Miert dedelgetik az emberek a serelmeiket?

Sokszor elég csak egy rossz szó, döntés, utána ha nincs meg a megfelelő bocsánatkérés, akkor ez így is marad. Az emberi büszkeség meg...

Csak hát vannak, akik nem látják reálisan a dolgokat, ezért nem hogy ők kérnének bocsánatot, inkább a másiktól várják el.

Én is így vagyok az anyósommal. 4 évvel ezelőtt mikor a fiával összejöttem, mindennek elmondott engem, szemtől szemben, ezt még tűrtem is egy darabig, de mikor a családomat, a szüleimet kezdte el szidni, akik ezerszer különb emberek náluk, akkor azt mondtam, elég. Azóta nem beszélek vele. Ezt csak azért írtam le, hogy tudd az előzményeket.

És akkor most a kérdésedre a válasz: Én egyáltalán nem dédelgetem a sérelmeimet, 4 év alatt már ezerszer tovább léptem azokon amiket mondott, már nem dühít fel vagy szomorít el, ha rágondolok. Tehát úgymond megbocsátottam. Viszont mégsem tartom vele a kapcsolatot, mert mikor összevesztünk, és nem mentem többet, akkor olyan szinten megkönnyebbültem, hogy arra nincsenek szavak! Nekem már nincsenek sérelmeim, de mint ember, abszolút nem vágyom a társaságára, sőt viszolygol tőle, hogy rendszeresen látogassam. Ehhez még hozzá jön, hogy soha egyszer sem kért bocsánatot (pedig azóta megszültem neki első unokáját), illetve nem próbálta velem felvenni a kapcsolatot, tehát nagyon úgy néz ki hogy ez kölcsönös érzés :) Felőlem a gyereket bármikor viheti (a férjem viszi is mindig hozzá), illetve bármikor nyitva áll az ajtónk is előtte, nem dobnám ki, bár tény, hogy azóta egyszer sem jött. Szerintem az, hogy 2 ember semmilyen módon nem vágyik a másik társaságára, sőt kifejezetten írtózik tőle, az nem a sérelmek dédelgetése, inkább a saját életük megkönnyítése. Természetesen ha az anyósomat baleset érné vagy bármi ilyesmi és menni kéne, akkor mennék, illetve évente egyetlen nap, a szenteste is kivételt képez, amikor családostul oda megyünk, de ha a hétköznapi életben csak fusztrálna egymás jelenléte, akkor minek erőltessük? Nem vagyok mazochista.

Kicsit egyoldalúan látod a dolgokat, látszik, hogy soha nem okoztak még igazán mély sérelmet neked a rokonaid.

Van egy rokonom, akivel nem beszélek 26 éve, nem azért, mert dédelgetem a sérelmemet, nem is gondolok már rá, - és már harag sincs bennem, ha netán eszembe jut - de azzal az emberrel nekem nincs miről beszélnem többé.

Nem érdekel se ő, se a bocsánatkérése, se a békülési kísérlete. Nem haragszom rá, egyszerűen csak ő számomra idegen lett, egy idegennel meg akarok együtt enyhülni.