Mi a véleményetek az alábbi családmodellről?

Nekem az jobban tetszene, ha nekem lenne olyan munkám, amivel el tudok tartani egy családot, és a férjem otthon maradna a gyerekekkel.

27/L

4 hónapos babával vagyok itthon most. Kb másfél-két éves korában tervezem, hogy visszamegyek dolgozni.

Az otthoni munkát ne vegyük ide, azt munka mellett is el kell látni.

Jómagam abból indulok ki, hogy a két nem egyenlő, kivéve, amihez nemiszerv kell. Így a szülés nekem jutott. A férjem meg a nehéz bútorokat emeli, mert fizikailag erősebb. Minden más megosztott.

Néhány órában szereztem munkát, mert egyszerűen hiányzik a felnőtt társaság. Tanítványaim vannak (tolerálják a gyereket, így van odarakom magunk mellé, vagy a férjem van vele addig), illetve ingatlan project managementben dolgozom. Ez többnyire itthonról történik. Ha időnként személyesen kell találkoznom az ügyféllel, akkor addig valamelyik családtag átjön vigyázni a babára.

Ma egyébként a férjem hazajött, tudta, hogy takarítani akartam, azzal nyitott, hogy "a gyerekre vigyázzak vagy takarítsak, hogy jobb neked?".

Részemről azért nem működne a kérdésben leírt modell, mert a mérleget túlzottan elbillentené. Jobb, ha mindketten dolgozunk, de az itthoni dolgokból is egyenlően vesszük ki a részünket. Egyelőre persze a gyerek inkább rám hárul, hiszen én vagyok itthon egész nap vele. De amint intézménybe fog járni, visszaáll a régi rend.

A munkahelyemen tanulmányi szerződésem van, a terhesség közben jött. A vizsgákat pörgetem most, szakmai speciális képzés. Remélhetőleg kisebb előléptetésre számíthatok, mire visszamegyek és a kezemben lesz a papír.

A főnököm első kérdése a terhesség bejelentése után is az volt, hogy mi lesz az iskolával? Mondtam, hogy egy vizsgát kénytelen leszek eltolni, mert pont szülés várható időpontjában van kiírva, egyébként természetesen befejezem.

A suli jó fej volt, pár hónappal későbbre adtak vizsgaidőpontot, tulajdonképpen hátrányba nem kerültem.

A férjem jól keres, de nem milliókat. Ha mondjuk felsővezető lenne több milliós fizetéssel, akkor megfontolnék egy saját vállalkozást - hiszen tőkénk is lenne hozzá.

A fél éves bónuszok miatt a jelenlegi bevételem magasabb, mint a hivatalos fizetésem volt. Lassan leketyeg a TGYÁS, akkor már csak a maximalizált GYED-et kapom majd. Ezt igyekszem mellékesekkel pótolni.

mi így élünk. én 6 órában dolgozom, majd megyek a gyerekért, onnan játszótér, otthon megfőzöm a vacsit, játszok a gyerkőccel, fürdetem, vacsiztatom... na meg reggel bevásárolok.

este hazaesik a férjem, konkrétan bezuhan az ágyba :)

ő viszi reggel oviba a gyereket, ez az egyetlen közös programjuk, ennyit találkoznak hétköznap.

nekem nem büdös a munka, nem azért van így. férjem munkamániás, ezt elfogadom, még gyerek előtt megbeszéltük, hogy ő ezen nem szeretne változtatni. tehát nekem kell ehhez igazodnom. nem találok olyan 8 órás állást ahol 8-4-ig lehet dolgozni és minimálbér fölött lehet keresni :( mert most 6 órában jóval afölött keresek, nyilván rosszabbra nem cserélném le.

szóval ezért.

de mondjuk azt nem mondanám, hogy unatkozom, reggeltől késő estig pörgök... nem értem mi elitélnivaló van az életemben, én büszke vagyok magamra, hogy sikerült megtalálnom az egyensúlyt és tényleg az élet több területén megfelelni

Hát nem tudom ki hogy van vele, de nekem nicsen semmiféle kisebbségi komplexusom, meg beteges bizonyítási vágyam, hogy rosszul érezzem magam, ha vesznek nekem valamit. Soha nem is voltam ilyen, hála a jó égnek nem így lettem nevelve. Sokkal egyszerűbb ám az élet, ha nem egy merő görcs valaki tele kényszeres bizonyítási vággyal, képzelgésekkel.

A férfiak dolga évezredek óta az, hogy gondoskodjanak a párjukról és a gyerekeiről. Bármely, nem elcsökevényesedett férfinak, ha megtalálja a megfelelő párt ez örömet okoz. És bármely, nem elcsökevényesedett nő képes fogadni a gondoskodást.

Ez persze nem kötelező, lehet azt is választani, hogy az új (igen új, mert az utóbbi 40-50 év terméke) szokásoknak megfelelően élnek, de egyszerűen szomorú és egyben nevetséges, amit egyesek művelnek, ha csak szóba jön a háztartásbeliség. Merem állítani, hogy a férfiakat sem izgatja annyira, mint amennyire egyes nők itt be tudnak vadulni, és szinte őrjöngenek, hogy nem dolgozni szánalmas dolog.

Nem tudom miért érdekli őket más élete ilyen nagyon. Érdekes, akik nem dolgoznak, azok nincsenek ennyire elfoglalva azokkal, akik igen, legalábbis én úgy gondolom.

A legszomorúbb pedig az, mikor írják, hogy ő halálra unná magát, ha nem dolgozna. Hát szerintem ez borzasztó, ha valakinek mindössze az visz tartalmat az életébe, hogy van egy munkahelye.

Én szeretem a munkámat, de nem unatkoznék akkor sem, ha azt mondanám, hogy holnaptól nem dolgozok.

Kihagytam két évet, mert úgy voltam vele, hogy én most nem dolgozok és pont. Egyáltalán nem unatkoztam. Nem is az unalom, meg nem a szégyen miatt kezdtem újra, hanem azért, mert úgy gondoltam (ÉN) hogy mostmár hiányolom a havi ~350 ezer forintomat. A férjem persze nem keres ennyit, de a két év alatt soha, de soha nem mondta, hogy dolgozhatnék megint, vagy utalt úgy a pénzére, hogy az övé lenne, mivel én nem kerestem épp semmit. Így megint dolgozok, de véletlen sem unalom, ilyen-olyan nyomás stb. miatt.

De hogy valakinek tényleg a munka legyen az egyetlen tartalom az életében, az engem egyszerűen elképeszt. Sajnálom az ilyen nőket komolyan.

Utolsó, az égvilágon semmi jogod nincs elcsökevényesedettnek nevezni azt, aki nem úgy éli az életét, ahogy te.

Vagy én is találjak ki valami kis lenéző nevet? Mondjuk legyen kinyalt seggű ratyi, aki tapsikol ha ajcsit vesz neki a pasija?

40-50 év? Nem is éltem akkor. Nekem nem változás ez az egész, nekem ez az "új" dolog a status quo.

Évezredek meg minden... én nem voltam évezredekig nevelve. Senki nem volt. A rövidke életem alatt azt láttam, tanultam, hogy ha valamit akarsz, dolgozz meg érte. Puncitól, fütyitől függetlenül.

Ezért akkora nagy baromság ez, hogy évezredekig így volt... de senki emberfia nem élt így évezredekig. Ez egy folyamat, amit kényelmesen meg lehetett szokni.

Téged is érdekel a mások élete; ha nem, nem is írtál volna ide.

Egyébként engem addig nem érdekel se a te életed, se másé, ameddig nem támadtok nekem, vagy másnak, akinek akinek akár csak felmerül a gondolataiban, hogy nem dolgozna, vagy az jó is lehet. Tudod ez olyan, mint a fäsz. Ha valakinek van, az jó és természetes dolog, de mikor elkezdi az arcomba nyomni, akkor gondok vannak. Márpedig te és ti ezt csináljátok, hogy ordítva nyomjátok az arcunkba hogy szerintetek mind ostobák, haszontalanok, szánalmasak vagyunk, mert mi esetleg egy másik lehetőséget is el tudnánk képzelni.

Nem gondolod, hogy kicsit ki van mosva az agyad? Azért mégis csak nevetésges, hogy olyanok torkának esel, akik szerint a két út közötti választásnak van létjogosultsága. Hogy egyáltalán van másik út.

Hmmm valószínűleg merül a billentyűzetemben az elem, mert néhol elmarad 1-1 betű.

Na mindegy, én nem szólok ehhez hozzá, mert nincs értelme.

Azért, ami a háztartásbeliséggel kapcsolatban megy ezen az oldalon az egyszerűen sírnivaló. Nagyon kíváncsi lennék az ilyen erőszakos, dühödten támadó válaszolók valódi hátterére.