Mire gondolnál, ha egy ismeretlen telefont találnál a párodnál, ami jelszóval védett?
Párom délutános a héten. Mikor elment, itthon hagyta a hátizsákját amit vinni szokott magával. Gondoltam felhívom, hogyha valami fontosat hagyott itthon akkor beviszem neki a munkahelyére. Azt mondta ne nyúljak hozzá, nincs benne semmi fontos.
Később fura hang szűrődött ki a táskából,mint amikor rezeg egy telefon. Belenéztem, megtaláltam a telefont. Nem az a telefon volt, ami van neki. Vagyis ez is az övé lehet, de ez egy másik. "Csaj 1" kereste. Jelszóval levédette a billentyűzárat, de annyit láttam, hogy több sms-e is jött, plusz a nem fogadott hívás.
Később "Csaj 3" is rácsörgött.
Nemrég küldött egy smst a párom, hogy nem ér haza időben (7-negyed8), mert dolga van, ne aggódjak, kb 1-1,5 órát tuti késik.
"Csaj 3"-mal közben sikerült beszélnem, azt mondta ő nem ismeri a férjemet, hanem egy másik férfi nevet mondott, hogy őt keresi. Azt mondta, úgy néz ki félrekapcsolt a vonal, elnézést kért majd letette.
Szerintetek mire gondoljak? Nekem az az első gondolatom, hogy szeretője van!! Illetve szeretői :(
jujj én olyan kíváncsi vagyok :D
remélem, azért kiderül, hogy mi volt ez, nagyon fura az egész
én tuti nem bírnám és rákérdeznék
mondjuk az jó, hogy őrlődik kicsit, hogy hova lett a telefonja :)
Kérdező, mit fogsz csinálni, ha vége lesz ennek a színjátéknak?
Szerintem is világosabb a napnál, hogy felhívatott egy haverral (mégsem kérdezhett már meg tőled, hogy te, figyelj drágám, hova lett a csajozós telefonom?!), nem is volt gyanús, hogy rögön azt kérdezte, ki vagy te :DDD.
(Amúgy nem értem azt a mondatodat, hogy XY. felesége - ez mit jelent, a valós nevet adtad meg?)
Szerintem eleve aznap, mikor megtaláltad, úgy ment haza, hogy számított a balhéra, azán mikor nem jött, akkor fújt egyet, hogy nem találtad meg.
De mára biztosan vili neki, hogy tudsz róla, mondjuk qrva idegfeszítő lehet számára a helyzet :XD.
Amúgy minden elismerésem, elég jó idegeid vannak!
Szerintem ki lehet ezt magyarázni...
http://www.youtube.com/watch?v=LIoc3bIv1Z0
Komolyan: Nem értem ha tényleg az övé volt a telefon miért hagyta otthon bekapcsolva? Mégha be is volt készítve a hátitáskába.
85-ös
Esküszöm fetrengtem az ágyon a röhögéstől :-D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!