Mennyire fontos megköszönni és megdicsérni?

Mikor kicsi voltam, otthon sosem dicsértek meg semmiért, vagy köszöntek meg semmit. Például ha kitakarítottam. Azonban ha valami nem volt megcsinálva, vagy nem úgy, ahogy annak lennie kellene, azonnal ment a felháborodás.

Egyszer megkérdeztem apukámat, miért nem dicsér meg soha. Ez volt a válasz: "Hogy rendet raksz, az ugyanolyan automatikus, mint az, hogy jól tanulsz, és jól viselkedsz. Miért dicsérjelek meg valamiért, ami természetes?"

Azonban ha egyszer becsúszott egy rossz jegy, már jött a "héten nem számítógépezhetsz", vagy ha nem mosogattam el a "ma nem mehetsz sehová". Mintha a rend és a jó jegyek valami maguktól automata program szerint haladnának, és valamit csinálni kéne, hogy ez tönkremenjen. Bár a szüleim szerint ezt egyszerűen "a kötelesség elmulasztása"-nak hívják, és ugyanolyan súlyos, mintha ők egy reggel nem mennének dolgozni. Mert őket sem dicséri meg a főnök, hogy "Nahát, F.-né, ma is milyen időben jött be dolgozni!"

Jelenleg épp nem lakom otthon, a párommal élek. Eleinte rendesen meglepett, amikor megköszönte, hogy főztem neki vacsorát, vagy kitakarítottam a szekrényét. Mondjuk számomra automatikus volt, hogy ha ő főz, akkor megdicsérem és megköszönöm, mert így tanultam otthon. (Amit anyu főzött, azt mindig meg kellett dicsérni, és meg kellett köszönni, mert sokat dolgozott vele.) Csak olyan kellemesen meglepett, hogy nyilván ő is így szokta meg.

Ami viszont rosszul esett:

Egyszer vendégségben a párom egyik barátjánál és a leendő feleségénél véletlenül elfelejtettem valamit megköszönni (vacsorát, azt hiszem), és napokig tartó sértődés lett belőle, hogy kinek képzelem magam. Így a következő alkalommal, amikor nálunk jártunk, már nem is ehettünk az ételeikből. Ezt azért már kicsit túlzásnak tartom.