Mők, lányok, akik a párjukkal költöztek össze! Nem aggódtatok, hogy majd amit főztök, esetleg megkritizálja párotok?

azért szereti az anyja főztjét, mer gyerekkora óta azt eszi, hozzászokott.

ha baja lesz, akkor majd szól. te meg okulsz belőle.

Most lehet nagyképűen fog hangzani, de én tudom, hogy jól főzök, ez az egyik hobbim, már általános iskolás korom óta. Mi a kollégiumban költöztünk össze és azt hiszem az első étel amit főztem neki arra jött a dícséret, hogy ez a zsemlegombóc jobb mint anyámé.

AMúgy apósom séf, de otthon nem főz, anyósom is dolgozott szakácsként és zseniálisan főz.

Persze van olyan étel amit férjem is jobban szeret az anyukája által készítve, de amúgy én kifejezetten rajongók anyósom főztjéért.

Viszont kritizálni egyetlen egyszer kritizálta a főztöm, nem is olyan rég az elmúlt két hónapban, de az mondjuk tényleg katasztrofálisan sikerült rizses hús volt.

Nekem szerencsére a férjem is jól főz, együtt nem tudunk főzni, mert abból vita lesz, de mindegy melyikünk készíti az ételt, panasz nem lesz rá. Ez látszik is rajtunk, mert mindketten híztunk mióta együtt vagyunk:)

10 órás munka mellett nem ér rá ilyenen aggódni a barátnőm.

Sajnos mindketten sokáig dolgozunk,és nem mindig van idő sütni-főzni. De akkor is megosztjuk, vagy együtt nézünk ki receptet, és összeütjük. Ma például én voltan szabadnapos, így én főztem, de nem félek, mert barátnőm szinte mindent szeret és nem kritizálós. :)

Nálunk amúgy édesapám főzött jól - érdekes, hog a magyarok többsége még mindig ott tart, ezen a verzión kiakad.

inkább csak azért féltem, mert az már az összeköltözésünk előtt kiderült, hogy szinte semmiben nem egyezik az ízlésünk az ételek terén.

Ő rajong a halakért, tengeri herkentyűkért - én rá se tudok nézni. Kilószám eszi a nyers salátát, nekem kicsi is elég. Én édesszájú vagyok, ő semmilyen édességet nem eszik meg, de tényleg semmilyet. Sütni csak sósat érdemes nálunk - én viszont pont azt nem tudok.

Azért elvagyunk... 2 éve élünk együtt, keressük a közös pontokat. Már van néhány étel, amit kimondottan szeret úgy, ahogy én főzöm és egyre ritkábban jön elő az, hogy "bezzeg anyám ezt máshogy csinálja".

Egyébként az anyja egy tündéri nő, jó pár receptem tőle van, de ez titok :D

Az első kapcsolatomnál féltem. Mintaháziasszony akartam lenni, tipp-topp lakással, minden nap csodálatos kajával. Ha valami nem ízlett neki, összeomlottam, de amúgy ő a konyha közelébe se ment soha.

Most másodszorra okosabb voltam. Nem aggódom, azt főzök, amit szeretek és tudok, no meg amire van időm. Oké, amikor mondta, hogy szeretne olyan húslevest, mint amilyet az anyukája tud, átmentem hozzá, hogy megtanítsa. Mivel szabadnapos voltam. De általában ő legalább annyit főz, mint én, és ez így ezerszer jobb. A pörkölteket, sült húsokat például mindig ő csinálja, a leveseket inkább én, neki az nem megy. De ma például bolognai volt, azt együtt dobtuk össze.

Volt már olyan étel, amit sikerült ehetetlenre főznöm, ezt meg is mondta, de nem omlottam össze, hiszen nem ez az élet középpontja. A kaja amúgy tényleg ehetetlen volt, én se bírtam megenni :D De ő is elrontja néha, hát ez van, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

Aggódott a fene. És ezt úgy mondom, hogy én vegetáriánus vagyok, a férjem pedig mindenevő, sőt, rengeteg zöldséget-gyümölcsöt nem fogyaszthat allergia miatt (torokduzzadás, fulladás jelentkezik nála).

Mivel mindketten toleráns emberek vagyunk, sosem volt ezzel gond. Amiből ehet, eszik is, amiből nem, akkor kétszer főzünk. Vagy főz ő magának (sokszor nekem is), vagy én főzők akkor mindkettőnknek külön.

Nem élném le az életem olyan emberrel, aki segítség helyett kritizálja, amit a másik érte tesz. Az ilyen szerintem mérhetetlenül nagy bunkóság.