Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért kapok gyomorgörcsöt, ha...

Miért kapok gyomorgörcsöt, ha a férjem megemlíti valamelyik exét?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Igazából nem klasszikus féltékenységről van szó, mert bízom benne, nem veszekszünk ha elmegy valahová, nem félek, hogy megcsal, nem hisztizek, ha kedves egy másik nővel. Viszont ha megemlíti az exeit, egyszerűen akaratomon kívül gyomorideget kapok, elcsuklik a hangom, remeg a belsőm, a kezem, az ajkaim kb. úgy mint mikor valaki fázik. Már többször megkértem, hogy ne beszéljen róluk, de szerinte ez nem megoldás, és hogy nem érti mi ez a reakcióm, jó lenne ha túl lennék már rajta. Persze én is szeretném. Elolvastam már egy csomó könyvet, cikket de egyszerűen így reagálok még most is így 3 év után. Pedig rendes ember, nem csavarog, van kicsi babánk is, jól élünk, szeret nagyon, ki is mutatja. Egyszerűen nem értem saját magamat sem. Tegnap este megint felhozta az egyik exét, hogy látta a kocsiját az egyik ház előtt, és ugyan ez volt a reakcióm. Megint csak nyugodt hangon mondtam neki, hogy engem ez bánt, és már remegtem, mint egy beteg. Megint csak azt mondta, hogy ezzel valamit kezdeni kéne, mert ez így nem jó. Elhiszem, hogy segíteni szeretne, azért nem hagyja annyiban. De nem érti, hogy engem ez felzaklat, és van olyan is, hogy legszívesebben lekiabálnám, káromkodnék, de vissza fogom magam. Már hallottam arról is, hogy kisebbségi érzés, viszont akkor más nőkkel szemben is kéne, hogy legyen, mint a klasszikus féltékenységek esetében. Hiába mondogatom magamnak, hogy ez a múlt, már nincs, engem szeret, és a hasonló bla bla, ezzel sem mentem semmire.

Mi lehet a baj?



2014. okt. 17. 23:07
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Mennyire pici a baba? Baba előtt is így volt? Csak mert ez egy nehéz időszak...nagyjából bölcsig, oviba menetelig...

Lehet önértékelési probléma ha nincs kapcsolat időben a gyerekszüléssel...talán egy pszichodokis beszélgetés segítene neked...mert alapból örülnöd kellene ha látja a kocsiját és megemlíti...mert akkor neki az semmit nem jelent, viszont Te annál többet, hisz minden élményt meg akar Veled osztani

2014. okt. 17. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%

A kisebbségi érzésben lehet valami.

Eleinte én is éreztem így, persze nem minden exe iránt. Az egyik volt barátnőjét nagyon kedvelem, szoktunk találkozgatni vele.

Ő egy másikkal is nagyon jóban van, miatta haragudtam eleinte, mert egy hónappal előttem szakítottak, olyan közeli volt még. De már vele is béke van.

Nincs önbizalomhiányod esetleg?

2014. okt. 17. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

hormonok és alacsony önbecsülés

citromfű tea, halolaj, magnézium sokat segithet mert e mögöt szülés utáni depi is van

2014. okt. 17. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem volt a múltadban valami sz.rkavaró exszuka?
2014. okt. 17. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Alacsony az önértékelésed aminek oka van. A pároddal milyen a szerelmi életed?
2014. okt. 17. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Én sem szívesen hallgattam a férjem volt női dolgairól. Ennek ellenére sokszor én hoztam fel a témát, mert meg akartam érteni. Amúgy ez fordítva is így volt köztünk. Mindig az lett a vége a beszélgetéseknek, hogy neki csak velem jó igazán. Így 5 év után felfogtam, és le is nyugodtam. Te is gondolhatsz erre, hogy téged vett el, veled alapított családot, ami azt jelenti, hogy csak nálad érzett annyival többet, benned találta meg, amire vágyott.
2014. okt. 17. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. Kedves tőletek.

Valójában egészséges féltékenység volt előtte is bennem, meg némi kíváncsiság, hogy kikkel volt, hogyan volt... de a történet hallgatása viszont kissé fájt. Gondolom ezzel nagyon sokan így vannak. Aztán jön a "bárcsak ne kérdeztem volna meg!" De a remegés dolog akkor jött, mikor terhes voltam, elég vacakul éreztem magam a bőrömben, és egyik alkalommal társaságban voltunk, pasik egymás közt beszélgetés, én meg meghallottam amint azt mondja a párom, hogy "Feleséget nem külső alapján kell választani! Persze minden pasi szeretne szépet és jót, de nyugodtabb a lelke, ha nem kell félteni, aggódni, hogy kivel csal meg a cicababa." Nem voltam sosem beképzelt, de mindig tudtam, hogy a skálán hányas helyen foglalok helyet, és sosem éreztem magam csúnyának, de még csak átlagosan semmilyennek sem. Addig a napig. Igazából utána megnéztem az exeit, kíváncsi voltam, hogy azok milyen cicababák, hogy én így nem közvetlenül le lettem minősítve, de egyik sem egy szépség, vagy pláza cica, vagy valami csinos nő. Egyszerű "paraszt" lányok, középkategória. Se szépség, se iskola, se intelligencia szint. Csalódott is lettem, mert elismerem ha valaki jobb. Majd dühöt is éreztem. Meg is kérdeztem egyszer a férjemtől: "Szerinted én ezektől rosszabb nő vagyok?" Azt mondja, hogy én félre értettem, magamra vettem a dolgot. Gyerekes dolog, de meg is kérdeztem egy fájdalmasan őszinte barátnőmet, hogy mondja el mi a véleménye erről a 2 nőről, de szerinte is sima átlag. Azt hiszem harag van bennem, hogy sosem kapok rá választ, hogy miért látja őket szebbnek nálam, ergo miért van velem, ha én még egy közepes átlagot sem ütök meg az ő szemében. Talán erre emlékeztet mindig, mikor megemlíti őket.

2014. okt. 17. 23:36
 8/13 A kérdező kommentje:
4-es. Az egyik ex ráírt a férjemre FB-on, hogy ki az a disznó ott mellette. Mármint én. Igazából 8. hónapos terhes voltam a babával. Nagyon rosszul esett. Pedig nem vagyok kövér.
2014. okt. 17. 23:38
 9/13 anonim ***** válasza:
57%

Az első tippem az volt, hogy nagyon kötődsz a férjedhez, és nem tudod elviselni, hogy nekik is volt közük hozzá.


Most elolvastam a másik beírásodat is, és szerintem 2 probléma van:


1, a férjed megtette azt az elszólást, amit NEM kellett volna mondania. Egy teljes blődség ez a nem külső alapján választunk feleséget dolog, főleg úgy, hogy neki épp volt felesége, és ezt társaságban hangoztatni... a terhességed alatt... biztos jobban is beletrafálhatott volna, és most nem arról van szó, hogy "ideggyenge nő" vagy, hanem arról, hogy normális érzelmekkel rendelkező ember voltál egy olyan helyzetben, mikor épp a gyerekét vártad


2, nem értem miért kell figyelemmel kísérnie az exe autóit. Egyszerűen KIT érdekel mi van az exekkel, az autóikkal, az akármijükkel???


Szóval szerintem a férjeddel kéne megbeszélned, hogy ez téged zavar, és hagyja abba. Nem muszáj megértenie (úgy látszik eddig nem sikerült), pusztán azért, mert tiszteletben tartja a kéréseid, megkérheted, hogy ne említse őket többet, vagy a hozzájuk tartozó tárgyakat. Eleinte érdeklődtél, rendben van, de 3 év után már fölösleges felemlegetni őket, hisz TI vagytok együtt. Felejtsétek el őket együtt most már. Szóval ez a baj, hogy sokat beszéltek róluk, de ez nem a te hibád, mert nem te figyeled az autóikat...

2014. okt. 17. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Szerintem a férjednek abba kéne hagynia, hogy az exeiről beszél. Ha nem esik jól neked, nem tudom, miért erőlteti. Ti. az egyik lehetőség, hogy ebből te valahogy kigyógyulsz, a másik, hogy ő abbahagyja, hogy erről beszéljen, és ezt erőltesse. Olyan, mintha kicsit élvezni ezt a plusz hatalmát fölötted.

Én azt sem értem, minek exekkel kapcsolatot tartani, akár FB-on (én nem teszem, semmilyen formában), de biztos blokkolnék egy olyan tahót, aki ledisznóz egy nőt egy férfi oldalán (gondolom, sejthette, hogy valakije vagy a férjednek). Érdekelne, a férjed mit reagált a bejegyzésre?

Érdekes, amit a reakcióidról írtál. Nálam erős érzelmi sokknál szokott jelentkezni ez a fajta remegés, fázás. Eddig életemben 3-4-szer történt.

A férjed megjegyzése meg szerintem szajkózása valaminek: ha az exei nem jobbak külsőre nálad, azt meg nem értem, miért zavar? Pont hogy jó, azt jelenti, hogy nem cicababákhoz képest választott egy "nem szépet", pont fordítva. (Más kérdés, hogy a cicababák nekem nem jönnek be.)

Szóval én megkérném, hogy kíméljen meg az exeivel kapcsolatos megjegyzéseitől.

(Múltkor én is megjegyeztem majdnem valahol, hogy "de sokat jártam erre hajdan", de aztán rájöttem, hogy a férjem nem díjazná, és befogtam.)

2014. okt. 18. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!