Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Képesek lennétek felnevelni...

Képesek lennétek felnevelni azt a gyereket aki a voltférjetek félrelépéséből született?

Figyelt kérdés

Egy ismerősöm a nő.

A férje megcsalta, a félrelépésből egy gyerek is született. Természetesen elvált tőle. A gyerek anyjáról kiderült, hogy nem is tudta hogy nős, ő sem akart semmit a pasitól ezek után. Bár szerintem akkor is hibázott, talán nem kellene összefeküdni mindenkivel, egy véletlen teherbeesni. A két gyerek miatt a két nő tartotta a kapcsolatot, találkoztak a gyerekek (ők azért nem igazán). A másik nő meghalt nemrég, az ismerős nő pedig magához vette a gyereket. Az apa nem igazán törődik egyik gyerekkel sem, egy hónapban egyszer jelent meg régebben is, most is.

Azt még azért hozzátenném, hogy ennek az ismerős nőnek van egy vállalkozása, a "bőre alatt is pénz van", az anyagiak nem akadály. Az árvaságit pedig odaadja az apa.

Kapcsolata nincs, azt mondja neki még egyszer nem kell férfi komoly dologra. 10 éve vált el, eddig tartja is magát ehhez, csak szeretői vannak.

Ti megtudnátok ezt tenni? felnevelnétek ezt a gyereket? Őszintén! Én bevallom nem. Tudom hogy nem tehet semmiről, de akkor sem.


2013. máj. 22. 09:55
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:

Elsőre azt mondanám, hogy semmiképp. Egy elvált férfi korábbi kapcsolatából származó gyerekével semmi bajom, volt már ilyen kapcsolatom, ott alap,hogy a férfit a gyerekkel együtt fogadom el.


Egy szeretői kapcsolatból született gyereket nem igazán szeretnék látni sem, nemhogy nevelni... viszont az, hogy a másik nő nem tudott a házasságról, ezért nem hibáztatnám. Úgy, hogy látom hogy az a másik szerencsétlen is át lett b.szva rendesen, amúgy kedves, aranyos, a gyerekek jól kijönnek, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy magamhoz venném.

2013. máj. 22. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:
Nem zavar:) Kíváncsi vagyok rá, hogy én vagyok e ilyen "rossz ember" hogy el sem tudnám képzelni, vagy mások is:)
2013. máj. 22. 10:25
 13/19 A kérdező kommentje:

Állítólag a másik nő valóban nem tudta. Legalábbis ő kereste meg ezt az ismerős nőt, hogy tudjon róla, nem állt szándékában tönkretenni semmit. Ha ezt megtette akkor gondolom igaz. Nincs ok kételkedésre, amúgy is halottról vagy jót, vagy semmit.

Mikor a gyerekek ovisak lettek akkor kezdték el ápolni a kapcsolatukat. Egyébként szinte egykorúak, másfél év sincs közöttük.

2013. máj. 22. 10:29
 14/19 anonim ***** válasza:

Nem hiszem, hogy ettől rossz ember lennél. Ahogy az sem, aki magához venné.


Valószínű én sem venném magamhoz, de azért mert én már odaáig se jutnék, hogy tartsam a kapcsolatot a nővel. Nem érdekelne sem ő, sem a gyerek.

Viszont ha olyan vagyok, aki nyitott, nem haragtartó, és kapcsolatot tartok a másik anyával, lényegében bartánők lettünk, akkor természetes, hogy magához veszem a gyerekét adott esetben, főleg, hogy testvérek a gyerekek.


Szóval én nem venném magamhoz a gyereket, mert nem is ismerném őket.

2013. máj. 22. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:

"Én nem tudnék magyarázkodni főnek-fának, ja ő nem az enyém, csak a pasim régen félrement és"


Nem is kéne magyarázkodni, kinek mi köze hozzá, ha felnevelsz egy kisgyermeket?

2013. máj. 22. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

"Én nem tudnék magyarázkodni főnek-fának, ja ő nem az enyém, csak a pasim régen félrement és"


Egyrészt mondhatod, hogy örökbe fogadtad, ami igaz, nem kell a szálakat mindenkinek részletezni, másrészt nem tudja minden szembejövő, hogy az nem a saját gyereke. A rokonoknak meg szerencsés esetben egyszer kell elmondani, nem szellemi fogyatékosok.


Én felnevelném, de nem nézlek le azért, mert te nem. Csak gondoltam erre is válaszolok.

2013. máj. 22. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Megmondom őszintén, én nem. Elég nagy trauma lenne nekem, hogy a férjem a hátam mögött hempereg egy másik nővel, ahelyett, hogy elmondaná, ha baj van. Nemhogy még a frigyből született gyereket neveljem...
2013. máj. 22. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
A saját gyerekem testvére lenne a gyerek és nem hagynám, hogy intézetbe kerüljön.És egyébként mint minden gyerek, ő is ártatlan ebben a dologban.
2013. máj. 22. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
persze,hisz testvérek. neked nyilván nincs még gyereked ezért nem tudod ezt átérezni-ezt nem bántásból irtam,csak tudom h amikor még nekem nem voltak gyerekeim mennyire másképp láttam dolgokat
2013. máj. 22. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!