Pár hónapos kapcsolatban "véletlen gyerekvállalás". Mit gondoltok róla? Miért olyan biztos hogy csak rossz sülhet ki belőle?

Mármint átverni az apát?

A legundorítóbb dolognak tartom! És nemcsak párhónapos kapcsolatban, hanem bármikor.

Nem biztos, hogy csak rosszul sulhet el. De egy friss kapcsolatba azert meresz gyereket vallalni, mert meg ti se ismeritek elegge egymast, es egy gyerek vegleg osszekot benneteket. Nem tudnimit hoz a jovo mikor elmulik az ujdonsag varazsa. Emiatt sulhet el rosszul.

De h mondjak ellenpeldat is ra, anyumek 17-18 evesen jottek ossze, par honapja voltak egyutt mikor batyam osszejott nekik. Negyen lettunk aztan testverek, ennek 31 eve es mai napig boldog hazasok. Egy lanyunokajuk mar van, aki az en lanyom, es augusztusban jon a fiu unokajuk.

Mi hosszu kapcsolatbol vallaltunk babat. En 6 eve voltam egyutt a ferjemmel mikor raszantuk magunkat, hugomek 7 ev utan. Latod nem torvenyszeru ez h ha rovid a kapcsolat akkor biztos vege lesz, de sajnos konnyen elofordulhat, de ez igaz a hosszu kapcsolatokra is. :-). Massal soha ne foglalkozz, csak magatokkal, :-)

Nem biztos, hogy csak rossz sülhet ki belőle, de elég nagy rá az esély.

Miért?

Mert a felek nem ismerik egymást. Vonzódnak egymáshoz, odáig vannak egymásért, és még azelőtt érkezik a kis harmadik, hogy ezt a szenvedélyt igazán kiélhetnék. A férfiak nagyrészénél egyébként is fellép egy enyhe "féltékenység" (elnézést a szóért) a kisbabával szemben, mikor megszületik, mert azután a felesége nem csupán NŐ, az ő társa, hanem anya is, és osztoznia kell a helyén a kisbabával. Ez egy természetes jelenség, és egy egészséges párkapcsolatban megbirkóznak ezzel az emberek. Egy pár hónapos ismeretségben viszont körülményes, könnyen úgy érezheti a férfi, hogy csak "donornak" kellett, ő már nem fontos. Főleg, ha a fiatal anyuka "ősanya" típus (3 évig szoptatom a gyerekem és addig egy ágyban alszik velem, de a férjem nem)...

A másik: egy gyermek születése, a terhesség, és aztán a felnevelése RENGETEG stresszel jár. Az anyuka hormonjai tombolnak, kikel önmagából, és ez később a szoptatás után is folytatódik. Ezt nehéz tolerálni, helyesen kezelni egy olyan párkapcsolatban, ahol még nem ismerik egymást, gyakorlatilag csak egy álomkép lebeg a fejükben a másikról. Egy normál kapcsolatban fokozatosan szembesülnek a felek a különbözőségeikkel (akár tulajdonságok, akár háztartás, akár jövőkép, gondolkodás terén), és fokozatosan dolgoznak ezek egyeztetésén. Egy gyerek érkezésével ezeknek a problémáknak a 80%-a egyidőben szakad a pár nyakába, úgy, hogy még maguk sem igazán tudják mit akarnak a kapcsolattól.

A harmadik indok pedig ugye az, hogy sok esetben az egyik fél eleve nem komoly kapcsolatot keres, vagy alapvetően nem illenek össze a felek. Gondoljunk csak bele, hogy átlagosan hány komoly kapcsolatunk bomlik fel egy élet során, hány kapcsolaton esünk át, mire megtaláljuk az igazit?