"Költözz el, amint megteheted" - valóban ez a megoldás?

Őszintén szólva én ezekhez tartozom (már nem a tanácsadókhoz, hanem a megoldást választókhoz) A fősulin albérletben kellett laknom, mert egy másik városban van. És őszintén szólva igencsak megszoktam dolgokat, amik most h itthon vagyok, hiányoznak. Kezdjük azzal, h szeretek a vőlegényem mellett felébredni. Aztán, szeretem a saját ritmusomban élni az életem, szeretem ha van egy kis magán terem, szeretem ha a dolgok ott vannak ahol én akarom, szeretek este néha későn haza érni, szeretek ura dolgokat főzni, szeretek olyan ruhát hordani, ami tetszik, anélkül hogy bárki rosszallását hallgatnám, és még folytathatnám, és akkor most lehet hogy egyes dolgokra azt írják majd sokan, hogy az azért nem jön biztos itthon össze, mert amit én úgy csinálok az persze biztos rossz.

És igen, igazuk van! szeretek a saját belátásomnak megfelelően hülyeséget csinálni

Napjainkban nem gyakori, hogy a szülők és a kamasz között hatalmas szakadék húzódik. A szülő reggeltől estig dolgozik, hazamegy, ingerült, van elég probléma a serdülő plusz gondja nélkül is. Kamaszkorban pedig mindenki érzékenyebb, problémásabb. Szerintem, ha napjainkban 10 kamaszos szülőt felsorakoztatnánk, abból 8 nem tudná megmondani, hogy a "gyerek" hol tölti a délutánt. A kamasz önállóságra vágyik, a szülő pedig a hajtás után nyugalomra. Szomorú, de ez a helyzet manapság. Emiatt a konfliktusokat nem tudja egyik fél sem jól kezelni, nincs is rá idő, aztán ajtót mutatnak a kamasznak, vagy a kamasz költözik magától.

Egy gyesen lévő tanár

Nálam ez volt a megoldás. Amikor 18 évesen pakoltam és elmentem otthonról, hatalmas pozitív változás következett be az anyámmal való kapcsolatomban. Azóta is úgy látom, hogy nem egészséges, ha egy felnőtt ember a szülei nyakán él. Ez azóta lett igazán szembetűnő, mióta arra kényszerülünk a fárjemmel, hogy a szüleinél éljünk.

Sajnos a mai szülők ahelyett, hogy nevelnék a gyereket, csak parancsolgatnak, de nem foglalkoznak a gyerekkel úgy, mint régen tették a szülők. Nem magyarázzák el, hogy mit miért kell, illetve mit miért nem szabad, a nagy többség úgy gondolja, hogy zsarnokoskodhat a gyerek felett azon a jogon, hogy "amíg az ő házában él, és az ő kenyerét eszi"... Ahol olyan problémák vannak, hogy a szülők a tinédzserkorú vagy még idősebb gyerekének az igényeit nem veszi figyelmebe, illetve mindenáron rá akarja erőltetni az akaratát, ott én is azt szoktam tanácsolni, hogy 18 évesen fogja magát a gyerek, és költözzön. Én is megtettem, nekem is bevált.

"Attól, hogy összepakolsz és elmész, nem lesz a semmiből pénzed, állásod, nem tudod eltartani magadat."

Tudod, aki keres, az talál. A probléma az, hogy a mai fiatalok többségének büdös a kétkezi munka, illetve a szakma, mivel mindenki egyetemre, főiskolára akar menni. Ilyen hozzáállással tényleg nem lesz belőlük semmi, és jó esetben 23-24 éves korukig maradnak a szülők nyakán, rosszabb esetben (pl. kevéssé versenyképes diplomával) tovább is.

Ha csak azt nézed, hogy még húsz évvel ezelőtt is egy húszéves ember minden további nélkül külön tudott költözni a szüleitől, mert saját keresete volt (az érettségizetteknek csak tíz százaléka tanult tovább), addig ma egyre több a diplomahalmozó szerencsétlen. Valamiért az emberek nem fogják fel, hogy nem biztos, hogy a sikeres embert a diplomák sora teszi azzá, ami.

Aztán: nem biztos, hogy aki elmegy otthonról 18 évesen, az rokonokhoz, ismerősökhöz megy. Én pl. először kollégiumba mentem, utána albérletbe. Suli mellett dolgoztam, szabadidőm szinte semmi nem volt, de 18 évesen már a saját lábamon álltam, a szüleim egy forinttal sem támogattak (sem egyéb rokonom). Nekem nem volt büdös a diákmeló: dolgoztam árufeltöltőként, tejgyárban, ruhagyárban, takarítottam, felszolgáltam, ami éppen jött. Megkerestem vele annyit, hogy vajaskenyér-szinten megéljek, és büszke voltam arra, hogy nem élek senkinek a nyakán, viszont egyúttal örültem is, hogy senkinek nincs joga beleszólni az életembe.

Egy másik hasonló történet: most 22 éves fiú ismerősöm mindig is link, megbízhatatlan alak volt. 15 évesen kimaradt az iskolából, aztán később valahogy összehozott egy szakmunkás-bizonyítványt (szülői protekcióval). Ivott, drogozott, rossz társaságba került. Úgy cserélgette a barátnőit, mint más a zokniját. Aztán egy idő után a szüleinél elszakadt a cérna, és kivágták otthonról 19 évesen. Megmondták neki, hogy mehet, amerre lát, ők leveszik róla a kezüket. A barátnőjéhez költözött, és a lány szülei azzal a feltétellel fogadták be, hogy elmegy dolgozni, és a fizetése felét leadja a rezsibe.

A srác a csatornázási műveknél talált állást, azóta is napi 12 órában turkál a sz*rban, a fizetésről inkább ne is beszéljünk... (Egyszer röhögve mesélte, hogy valamit hegesztett, mikor kilyukadt egy tartály felette, és tetőtől talpig beborította sz*rral, egy órán át vakarta magáról később...:P Melyik mai fiatal álmodik ilyen munkáról? Mindenki öltönyös vezérigazgató akar lenni, csak az a baj, hogy egy nagy gyárban csak egy vezérigazgató van, és alatta vagy ezer munkás...) A barátnő közben szakított vele, így utcára került. A munkahelyén aludt egy ideig, közben összejött egy másik lánnyal. Pár hét után összeköltöztek, és a nagy szerelemben elfeledkeztek a védekezésről... A csaj meg akarta tartani a gyereket, meg is tartották. Most féléves a kislány, és a srácból mintaapa lett 21 éves korára. Jelenleg albérletben laknak, miközben a csaj szintén kimaradt az iskolából (17 éves), nem tudja, mikor fog érettségizni... A srácnak köszönhetően a baba és a csaj nem szenvednek hiányt semmiben, remekül élnek.

Szóval a kényszer nagy úr tud lenni, és nekem senki ne mondja, hogy egy fiatal, húsz év körüli ember nem tud megállni a lábán. Egyszerűen a többség nem AKAR megállni a lábán, mert nagyon is kényelmes a szülők nyakán élni a szülők pénzéből.

Úgy vettem észre, hogy a mai fiatalok (hehe, én is az vagyok 24 évesen) inkább lógnak huszonévesen is a szüleik nyakán és buliznak, költekeznek, minthogy a maguk útját járnák. Egyszerűen lusták és el vannak kényeztetve, nincs mit szépíteni. Sajnos ma errefelé halad a világ, és nem gondolnám, hogy ez így ilyen formában jó és hasznos példa lenne a következő nemzedékeknek.

igen, lehet, hogy nem akarnak azonnal önállóan élni, de megvan rá az oka.

ha albérletbe mennek, nem tudnak semmit félretenni a majdani saját lakásra, ha még egy ideig a szülőknél vannak, akkor tudnak félretenni. nem mindenki veri el az összes fizetését.

és nehogy már ne legyen joguk egy kis szórakozásra költeni. mikor éljenek, mikor bulizzanak, ha nem fiatalon. ettől még nem fog senki elkallódni, nem kötelező a teljes fizetést elkölteni, ahogy szerintem sokan nem is teszik, inkább gyűjtenek.

régen könnyebb volt, apám egyszerű fizikai segédmunkás volt, anyám könyvelő, mégis minden gond nélkül felneveltek minket ketten a tesómmal, nem voltak anyagi gondjaink.

de ez még a régi világ volt. mikor én születtem (a kisebbik gyerek), anyám csak 21 volt, apám 25, hamarosan lakást kaptak állam bácsitól, nem voltak adósságaik.

most nem jut senki sem olyan könnyen lakáshoz. sőt, nyöghetik 30 éven át a részleteket. hacsak nincs valakinek jól hasznosítható diplomája. (esetleg egy-egy jobban fizető szakma)