Képesek lennétek felnevelni azt a gyereket aki a voltférjetek félrelépéséből született?
Egy ismerősöm a nő.
A férje megcsalta, a félrelépésből egy gyerek is született. Természetesen elvált tőle. A gyerek anyjáról kiderült, hogy nem is tudta hogy nős, ő sem akart semmit a pasitól ezek után. Bár szerintem akkor is hibázott, talán nem kellene összefeküdni mindenkivel, egy véletlen teherbeesni. A két gyerek miatt a két nő tartotta a kapcsolatot, találkoztak a gyerekek (ők azért nem igazán). A másik nő meghalt nemrég, az ismerős nő pedig magához vette a gyereket. Az apa nem igazán törődik egyik gyerekkel sem, egy hónapban egyszer jelent meg régebben is, most is.
Azt még azért hozzátenném, hogy ennek az ismerős nőnek van egy vállalkozása, a "bőre alatt is pénz van", az anyagiak nem akadály. Az árvaságit pedig odaadja az apa.
Kapcsolata nincs, azt mondja neki még egyszer nem kell férfi komoly dologra. 10 éve vált el, eddig tartja is magát ehhez, csak szeretői vannak.
Ti megtudnátok ezt tenni? felnevelnétek ezt a gyereket? Őszintén! Én bevallom nem. Tudom hogy nem tehet semmiről, de akkor sem.
Igen (ha úgy állnék anyagilag), szerintem nagyon nemes tett ez a volt feleség részéről. És az is az volt, hogy nem estek egymásnak a másik nővel, aki ugyan felelőtlen volt, de a feleségnek nem ártott.
Bár az igaz, hogy ez érdekes történet lesz szegény gyereknek...
"Ti megtudnátok ezt tenni? felnevelnétek ezt a gyereket? "
Meg, és igen, pedig nincs vállalkozásom:D
Dehogy tartanék el olyan gyereket akihez semmi vérem nem adtam, csak gondolj bele az életben hányan megmondják a gyereknek hogy "Tiszta apád/anyád vagy" erre mit mondjon ha nem is így van?
Semmi érdemem nem lenne belőle, még saját gyerekre sincs "keret" máséra meg pláne
28/F
Miért kellene? Nem tartozik ez másra igazából.
Különben nem a nőnek nincs szégyellnivalója, és mondhat csak annyit is, hogy barátnője meghalt, és az ő gyerekét vette magához. Szomorú, de nincs ezen semmi olyan, amit ne vállalhatna fel.
Én is szívesen megtenném, ha az anyagiak megengednék.
Az meg, hogy hogy került oda és miért senkire nem tartozik és téma is csak kb 3 napig lenne
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!