Miért kell olyan drasztikusan felfogni?
Arról van szó, hogy menyasszonyommal a szüleimmel élünk.
Dolgozok, de elkezdtem mellette a főiskolát.
Nincs is ezzel gond, bejárogatok összevonásokra, de ilyenkor mikor elkezdődik a vizsgaidőszak gyakrabban nézek a pohár fenekére.
Elég sokat kell tanulnom, mivel jogról van szó, így eléggé zsong a fejem a sok marhaságtól, okosságtól.
Persze nem rögtön fordulok az alkoholhoz, hogy kikapcsoljon, előtte próbálok edzéssel, futással, filmnézéssel lazítani, de egyszerűen nem olyan, mint amikor megiszok valamit, mert akkor valahogy azonnal eltűnnek ezek a dolgok.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden nap, de heti 1* előfordul, akkor kb a kezdeti lazaság és a hullarészegség közepére lőném be az állapotom.
A gond pedig az, hogy a szülők meg a menyasszonyom ezen parádézik(alkoholista leszel, már az vagy, nem vagy normális, minek iszol)
Most valóban ekkora gond lenne vagy ők veszik fel?
Mert szerintem nincs ebben semmi, barátok, ismerősök csak nevetnek a dolgon, mert ők a koliban volt, h egész héten ittak, pedig nem egy 5-tel végzett és elismerte ő is, hogy kell az.
Másik, hogy másnap sokkal jobban megy a tanulás tiszta fejjel(nem szoktam másnapos lenni), főleg, hogy jól kialszom magam, mert ilyenkor az se megy valami jól, főleg, hogy össze-vissza tanulok és emiatt van hogy reggel fekszem le, este kelek stb.
Egy-két objektív tény:
"Az alkoholizmus fogalma:
Az az alkoholista, akinél már kialakult az un. dependendencia (függőség), és ivásán nem tud
uralkodni. Az egyik csoportba azok tartoznak, akiknek mindennap szeszesitalt kell
fogyasztaniuk. A másik csoportba tartozók csupán nem képesek megállni a teljes
lerészegedésig, általában hetente-kéthetente hétvégén, de náluk olyan is előfordul, hogy
hónapokig nem isznak egy csepp alkoholt sem, aztán pedig napokig ittasak."
TE hol vagy a hetes listán?
1. Absztinensek:
Életük egészében, vagy egy jelentős hányadában egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt.
2. Társasági ivók:
Ők maguk nem vásárolnak alkoholt, de társasági összejöveteleken, ha megkínálják őket, kis
mennyiségű alkoholt fogyasztanak.
3. Rendszeresen, mértékkel ivók:
Az ő esetükben az alkoholfogyasztás az életstílus része, de sosem részegednek le.
4. Ritkán, mértéktelenül ivók:
Alkalmanként, de a részegség állapotáig isznak. (nagy veszély az alkoholizmus
kialakulására!!! )
5. Mértéktelenül, gyakran ivók:
Nagyivók, akiknél még nem alakultak ki az alkoholbetegség tünetei.
6. Iszákosok, vagy részegesek:
Rendszeresen lerészegednek, de az alkoholfüggőség tünetei még nem jelentkeznek.
7. Alkoholisták:
Az ő esetükben az alkoholfogyasztás függőséget, és a szeszmentes időszakban enyhébbsúlyosabb
megvonási tüneteket okoz.
Egy srac a zsufolt eloadoba:
Sracok, fizessunk es menjunk. Be kell ernunk az elso elodasra...
Az egyetem errol (is) szol
A hajlamról szóló írásaitokban van igazából valami, de azért nem tartok ettől, mert tudom, h ritka.
Érzelmileg eléggé sekély ember vagyok, nem igazán izgatnak a dolgok, de mikor már századszor hallom akkor besokallok:)
Apukám kezdett el inni miután meghalt az édesapja (az én nagyapám). Ivott, és ivott és végül rászokott, már mindennapos volt nála. Ez odáig fajult hogy agresszív lett tőle, szüleim majdnem elváltak... gondolj bele hogy MAJDNEM fél árván nőttem fel... Mai napig van mikor vitáznak az alkohol miatt, de nem olyan durva a helyzet már.
Aggódnak, és ez természetes.
Minden kis mértékben kezdődik... :( Nagyon vigyázz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!