Önzőek lennénk a férjemmel, ha csak egy gyereket vállaltunk?

Mostanában sorra kapom a kérdést az ismerősöktől, rokonoktól: Mikor lesz a kistestvér? Ugye lesz nemsokára második baba is? Ilyenkor nagyon felmegy bennem a pumpa, pedig alapból nagyon nyugodt vagyok. Kinek mi köze van ahhoz, hogy szülök-e újból vagy sem. Úgy tukmálják rám a 2. vagy a 3. babát, mintha nekik kellene megszülni, eltartani, virrasztani vele. Ne értsetek félre, szép terhességem volt, ugyan nehéz szülésem, és szülés utáni depresszió 2 hétig - szerencsére ezen átlendültem, nem kellett gyógyszer. 2 éves a kisfiam, még szoptatok, végre átalussza az éjszakát, igaz egy szobában vagyunk. Szeretem ezt a mostani időszakot, a gyerekem értelmes, kedves, szépen beszél, anyás, de ugyanakkor könnyen barátkozik. Nem akarom még egyszer átélni a 3 óránkénti keléseket, éjszakázásokat, fogzási mizériát. Szerencsére a férjemmel egy véleményen vagyunk. Mindketten szeretnénk magunkra is időt, nem csak a babázás körüli feladatokból álljon ki a világunk. Ez önzőség, ha én szeretnék magamra is időt, energiát? A gyerekemnek mindent megadok, viszem ide-oda, hogy kinyíljon előtte a világ. Nem szeretnék olyan anyuka lenni, aki kis korkülönbséggel szül, és utána panaszkodik, hogy nem bírja. Mert nekem nem menne a két pici gyerekkel. Minden tiszteletem annak, aki bevállal kis korkülönbséggel gyereket.