Ettől lenne rossz férj és apa? Látványosan fiút akart és szereti tudni, hogy mire költöm a pénzt?
Férjem nagyon szeretett volna kisfiút, mikor kiderült, hogy az első gyerek kislány csalódott volt. Ettől függetlenül izgult terhesség alatt, imádja születésétől a lányunkat. Nekem is rosszul esett akkor, de elfogadtam, hogy azt mondja nem tehet az érzés ellen. Mikor a doki szabad utat adott szülés után, rögtön mondta, hogy ha úgy érzem jöhet a második gyerek. Picit féltem, de vállaltuk, kisfiú lett. Ezek a dolgok akkor mikor történtek engem is megbántottak kicsit, de azóta látom hogy szeretetben semmi különbséget nem tesz a gyerekek között. Sőt a kislánnyal talán még meghittebb a kapcsolat, ha lehetséges, de tényleg álom apa, jobbat nem kívánhatnék neki.
Másik
Ő keres, én itthon vagyok. Még fél naposak az oviban a gyerekek, később nem tudom hogy lesz, teljes állást nem szeretnék. Soha nem éreztem, hogy kihasználná a helyzetet. Arra költök amire akarok, gyerekekre, magamra, nem sajnálja soha a pénzt. Én választok nagyobb tételeknél is (ház, autó, nyaralás). Annyi, hogy szereti tudni mennyit költök. Pl. mennyi a gyerekek sportjai, enyém, vettem e több ruhát valamelyikünknek. Nem blokkozunk, vagy mondok árat, csak megmutatom, elmondom, kb. tudja saccolni. Szerintem ezt meg lehet beszélni. De közben sokszor látom, hogy ő vett valamit, nem mondja külön. Eddig nem zavart. Most is lehet csak azért, mert egy barátnőmmelbeszélgettünk ezekről. Tényleg nem érzem elnyomottnak magam, de néha van ami nem tetszik. Közben máskor úhy gondolom csak kíváncsiságból kérdezi mit csináltam, mire költöttem stb.
Szerintetek hol van a határ? Honnan elnyomó az egyik fél?
Még annyit, hogy 10 éve vagyunk együtt, soha semmit nem tiltott, vagy kért hogy ne tegyem (barátnös hétvége, buli) mindent megad amit szeretnék, csak ezek a beszámoltatások vannak úgymond
Kérdező! A határt neked kell meghúzni, nem nekünk. De hidd el hogy ennél sokkal nagyobb problémával küszködnek egy házasságban.. A kötöttséged leginkább a gyerekek miatt van nem a férjed miatt. más anyuka is előre "megszervezi" ha programot akar, mert a gyerekekre vigyázni kell valakinek.
Kérdezd meg a férjedet, hogy ha tőled elvárja, hogy beszámolj a pénzköltésről, ő miért nem teszi ugyanezt.. de szerintem ez egyáltalán nem akkor probléma mint aminek te látod most.
Hát én ezt nem értem :S :D
Hogy jön ide a két gyerek neme? Amikor írod, hogy ugyanúgy szereti mindkettőt, sőt még a kislánnyal jobban is ragaszkodnak picit egymáshoz. Nem mindegy, hogy annak idején mit képzelt el?
Én is úgy vagyok vele, hogy ha megkérdezik, hogy mit szeretnék, akkor ha választani lehetne, akkor fiút. De tök mindegy, hogy mi lesz, csak legyen és imádni fogom. :)
A kérdéshez, vagyis a 'beszámoláshoz' meg pláne semmi köze.
Tényleg olyan, mintha nagyon unatkoznál és muszáj lenne valamibe belekötni, mert most minden olyan jó.
Vagy! Talán van valami konkrét problémátok is, csak azt nem mered leírni, bevallani.
A barátnőd irigy. Ennyi, és ugye jó agyar mentalitás szerint: dögöljön meg a szomszéd tehene is! neki valószínű, nincs ilyen jó sora és ezt azzal próbálja kompenzálni, hogy megmagyarázza neked, hogy a te helyzeted sem olyan fényes, amilyennek látszik. Undorító,legalább a barátnőjétől többet várna az ember...
teljesen természetes, hogy ilyen szinten beszámolsz neki, elvégre, ha ő a fő pénzforrás, nyilván tudnia kell, mennyibe kerül a család. Az meg hogy ő csak hazaszól, ha megy valahova, a te dolgaidat jobban meg kell szervezni...nos, te háztartásbeli vagy, nyilvánvaló, hogy a gyerekfelügyelet és a háztartás a munkád, így érthető, ha neked jobban kell szervezned, vagy spontán nem ugrasz csak úgy el. Hidd el, sokan cserélnének veled,csak nem mindenkinek adatott meg a lehetőség, hogy úgy éljen, ahogy valójában szeretne, mert sokan nem merik egy életre tervezni a házasságukat, és ha nem kellene attól félni, hogy mi van, ha elhagy/elválik/megcsal/nem tud többt a családról gondoskodni, akkor miből élek, hova megyek el dolgozni, akkor többen választanák ezt az életmódot. a barátnődnek csak savanyú a szőlő.
Nalunk is igy van. Annyi mas, hogy en is dolgozok mert meg nincs gyerek.
Otthon is van kicsi es ha kell ,szolok hogy baby kivettem egy tizest :)
Deha kartyaval fizetekis szolok ha veszek valamit (kajat kulon nem), de pl auto hitelt fizettem tegnap es mondtam neki!
Kozos a penz enyem is ove is egy szamlara megy, nem kerdezi es en nem tudom miert "szamolok be" de en jobbam erzem magam ha o is tudja mire ment el az amiert o is dolgozik.
Forditva nem mindig van igy ;)
Egy ket dolgott elfelejt megemliteni, hogy ja igen vettem egy polot ebed idoben.... es o a ferfi!
Köszi, azoknak, aki zöldet nyomtak, és egyet értettek velem ritkán fordul elő, de nem baj.
A többi nem érdekel. Örülök, hogy voltak még itt emberek, akik hasonlóan gondolkodtak. Igazából az a tré ennél kérdésnél, hogy nem tudok azonosulni a kérdező pitiáner problémájával. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!