Mi a véleményetek a mi pénzbeosztásunkról?

A párod realistább, mint te az biztos, valószínű, még sose éltél együtt senkivel, akivel aztán zátonyra ment a kapcsolat. Az együttélés a kapcsolatok nagy próbája, nálatok viszonylag későn került rá sor, emiatt szerintem nagyon fiatalok lehettek. Most dől majd el, hogy tudtok-e egymással élni egyáltalán, szép és jó, hogy közösek a célok, na, de az majd ezután dől el, hogy együtt tudjátok -e majd megvalósítani, vagy még egymást se bírjátok elviselni. És bizony a pénzkezelés is ebbe a körbe tartozik.

Az a véleményem, hogy nem kellene rögtön ajtótól a házba rohanni olyan éles kijelentésekkel, hogy a tiedhez nem nyúltok, az övéből meg megéltek. Olyan jól kamatozik a te bankodban a pénz, vagy esetleg van egyéb objektív oka is annak, hogy ezt láttad jó megoldásnak? Van már egy kis élettapasztalatom, nekem borzasztó visszataszítónak hangzik a dolog így összeköltözés után nyomban. Olyan érzésem lenne, hogy te biztonságban leszek, a te számládon gyűlik minden pénz, én meg szívok, mert az enyémről csak költünk, és ha valami gikszer van, ember legyen a talpán, aki nem gondol arra, hogy hogyan fogom visszaszerezni azt a pénzt, amit a kapcsolatba beleöltem, vagy hogy bizonyítom, hogy az a megtakarítás közös, hogyan szedem ki belőled. Mert ne hidd, hogy szakítás esetén olyan gálánsan számolnak ám el a felek egymással, hogy ne kellene ilyesmitől tartani. Ja, és ráadásul a TE jogsidra kell a lóvé, meg az igazi összekötözésre. Mi van, ha a párod inkább az Ő autójára/házimoziszettjére költené a pénzét, ha már kétszer annyit keres, és nem elsősorban a te jogsidat szeretné szponzorálni?

Én azt javasolnám, hogy kezdjétek azzal, hogy megnézitek, hogy kb mennyi a havi közös kiadás (rezsi, kaja) Azt dobjátok össze, a többi pénz meg marad mindenkinek a saját számláján és belátása szerint cselekszik vele. Tapasztalatom szerint előbb-utóbb eltűnnek az éles határok, és ha rendben van a felek egymás közötti viszonya és megegyeznek az alapvető kérdésekben a gondolataik, akkor úgyis gyakorlatilag együtt gazdálkodtok, és irreleváns lesz, hogy kinek a számláján csücsül a nagyobb megmaradt összeg. Megkérdezted egyáltalán, hogy ő hogyan látja ezt? Mert azért valljuk be, a legtöbb ember a világból kiszaladna egy ilyen ötlet hallatán, nemcsak a szakítás lehetősége miatti bonyodalmak miatt, hanem mert felnőtt, önálló ember nem biztos, hogy szereti ha ennyire kiveszik a kezéből az irányítást, még ha abból a célból is, hogy "nekünk teszem félre". Miért nem jó akkor az, hogy mindenki bedob a közös kiadásokra, a maradék fizetése meg megmarad a saját kezelésében? akkor is ugyanúgy meglesz az az összeg, csak nem a te kizárólagos kezelésedben, és nyilván mindenkinek a saját keresménye arányában. Ez korrekt, és nincs kihasználás szaga.

Szia!

Nem tartom szerencsésnek az ötletedet.Javaslom,inkább keress valami korrektebb megoldást.Mondjuk ilyen lehet az,amit már fentebb említettek,hogy szállj be a megélhetési és egyéb költségekbe,ahogy a párod is,aztán a te saját megmaradt pénzeddel kezdesz,amit akarsz.Abból tudsz gyűjtögetni,és nincs konfliktus.

Nálunk sincs közös kassza én sem akartam a párom sem.

Ha akarok valamit megveszem magamnak a közös költségeket (albérlet, bevásárlás,számlák) pedig felezzük, a maradék pénzzel meg mindenki azt csinál amit akar.

Mikor én akartam egy új pct megvettem magamnak, nem a párommal sponzoráltattam......

Ha a párom ilyet kérne tőlem összeköltözés után azt hiszem elgondolkodnék a párkapcsolatunkról

29/N

"Azt a felvetést sem tartom fair-nek hogy a kérdez vállaljon pluszmunkát???! Na azért ne essünk át a ló túloldalára... Tegyen félre, csinálja meg a jogsit és utána félretesznek még a lakásra is, azért a jogsi nem olyan nagy projekt, mint egy lakás."

Valaki egy jogsira nem tud félretenni annak teljesen felesleges ábrándozni lakásról, mégis miből ha 300 ezret jogsit nem tud összeporolni saját maga.

Miért lenne túlzás akinek nagy igényei vannak annak többet kell dolgozni. Senkinek nem adnak ingyen sem jogsit sem lakást. Nőként meg egyszerűen megérteni sem tudom, hogy annyi önbecsülése sincs hogy maga küzdjön valamiért ne betegye a szegét a tutiba.