Mit szólnál, ha 3 év együttélés után kiderülne a párodról, hogy régen nős volt?
Szia!
Így hogy 3 év után mondja meg , én is "kiverném" a hisztit, az biztos. Gondolom még ő sértődött meg, hogy Te ki vagy akadva ezen "kis" füllentésén?! Hát és hol a bizalom meg az őszinteség?? Erre épül egy kapcsolat.....
Szia, nálunk 2 és fél év után az derült ki, hogy már megkérte egy nő kezét, de végül nem lett belőle semmi. Megtaláltam a gyűrűt, onnan tudom. Pedig én régebben direkt rákérdeztem arra is, hogy kérte-e meg vki kezét... Nekem csak az esett rosszul, hogy nem mondta el. Nem az, amit csinált akkor, elvégre az a múlt. De már túltettem magam rajta:)
25/L
Engem nem az döbbentene le, hogy nős volt, hanem hogy le tudott élni mellettem 3 évet úgy, hogy ezt elhallgatta. Fura, hogy eddig ez nem derült ki. Hány éves a párod? Egy bizonyos kor felett már alapból feltételezni lehet, h valszeg nős volt már egyszer.
A jobb széria elkel huszonévesen, harminc felett pedig vagy a maradék jut, vagy az elvált normális. :)
Hát ja, de ha ezt eltitkolta eddig, akkor tuti hogy van más is amit eltitkol. Elég bosszantó lehet. Nem merte megmondani neked, hogy ne bántson meg, élj naívul mert akkor boldogabb maradsz, ilyesmire tudok gondolni.
Hát mondd meg neki, hogy ez így nem okés, ha valami titka van még azt mindet mondja el, mert egyszer úgyis kiderül
, és ha később derül ki, akkor nem fogsz tudni bízni benne. Egy kapcsolat pedig a bizalmon alapul.
Igen szerintem is furcsa, hogy ezt eltitkolta előtted, de biztos megvolt az oka rá.
Próbálj vele nyugodtan beszélni erről a tényről, hogy ne a számonkérést érezze ki belőle, hátha elmondja a saját verzióját és azt te is el tudod fogadni.
Bár jó, hogy ez derült ki, nem pedig az, hogy esetleg még házas :-)
Szerintem, ha jól megvagytok egymással, tedd magad túl az egészen, nincs túl nagy jelentősége szerintem.
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!