A ti családotok is ilyen?

Ha megcsinálok valamit, az természetes, de hogyha más megcsinál valamit, a legapróbb dolgot, mint például, kiviszi a szemetet, istenítik. Hogyha 1 napig csak lustálkodom, azt csinálom, amit szeretnék, egyből megkapom, hogy én soha nem csinálok semmit, hogyha az egyik testvérem több napot pihen, az senkit nem érdekel. Hiába csinálok akármit, az senkinek sem jó, vagy az éppenséggel nem úgy kellett volna csinálni. Nem értik meg, hogy nem tudok mindenki kedvére tenni, nem tudok szétszakadni, hogy egyszerre mosogassak és mossam le az ablakot. Ebben az egészben az szomorít el a legjobban, hogyha egyik napról a másikra felszívódnék, csak azt sajnálnák, hogy nincs kit csicskáztatni és okolni mindenért. Ma például A kishúgommal voltam elfoglalva, átcseréltem a pelenkáját, megetettem, megitattam, utána elmentem a boltba szakadó esőben. Hazajön anyám, erre mindenkinek ad valamit, kivéve nekem. Mert azért a bátyám tényleg megérdemli, aki egész nap gépezik és a nővérem is, aki a tévé előtt fekszik.