Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Dolgoznál ott, ahol az exed...

Dolgoznál ott, ahol az exed is? És ha közös irodában kéne lennetek?

Figyelt kérdés

Állásajánlatot kaptam egy cégtől. Az állásinterjún tudtam meg, hogy az exem is ott dolgozik. A mellette levő asztalnál lenne az én helyem, és az exemhez fordulhatnék segítségért ha valamit nem tudok.

Rajtam kívül egy pályázó van még, így még nem 100%, hogy enyém az állás. (Bár azt mondta az illető akivel beszélgettem, hogy neki én vagyok szimpibb, mert én nem dohányzom, a másik ember igen, és ennél a cégnél nincs lehetőség fél óránként kijárni cigizni+kávézni).

Jóval többet keresnék, mint minimálbér. (Jövőhéten kedden kezdenék)


2014. márc. 25. 13:10
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
Én elsősorban azt mérlegelném, hogy az exxel hogyan váltunk el, illetve ha úgy adódna keresztbe tenne-e nekem. Mert ha végülis felettesed, vagy ő terelgetne az első hetekben, akkor bizony simán áshat alád, és 1 hónap múlva már nem biztos, hogy be kéne menned dolgozni. De lehet, hogy így is, úgy is megpróbálnám, mert sosem lehet tudni. Főleg, hogy évekkel ezelőtt voltatok együtt. Kipróbálod, ha nem működik akkor kérsz mást magad mellé, vagy felmondasz. Szerintem a párodnak sem mindegy, hogy mennyivel járulsz hozzá a közös kasszához. A dupláját keresnéd meg mint most, azért az nem rossz. Én átgondolnám, és megérne egy próbát.
2014. márc. 25. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
én elfogadnám!
2014. márc. 25. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:

Az én esetemben, ha a régebbi exeim közűl lenne valamelyik simán. Lezártuk békében váltunk el és nem is voltak túl hosszúak azok a kapcsolatok.


Ha viszont a legutóbbival akkor milliókért sem mennék oda, az az ember nagyon megbántott és nem akarnék egy levegőt szívni vele.


Szerintem a te esetedben neked kell mérlegelned, milyen az exeddel a viszony, párod hogy tűrné, neked milyen lenne, mennyire kell a munka stb.

2014. márc. 25. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 A kérdező kommentje:
Köszönő viszonyban vagyunk, de nem több.
2014. márc. 26. 11:12
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!