Hogyan vészeljem át ezt az időszakot a házasságomban?

Nem régen nősültem meg és máris úgy érzem, hogy a fejemre omlik az életem!

Korábban a családomban elég komoly nyomás nehezedett rám, hogy nősüljek meg, tény, a magam közel 30 évével benne is vagyok már valamennyire a korban. Folyton folyvást kaptam, hogy "unokákat akarok", stb. Volt egy eléggé elhibázott kapcsolatom is, ahol harmadikként voltam jelen egy másik házasságban, itt a szakításkor elég komoly lelki sebesüléseket szenvedtem. Pár hónapra rá megismertem egy kedves lányt, aki nem volt túl szép, sem gazdag, de olyan biztonságot adóan őszinte, természetes és kiszámítható nő volt. Olyan "vele nyugodt és lagymatag életet élhetek, viharok nélkül" típus. Hamar megkértem a kezét és nemrégen összeházasodtunk. Ma már egyre többször gondolok arra, hogy 1000x jobb lenne egyedül.

Lakást vettünk (hitelre), és csak nemrég derült ki, hogy valamit elhallgatott előlem: nincs meg a nyelvvizsgája, emiatt nem tudott diplomát szerezni és egy jogszabály változás miatt idén január 1-én megszűnt a munkahelye. Nem merte elmondani...

Ezt még megemésztettem, bár nem örültem neki, mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottam az anyagi biztonságnak de végül is kijövünk az én keresetemből is. Próbálok neki angolt tanítani (alapfokú vizsga is elég lenne, nekem felső van), de úgy látom, hogy nem nagyon megy neki, nincs önbizalma, a kudarcok visszarettentik. Most a munkahelyemen is rengeteg rajtam a teher, sokat dolgozom.

Kitalálta, hogy babát akar, oké, nem védekezünk, hátha még idén összejön.

De amit már valóban nagyon nehezen viselek el, azok a hangulatváltozásai. Bármit kitalál, ugrok hogy megcsináljam, mindent megveszek neki, amit szeretne (illetve majdnem), veszem neki az édességet amit szeret, holott fogyni szeretne és enyhe cukorbetegsége is van, stb. És ennek ellenére időnként olyan hihetetlenül bunkó tud lenni velem, hogy az már kiborító. Sehová nem járok el (nem is nagyon lenne kivel, hozzáteszem, az évfolyamtársaim rég lekoptak már), nem iszok, nem cigizek és időnként mégis megtalálja a módot, hogy belém rúgjon valahol. Jó lenne kicsit egyedül lenni. Nem ülhetek le a számítógép elé, odaül, hogy nézze mit csinálok, aztán fél óra múlva sértődötten elvonul és az este hátralévő részében az ágyon betakarózva fekszik a fal felé fordulva. Beszélni nem igazán lehet vele, ha egyszer rászólnék, szerintem soha nem bocsátaná meg vagy akkora hisztit levágna, hogy ihaj. Néha nagyon kedves (ha olyanja van), de ez így most nekem sok, konkrétan elegem van belőle. Reggel elmegyek fél hétkor, hazajövök négykor gyomorgörccsel, hogy milyen hangulata van. Most, hogy otthon van egész nap, szerintem még jobban be fog csavarodni. És így teljesítsek a szexben, hát le a kalappal uraim, akinek így kedve támad hozzá. Nincs kinek elmondjam...