Azt hiszem depressziós a párom. Mit tegyek? Hogyan segíthetek rajta? (többi lent)

Ha nem vagy elég erős, akkor tényleg hagyd el. Nem bántásból mondom..de ez nem lesz jobb. Hidd el tudom, miről beszélek. A párom is depressziós (volt) egy ideig dolgozni sem tudott, most kezd rendbe jönni. De volt már itt minden..szétköltözés, sok sírás.. szakítás.. Gyógyszerek..és én ebben nem hiszek, mármint a gyógyszerben.. Most más dolgot alkalmazunk és ez sokkal hatásosabb. (Életmódváltás)

Egyébként főleg úgy nehéz kezelni ezt a helyzetet, hogy nem tudod megérteni őt, nem rosszindulatból.. csak pl. nálunk egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy pontosan mi is a problémája (az én szemszögemből nem is volt gondunk, anyagilag szorult helyzetben voltunk..de mostanában ki nem?)

Szóval vagy készülj fel nagyon, vagy szakíts. (nálunk szerintem az is segített, hogy rájött mit veszíthet)

Remélem tudtam valamelyest segíteni.

Nemrég írtam, hogy kerressetek fel szakembert, nem akartam a saját életemből példát hozni, mozt azonban megteszem. Amikor megisemerkedtem a párommal pont ilyen volt. Sokszor csak ült és nézett magaelé, fogalmam nem volt, hogy mit tegyek (még majdnem gyerek voltam én is, 17) nem tudom, hogy mi volt akkor az erősebb bennem, a szeretetem, féltésem, vagy az, hogy egyszerűen nem mertem szakítani...de mellette voltam sokáig, támogattam, pedig volt öngyilkossággal fenyegetőzéstől át minden...persze én mindennap sírtam...lefogytam...sápadt voltam

Aztán egyszer kiborítottam a bilit...nem tudtam elviselni, hogy erről szóljon az életem...megmondtam neki, hogy 17 évesen nem fogom tönkretenni magamat. ha ő szeretné akkor lássa mit csinál, de én idegroncsot nem csinálok magamból, még érte sem...voltak időszakok amikor ki lehetett vele jol jonni, amikor meg azt hittem, hogy semmi baj, akkor ütött be a krakk és minden kezdődött először. Egy ilyen alkalommal fogtam magam hátatfordítottam és eljöttem...akkor kezdett el azon gondolkodni, hogy mit(szerelmet) vagy kit(engem) elveszitett és utánam jött...megölelt...ebben apillanatban fogadta meg, hogy nem hagyja el többet magát...és ha segítek sikerülhet, együtt...melléje álltam törelmes voltam...azóta már jó sok idő eltelt, rengeteget nevetünk, boldogok vagyunk együtt és senki nem mondaná azt, hogy valaha volt ilyen problémánk...azóta már eljegyzést tervezünk, mert annyira megerősödött a kapcsolatunk...tarts ki, de nem lesz könnyű! és igen, ha úgy érzed hogy megy tovább, nem szégyen feladni...te is ember vagy...sok sikert. kitartás

19-L

kérdésre ismét válasz: Talán kicsit elfogult leszek, ha azt mondom, hogy "én tettem a csodát vele"...nem tudom...talán akkor sokat jelentett az, hogy sok pszichológiat olvastam (most pszichóra is járok)...és voltak elképzeléseim, hogy hogyan pofozzam helyre...mindig megkérdeztem, hogy most éppen miért szomorú, miért érzi levertnek magát és társai...aztán volta mikor a valósággal szembesítettem: elmondtam neki, hogy mennyi mindene van (nem anyagiakra gondolok), hogy itt vagyunk egymásnak, hogy együtt lehetnénk boldogak, és ezt miért nem akarja...elmondtam neki, hogy már már "csinálva csinált" problémái vannak és ez nem helyes...néha erélyes voltam, van amikor a szép szó nem sokat ér...egyszer amikor még öngyilkossággal is fenyegetett, nem szégyellem bevallani nagyon csunyán nekiestem...aztán sokat beszélgettünk kettőnkről, a terveinkről...kezdtem baráti társaságba vinni (eleinte nem tetszett neki, később már ő akarta)...aztán rájöttem a történet előzményeire, ami gyerekkorára vezetnek vissza, ezt nem részletezném, csalódásokról van szó...folytonos csalódásokról...(habár megbeszéltük többször is a dolgot erről még ma is nehéz beszélnie...)...az az igazság, hogy magától kell a párod ráébredjen arra, hogy valami nem stimmel, neki kell akarjon változni. annélkül sajnos nem megy...tudatosítani kell benne a változás, a változás szükségletének a tervét...ha ez sikerül akkor minden sinen van. Mondd el neki, hogy mennyire bánt Téged a helyzet és mennyire nem jó ez igy, de ne erőltesd...

kitartás, a legjobbakat