A te párod cigizik? Mennyire zavar?

Dohányzik, nem zavar. Mikor járni kezdtünk is dohányzott, mára már házasok vagyunk.

Mindig az erkélyen vagy a kertben dohányzik, maximum télen -20 fokban nem, akkor a wc-ben és megy utána a szagelszívó és nyitva az ablak, így engem abszolút nem zavar. Egy doboz 2-3 nap alatt megy csak el, de egyébként is tömi, így nem kerül sokba, meg bőven bele is fér a keresetünkbe.

Ha haverok vannak nálunk, szintén kint dohányozhatnak csak.

Nálunk egy kikötés van, de az is az ő részéről (mármint ő gondolkodik így erről): ha gyerekünk lesz, leteszi.

Ha par szalat elsziv meloban neha, vagy buliban, nem zavar. Ha erzem rajta, vagy ha velem akarna cigizni, zavarna. En is csak akkor cigizek ha iszom. Amig ez nala is igy van, nem zavar. Ffi vagyok.

Egyebkent nem jarnek egy cigissel, ez nalam kizaro ok. Nem az egeszseg es nem is az anyagiak miatt, csak szimplan budos es beteges egesz nap azt szivni.

heti 2-3 szál cigaretta nem szenvedélybetegség kategória, és szerintem nem is azért nem mond le róla, mert a cigaretta függésben tartja.

én nagyjából úgy vagyok dohányos, mint a párod. csak akkor gyújtok rá, ha barátokkal megiszom egy-két pohár italt, amúgy a hétköznapokon nem szoktam cigizni. de ha a párom azt mondaná, ne gyújtsak rá soha többé, nem tennék eleget a kérésének. mert semmi ráció nincs benne, nem vagyok függő, nem megy rá sem az egészségem, sem a fizetésem arra a heti 2-3 szálra, és normális esetben a kapcsolatom sem, mert nálam ennyi tolerancia alapvető a másikkal szemben. más lenne a helyzet, ha minden nap rágyújtanék, és ezt kifogásolná a párom. de így ez olyan, mintha arra kérne, hogy ne egyek többé hagymás szalonnás rántottát, mert szerinte büdös és egészségtelen. mindkettő igaz, mégse tennék eleget a kérésének, és bizony előfordulna továbbra is, hogy azt reggelizem, márpedig azt mégse állíthatjuk, hogy függésben tart a hagymás szalonnás rántotta. szimplán csak jól esik, és azt tartom normálisnak, hogy ennyit képesnek kell lennünk tolerálni a másikban.

ahogyan azt is abszurdnak tartanám, ha valaki alkoholizmust kiáltana, mert a barátaimmal olykor megiszom egy-két pohár bort valamelyik hétvégi este. nem tudnék lemondani sem két pohár borról, sem a 2-3 szál cigiről, sem a hagymás szalonnás rántottáról, sem az élet egyéb apró, mértéktartó élvezeteiről a párom kedvéért, egyéb nyomós racionális okot nélkülözve, mert egyszerűen nekem nem fér bele ez a korlátozó hozzáállás. (ám pl. ha létezne olyan betegség, és ő épp ebben szenvedne, hogy allergiás rohamot kap a hagyma szagától is, természetesen azonnal lemondanék róla).

a párod csak ott hibázik, hogy nincs elég önismerete és bátorsága ahhoz, hogy mindezt így elmondja neked.

Nálunk én vagyok a dohányzó fél, de férjemet nem zavarja. Lakásban nem dohányzok, nem szeretem, ha a dolgok beveszik a füstöt. Az udvaron, vagy a garázsban (itt csak akkor, ha havazik/esik, vagy nagyon hideg van) gyújtok rá. Ő néha szivarozik.

De volt olyan párom, aki kifejezetten nem szerette a dohányzást. Így amikor vele voltam, nem gyújtottam rá, vagy ha tudtam, hogy aznap találkozunk, akkor sem.

Mondjuk nem is szívok olyan sokat, egy doboz kihúzza egy hétig általában (régen sokkal többet cigiztem, de már nem esett jól).

Ha babát szeretnénk vállalni majd a későbbiekben, természetesen leteszem a cigit.

És ez tényleg így van: fejben dől el. Lassan 8 éve dohányzok, volt, hogy két hétig nem gyújtottam rá, vagy napokig, de nem olyan elhatározásból, hogy na most végleg, csak próbálgattam a határaimat. Sajnos addig, amíg igazán nem szeretném letenni, amíg el nem határozom magam, hogy na MOST vége, leteszem, nem csak próbálgatom, addig nincs sajnos teljes siker.

23/N