Párom fogta a gyereket és lelépett! Mit tegyek?
Figyelt kérdés
Tegnap reggel úgy indult hogy jól össze vesztünk, majd el kellett mennem pár órára dolgozni. Jöttem vissza kocsival és azt látom hogy egy táskával és a gyerekünkel megy az állomás felé. megállítottam és próbáltam vele beszélni de ő nagyon ellenséges volt, majd közölte hogy le fogja késni a vonatot és elment. én utána mentem, a közelében lévő kúton vártam be de nem arra ment, befordulhatott valahol. Hívogattam, írtam neki smseket de semmi reakció, telefont se vette fel, ki se kapcsolta, ki se nyomta..megőrülök! Tegnap óta legalább már 400szor hívtam és semmi! Azt mondta az anyjához megy, de fogalmam sincs hol lakik mert állítólag elköltözött. Azért vagyok rossz ember mert éjjel nappal dolgozok hogy meglegyünk?? Azt mondta nem foglalkozok vele/velük, nem szeretem őt, meg hogy megcsaltam. ez nem igaz! eltávolodtunk egymástól de soha eszembe sem jutott félrenézni! Tudom hogy szeret, de azt mondta olyan távolság van közöttünk hogy ő ebből már nem akar visszatalálni. Egyszerűen egyedül kevés voltam ahoz hogy jobb legyen a kapcsolatunk! Mit tegyek? van értelme még küzdeni? szerethet engem egyáltalán? Hol keressem?2014. máj. 10. 12:50
31/31 anonim válasza:
Nagyon faszaszülők vagytok! Szegény gyerek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!