azt mondta nekem a telefonban,hogy miért kellett elmondanom a páromnak,hogy mit mondott a húgom,meg hogy nem akarom hogy nekik jó legyen a kapcsolatuk,szóval az volt kihozva a végén,hogy én vagyok a rossz kb.

De látta a párom,hogy bőgök és nyilván megkérdezte hogy mi a baj én meg nem bírtam magamban tartani és elmondtam neki ezt.

De kivel beszéljem meg,ha nem a férjemmel ezt?

Ő legalább megért. De ha ezt anyummal beszélem meg Ő vakon a húgomat védi úgyis.

És ráadásul a húgom azt mondta,hogy már így sem jó a kapcsolata a férjemmel,na de ez meg nem az én hibám,nem is próbálja meg hogy jobb legyen,könnyű rám kenni.

De nem kell mondanom semmit sem a férjemnek,tudja hogy anyum nagyon el van vakulva a húgommal kapcsolatban.

Nagyjából ennyi a történet.

Mit gondoltok? Hiba volt elmondanom neki,hogy mi a bajom? Csak benne bízom meg és tudom,hogy Ő megért. Csak a férjem néha már nem bírja azt nézni,hogy hogy viselkednek velem és eddig is tűrte.